Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Bogár „1200” 44 lóerővel

Collapse
X
Collapse
  •  

  • Bogár „1200” 44 lóerővel

    Nem könnyű dolog röviden jellemezni azt a Volkswagen típust, amelyről most a Merkur választékában is olvashatunk. Ennél a kocsinál rendhagyó változásokat is találunk.

    Többek között olyant, hogy a típusjelzés ugyan „1200” – ami a VW-bogárnál eddig az 1192 ccm-es hengerűrtartalomra utalt – , itt viszont a típusjelzéstől eltérően 1285 ccm-es motorról szólnak a leírások. És némi magyarázatot kíván a külső is, amely első pillanatra olyannak tűnik, mint a megszokott 1200-as vagy 1300-as VW-kocsik hagyományos bogárformája, de egy tüzetesebb vizsgálódás itt is mutat eltéréseket.

    Szándékosan nem változásokról írunk, mert a gyár úgy fogalmazta meg a bogárra vonatkozó alapelveit, hogy „Fejleszteni és nem változtatni”. Ennek ellenére már 1970-ig nem kevesebb mint 2253 módosításról szólt az a gyári jelentés, amely a Ferdinand Porsche által tervezett klasszikus VW négy évtizedes múltját elemezte.

    Mi akkoriban sok-sok oldalt írtunk a kisebb és nagyobb bogarakról, hiszen több ilyen modellt kaptunk próbára. Tettünk olyan megjegyzést is, hogy az évtizedes torziósrudak helyére került csavarrugók alkalmazását inkább a gyártási racionalizálás, valamint a kocsi orrában levő csomagtér növelése indokolta, és nem az, hogy a torzió nem felelt meg. Ezt most nem azért is idézzük fel, mert az idén hozzánk kerülő félezer VW-kocsi – szemben a korábbi 1300-as sorozat darabjaival - elől-hátul torziós rugózású. Igaz, a kocsi orrában levő csomagtér így a régi, szűkebb méretű, vagyis 190 dm3-es, tehát nem 220 dm3 terjedelmű, és a pótkerék sem vízszintesen fekszik ott. A mi tapasztalataink szerint azonban a 30 dm3 plusz különben sem jelentett túl sok előnyt, hiszen a bogár így is, úgy is a szűkre szabott kocsik csoportjába sorolható. Azoknak viszont ideális autó lehet, akik az év nagy részében egyedül vagy kettesben utazgatnak, és nem hiányolják a négy ajtót sem, no meg a más típusoknál ennél jóval tágasabbra méretezett és csendesebb hátsóteret.

    Akik nem ragaszkodnak az úgynevezett fokozott kényelemhez – a családi kocsinak jobban megfelelő típusokhoz –, a VW más előnyeiért áldoznak nálunk magas felárat. És azt most is hangsúlyozzuk, hogy az igazi VW-jelleghez még mindig az 1200-as áll a legközelebb. Annak egyszerűsége, tartóssága teremtette meg a továbbfejlesztés alapjait. Erről írják a wolfsburgi kiadványok, hogy a legtakarékosabb, a leggazdaságosabb tagja a már bizony kínosan népessé vált, hihetetlenül sok variációt nyújtó bogár családnak.

    Reméljük, azáltal, hogy a 34 lovas motor helyére most a 44 lóerős változat kerül a józanul szolíd karosszériába, még takarékos marad a kocsi fogyasztása. Bár az sem mindegy, hogy ehhez a típushoz a 91-es oktánszámot írják elő, míg a kisebb teljesítményű motor a 87-es benzinnel is megelégszik. (Az NSZK-ban megjelent MOT című lap mérései szerint a „VW 1200/44” átlagos fogyasztása 10 liter 100 km-rem illetve négyes fokozatban 100 km/ó sebességnél 8,5 liter a fogyasztás.) Mi éppen ezt a típust, illetve ezt a változatot még nem próbáltuk ki, így hát csak a látott megoldásokról és néhány gyári adatról írunk. De ezeket máris sokan kérték azóta, hogy a „VW 1200” behozataláról hír jelent meg a napilapokban.

