Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Kinek szól az üdvözlés ?

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    Kinek szól az üdvözlés ?

    Előszó: A jelenlévők mindig kivételek ! A saját tapasztalataimat fogom veletek megosztani, és remélem lesz aki meg tud cáfolni.


    Első alkalommal 1987-ben találkoztam a jelenséggel. Az M3-autópályán mentünk a menyasszonyommal Budapest irányába. Sátorozni indultunk Velencére. Jött szembe nyugati motorokkal egy külföldi csapat, és mindegyikük elkezdett nekem integetni. Majd elolvadtam a gyönyörtől. Észrevettek engem és a gagyi MZ-met a nagy menő nyugatiak, és barátként üdvözöltek.
    Aztán teltek az évek itt is megjelentek a nyugati motorok, és egyszer csak azt tapasztalom hogy mindenki hadonászik mindenkinek.
    De vajon KINEK SZÓL AZ ÜDVÖZLÉS ? A motort vezető valakinek, aki felé egyfajta összetartozást szeretnénk kifejezni, vagy a feneke alatt dübörgő lóerőnek.
    Aki közülünk nagyobb motorral is közlekedik, az pontosan tudhatja miről írok. Mikor a négyhengeres Suzukimmal motorozok, és a sok króm már messziről kiveri a szembejövő szemét, akkor mindenki haver. Mindenki üdvözöl. De ha az MZ vel vagyok akkor már senki észre nem vesz.
    Megint átvettünk egy szokást amit nyugaton láttunk valakitől, és lemajmoltuk mert milyen jópofa, de nincs mögötte semmilyen tartalom.

    87-ben mikor mentünk Velencére, a Budaörsi úton az Osztyapenko szobornál meghalt alattunk az MZ. Nem bírta a hűtés nélküli araszolást a dugóban, és felfőtt a kondi. Ott álltam egy kis sarki bolt bejárata mellett , és azt sem tudtam merre induljak alkatrészért. A" közelben" találtam egy benzinkutat ahol ugyan nem volt alkatrész, de ott állt néhány motoros srác akiktől útbaigazítást reméltem. Mikor elmondtam a bajom, egy ETZ-s fiu elővett egy kondit és nekem adta. Még kifizetni sem engedte. Ha most olvassa és magára ismer, ismét köszönöm neki. Mint ahogy köszönöm annak a Simson Stáros bácsinak is, aki a boltba jött vásárolni, és látván a bajomat szó nélkül hazament, és mire visszaértem a "beszerző " utamról ö is ott várt egy kondival.

    Talán hosszúra sikerült ez a kis történet, de megmutatta hogy mi az igazi önzetlenség és motoros összetartozás. Nem az integetéstől javult meg a motorom.

    Sajnos a nyáron volt alkalmam ismét megtapasztalni a jelenséget. A Miskolc közeli 26-os úton, szinte ugyan azon a helyen robbantam le az MZ-vel, majd később a Suzukival is. Mind a két esetben üzemanyag ellátási probléma volt. Valami " Bermuda jelenség " tizedeli ott a motorosokat vagy csak engem.
    Az MZ szerelgetése közben senki nem állt meg, de a Suzukinál már igen. Egy csopperes koma ajánlotta fel a segítségét. A motorja típusát nem tudom megmondani, mert nem látszott belőle semmi a sok ráaggatott bőrtől, agancstól, meg mindenfélétől. Az utánfutó kulija egy boroshordó volt. Köszönet neki is.

    Ha legközelebb lerobbanok megvárom hogy jöjjön arra egy Pancsi, Jáwa, MZ, stb. mert nekik talán partner leszek.

    Mir-mur

    #2
    Íme a két főszereplő. ( meg néhány haverjuk )

    Click image for larger version

Name:	DSC08425.jpg
Views:	1
Size:	191.8 KB
ID:	129742Click image for larger version

Name:	DSC08427.jpg
Views:	1
Size:	189.0 KB
ID:	129743Click image for larger version

Name:	DSC08426.jpg
Views:	1
Size:	188.7 KB
ID:	129744
    sepy, jagdtigger és Che kedvelte ezt.

