A történet 1962 nyarán kezdődött.
Ekkor vette édesapám 32 évesen első motorját, egy fekete Danuviát, amellyel körbemotorozták vele fél Magyarországot édesanyámmal.
A motor 1975 – ben végleg ki lett vonva a forgalomból, a nyolcvanas években pedig a motoron játszottam, ami a garázsban volt leállítva. Később eladták a szüleim alkatrésznek, de a forgalmija valamilyen okból megmaradt, amit azóta is féltve őrzök.
2006 – ban édesapám meghalt, és 3 év elteltével úgy éreztem, hogy fel kell kutatnom a Danuviáját. Hosszú hónapok kitartó keresgélése után sajnos nem jutottam eredményre, ami várható is volt.
Ezért úgy döntöttem, hogy veszek egyet, és azt felújítom aprólékosan.
2010 márciusában sikerült is vásárolnom egy 1960 – as kiadásút.
A sors úgy hozta, hogy egy pirosat vettem, ami első ránézésre viszonylag rendben volt, de csak első ránézésre. Gondoltuk fényezni nem kell, csak csíkozni, mert az előző gazdája ezt már megtette.
Az utolsó csavarig szétszedtük a motort, és ahogy mondani szokták, előkerült a szekrényből a csontváz. A szétbontás során értek meglepetések a fényezéssel kapcsolatban, ugyanis úgy fújták le a motort, hogy a sártól és a rozsdától nem tisztították meg előtte, illetve agyon volt glettelve.
A vázat és az idomokat elvittem Szentesre, ahol egy Airbrush festő rokonom vette kezelésbe. Homokszórással megtisztította az elemeket, alapozta, és a fényezés után a csíkozást is elvégezte.
Igazi országos felújítási projekt kezdődött. Az alumínium elemek polírozását Seregélyesen végezték, a krómozást Kalocsán, a nyereg áthúzását Szentendrén, a blokk felújítása pedig Fóton történt.
A benzintank belső megtisztítása számomra akkor még érdekes technikával valósult meg.
Egy ismerősöm, kis darabokra tört greslap darabokat, és benzint helyezett a benzintankba, egy rossz tanksapkával lezárta, alul a kifolyónyílást szigetelőszalaggal körbetekerte, és a tankot beletette egy betonkeverőbe. A megfelelő rögzítés után járatta 2 órát, ami tökéletes belső tisztaságot eredményezett. A greslap előnye, hogy az éles széleivel jobban tud tisztítani, a kerek kaviccsal ellentétben.
A szétszereléskor még egy érdekes dologra bukkantunk, ugyanis a felniken belül a belső gumit cellux védte, a gumicsík helyett.
Motorikusan szépen üzemelt a motor, de a szétszedése után derült ki, hogy ellepte a rozsda az alkatrészeket. Egy másik blokkból ezeket pótoltunk, valamint még csapágy és szimering csere történt.
A teleszkópok siralmas állapotban voltak, az elsők felújítását házilag végeztük, viszont azt a kis hibát elkövettük, hogy a krómozás előtt nem vettük ki a bakelit gyűrűket, amit utólag sikerült cserélnünk.
A hátsókat szakemberre bíztam, az OldMotors végezte el.
Mindkét lánckereket cserélni kellett, a legnagyobb gondot a megfelelő lánc beszerzése okozta.
Sokan ráteszik a MZ, vagy a Jawa láncot, ami ugyan jó rá, de egy idő után megeszi a lánckerekeket, ugyanis a lánc mérete ½ X ¼ 8,5 görgő.
Az alumínium öntvények tisztítását (blokkház, kerékagyak) Varró Ferenc, a Veterán újságban is megjelent ötletéből merítettük, ami a következő: 10 liter 40-45 fokos vízhez 0,75 kg trisót kevertem, majd belehelyeztem az alkatrészeket. 3 órán keresztül áztattam, amelynek hatására sötétszürke réteg borította a felületet, amelyet folyóvízzel és ecsettel történő dörzsöléssel könnyen el lehetett távolítani. Szárítás után brigéciolos mosás következett, amelynek hatására tovább világosodott az alumínium felület.
Sok hasznos információt, technikai segítséget Ocskay Zoltán – Varró Ferenc D – Csepel, Danuvia könyvéből lestünk el, illet Kóris István - Tálas Tamás: A Danuvia Motorkerékpárok története című kiadványból.
Miután elkészült az összes alkatrész, a motor összeszerelése következett, ami viszonylag már hamar ment, 1 hét alatt elkészültünk vele, és minden remekül működik rajta. A Danuvia azóta muzeális minősítésen esett át, és most már OT rendszám van rajta.
Időközben beszereztem egy fekete Danuviát is, amit a kisfiamnak vettem, egyszer majd ennek is elkezdődik a felújítása, addig meg játszik az én motoromon, mint én az Édesapámén.