    Click image for larger version

Name:	bogar-rajz.jpg
Views:	1
Size:	17.7 KB
ID:	205531


    A kocsi külsejéről csak annyit, hogy hozzánk négyféle színben – atlaszfehér, tengerkék, szenegálpiros, narancssárga – szállítják, elől-hátul csillogásmentes fekete ütközőkkel, fekete szélvédőtörlő-karokkal, fekete csomagtérnyit fogantyúval, és az üvegek gumiágyazásában sem találunk fémkeretet. A jellegrajz választ ad a szerkezeti elrendezésre, és a lényegesebb első méretek ugyancsak leolvashatóak az ábráról. A tengelytáv 240, a nyomtáv elől-hátul 120/130 cm, a tank 40 literes, a gumiméret jelzése 5,60-15. Szólunk a kétkörös biztonsági fékről, a biztonsági betétes kormányrúdról és a dicséretesen nagyra méretezett hátsó lámatestekről is.

    léghűtéses, 4 hengeres boxer-farmotor, 1285 kcm, 44 din lóerő, 4100 fordulat, 7,5:1 sűrítés
    négyfokozatú szinkonváltó, torziós rugók, dobfék
    a kocsi hossza 406 cm, szélsesség 155 cm, magasság 150 cm, önsúly 760 kg, terhelés 280 kg, sebesség 125 km/ó
    forrás: AM

    • rohalylevente
      #1
      rohalylevente kommentje
      Editing a comment
      Egy 1300-as bogár hirdetésében olvastam és szeretném megtudni, hogy mit takar a D-s motorkód.
      Utoljára szerkesztve a következő által: rohalylevente; 2013 máj. 07, 10:53.

    • mátéapu
      #2
      mátéapu kommentje
      Editing a comment
      WV-bogár alvázszámából:ki lehet olvasni az adatait?
    Posting comments is disabled.

article_tags

Collapse

Latest Articles

Collapse

  • Veronai kiallitas
    movisz által
    Sziasztok tegnap kezdődött egy minden evben megrendezesre kerulo kiallits tobbnyire atalakitott motoroknak ...
    2023 jan. 28, 10:29
  • Laverda 750
    movisz által
    Sziasztok nyitok egy uj cikket A Laverda commel
    ugyan is tegnap sikerult szert tennem egy masodik 750-esre.Ez egy nagyon korai darab a 59. a legyartott 750 -esek bol Ez egy 750 GT ami kulombozik a motorjaban egy kicsit hogy gyengebb es a tankjaas formaju. ezen a motoron sajnos az sf tankja van meg az ulese van atalakitva de a tobbi az jo....
    2021 júl. 06, 10:27
  • Szívásom története
    CZsolti által
    Meglehetősen régen nem jelentkeztem, ezért úgy érzem, hogy némi magyarázattal tartozom nektek. Valahogy úgy kanyarodtak a dolgok, hogy minden, amit addig összeraktam megmakacsolta magát. A számítógép fityiszt mutatott, alaplap csere lett belőle. Azóta is úgy van. Annyira elegem lett a hamis szoftverhasználat, meg egyéb figyelmeztetésekből, hogy inkább tablettre és okostelefonra váltottam. Ezeken ugyan kicsit nehézkesebb dolgozni, de legalább legális, ami rajta fut....
    2019 máj. 03, 20:16
  • Szilveszteri berregtetés
    Igrich által
    Motor, autó, traktor és mindenféle benzin és gázolaj szörny esetleg még tengeralattjáró berregtetésre invitállak benneteket úgy éjfél után a pezsgő durrogtatás után ki-ki saját és otthona lakának udvarán.
    Így kívánhatnánk egymásnak, még ha távolból is Boldog új évet.
    Szorgalmaznám még, hogy a következő (2OI8) évet nyilvánítsuk a tengeralattjárók évévé és Tiszakeszin rendezhetnénk egy tengeralattjáró ügyességi versenyt, de még vízisízhetnénk a komppal is.
    BUÉK mindenkinek!...
    2017 dec. 31, 16:13
  • Szilveszter esti berregtetés
    Igrich által
    Meghívlak benneteket egy szilveszter esti, éjfél utáni motor, autó, traktor és mndenféle benzin és gázolajszörny esetleg még tdengeralattjáró berregtetésre. Lényeg, hogy éjfél után, mikor megtörtént kinél-kinél a pezsgő durrogtatás, beindítanánk a motorokat. És az újév, de mi örömünkre is berregtetnénk kissé a motorokat, szolid dudálások közepette, jámboran. Ha nem akarsz nem kell vissza jelezni, inkább cselekedj! Így kívánhatnánk egymásnak boldog újévet!...
    2017 dec. 31, 15:51
  • OT papírozás "rögös útja"
    Ricsi95D által
    Elöljáróban annyit írnék,hogy idáig én is úgy voltam az OT-val,hogy minek,fölösleges,attól nem lesz jobb a motor és egy csomó macera...ez mind igaz,de egy picit már másként látom,és roppant büszke vagyok rá,hogy már nekem is van egy OT rendszámos,minősített motorom. És bizony gyönyörű a réztábla meg az OT rendszám.

    De kezdjük az elején! Mint ismeretes, december végén Kamuti Zsolti barátunkat megszabadítottuk gyönyörűen restaurált P10-esétől. A hazahozatal után nagy örömben...
    2017 máj. 05, 18:44
Ugrás az oldal tetejére
Working...
X