    Komment


      #3
      Az integetéssel én is vitában vagyok. Kezem azért készenlétben áll ha motorost lát.
      Valamilyen kasztosodás van szerintem.
      Vannak a mopedesek, nagy motorosok és veteránosok. szűk értelemben.
      Talán azokban nincs meg általában ez a gesztus aki vagy nem járta meg a szamár létrát vagy elfelejtette a múltját.
      Így marad a kicsit mozduló kéz és ha az övé is kezd mozdulni akkor vidámság van

      szép a 20-asod "ajj kétfejű függő lettem"
      sepy, apacsavo és 3 további látogató kedvelte ezt.

      Komment


        #4
        Ahogy én látom, a vízválasztó a váltó milyensége tulajdonképpen. A robogósok általában nem intenek egymásnak, másoknak még annyira se. Akik helyett nem kapcsol a gép viszont szoktak, egy-két kivételtől eltekintve.

        A legelső integetős élményem még akkor volt, amikor Csepelen tanultam (ugye amit itt a faluban motorozgattam az nem nagyon számít, hiszen csak a rendőrnek integet az ember hogy ne állítsa meg). Ott egy érdi "kollégától" kölcsönkapott kék-zöld S50-et nyúztam, Csepelen belül főleg. A hugom akkor a VIII. ker. Tömő utcában volt kollégista, így egyszerre jött az ötlet, hogy elmegyek hozzá. Persze nekiindultam toronyiránt a gyorsforgalminak, szerencsére alig volt forgalom, így tisztán láttam közeledni és inteni egy Ducatis figurát. Annyira meglepődtem, hogy mire felemeltem a kezemet nagyjából a Szt. Imre térnél lehetett. Meglepő volt, először körül is néztem hogy lehetett-e valaki más, de nem. Persze ez csak egy gesztus, mint amikor a buszsofőrök egymásra villantanak, de valamennyi közösségépítő ereje van.

        A műszaki problémák más tészta, sokak max. jó szóval tudnak segíteni, hiszen a legtöbb gondhoz szerszám kell. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, én magamon kívül nem ismerek senkit, aki egy negyed műhelyt tart egy hátizsákban, azt a hátizsákot pedig viszi magával autóban is és motoron is.
        sepy, heeegany és 5 további látogató kedvelte ezt.
        There's a very fine line between "hobby" and "mental illness".

        Komment


          #5
          Hát negyed műhelyt azért nem de pár villáskulcs, lapos csavarhúzó, gyertyakulcs, hézagmérő, drótkefe és 2 gyujtó gyertya azért szokott nálam lenni .(A gyertyából mióta utoljára állítottam a karbit egy se kellett .)

          De hogy ne legyek teljesen off idáig Győrben nem nagyon láttam hogy intenének egymásnak a motorosok.

          Komment


            #6
            jagdtigger eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
            De hogy ne legyek teljesen off idáig Győrben nem nagyon láttam hogy intenének egymásnak a motorosok.
            Én is környékbeli vagyok, ahogy én látom szoktak.
            A pár óra alatt amikor még T betűs kényszerzubbonyban motorozgattam is intettünk egymásnak a szembeforgalommal.
            There's a very fine line between "hobby" and "mental illness".

            Komment


              #7
              Végtelen tisztelettel megjegyzem, hogy én mindig intek minden géperejű kétkerekűt hajtó sorstársamnak. Legyen az horgászni menő Simsonos vagy "szépen öltözött" csopperos és nem várom el hogy vissza integessen.
              Sőt kifejezetten élvezem hogy kiül a boldogság a robogós és/vagy Simsonos suhancoknak az arcára hogy intett neki a "nagy" motoros, illetve a Papa arcára a bizonytalanság, hogy ez meg ki lehetett.

              Komment


                #8
                Hali mir-mur!

                "De ha az MZ vel vagyok akkor már senki észre nem vesz.
                Megint átvettünk egy szokást amit nyugaton láttunk valakitől, és lemajmoltuk mert milyen jópofa, de nincs mögötte semmilyen tartalom."


                Azért írok, mert talán vissza tudom adni a mocisokba vetett hitedet...
                Tavaly nyáron voltunk afféle "faterok motoron" túrán a haverokkal. Mindenki új gépekkel volt, sport Kawa, Yamaha robogó, stb. Egyedül én voltam öreg vassal, egy csepptankos 250-es Jawával. Ezen okból kifolyólag természetesen én diktáltam az iramot a sor elején. És hidd el, hogy 10 szembe jövő motorosból legalább nyolc intett, üdvözölt. Először nem is értettem, de aztán leesett, hogy ez a szokásos mocis köszöntés! És nem akármilyen nyergekben ültek a fiúk: volt Intrúder, HD, meg minden, és végig a 700 km-en, amit lenyomtunk...Talán mégsem olyan reménytelen a helyzet!

                Üdv. bécibá


                Komment


                  #9
                  Szervusztok. A szembejövők üdvözlése fénykürttel, akkor kezdődött, amikor nálunk megjelentek az MZ-k / én az 1970-es állapotra emlékszem ( benzin 3 ft volt , 1974 augusztusában emelték 4.5 ft -ra ), mivel azóta csavargatom a jobboldali markolatot / nagyobb mennyiségben. Az első motorjaim JAWA-k voltak , azokon nem voltak ilyen " korszerű " berendezések. Az ES MZ-k / 125, 150, 250 / amelyek megfordultak nálam , azokkal már lehettett a szembejövőt üdvözölni. A 70-es évek elején Romániában onnan lehetett látni, hogy a Gyilkos Tó-nál jártál , hogy egy kicsi fenyőágat tettél a kormány köré / nesze neked természetvédelem ! /. A határon / Biharkeresztes / a vámos meg azt mondta, hogy akármilyen engedéllyel lehet csak az országba behozni - így levetette velünk .Ennyit a múltról. Üdvözlettel.

                  Komment


                    #10
                    Emlékszem, amikor a "nagy A-t" csináltam a rutinpályán az oktatónak már nem volt kedve föltenni a segédmotorosoknak kihozott Babettát az utánfutóra. Mondta űljek ra, hozzam be az iskolába. Pöfögtem végig a városon (Sátoraljaújhely) zöld T-betűs mellényben - piros babszival, hátam mögött a T-betűs oktatóautóval, amikor szembe jött egy 8-10 fős csopperes banda. Kivétel nélkűl mindenki intett. Hát én is majd leestem a motorról gondolhatjátok...
                    Utoljára szerkesztve a következő által: Tequila; 2012 jan. 28, 21:46.

                    Komment


                      #11
                      Témával kapcsolatban még annyi jutott eszembe, hogy amióta motorozok nekem akkor is integetnek ha megelőznek a nagy testvérek Olyankor van, hogy 1-2 km-en át bolyban haladok

                      Ritkán egy két autós-nak is integetek de negatív értelemben

                      Komment


                        #12
                        Nekem az a srác mondta, hogy soha ne felejtsek el integetni, aki tök ismeretlenül ideadta az ETZ-jét a forgalmi vizsgámra, miután az autós iskola végletekig elgyötört 250-es Ts-e semmilyen imára sem volt hajlandó munkába állni. Annyit szólt oda még, hogy óvatosan,mert a motor nincs a legjobb kondícióban , és a fékút olyan, mint a fullos tehervonaté...
                        "When you're miserable...you need someone...even more miserable than yourself."
                        "Dneprs don't leak oil, they mark their territory!"

                        Komment


                          #13
                          mir-mur eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                          Előszó: A motorja típusát nem tudom megmondani, mert nem látszott belőle semmi a sok ráaggatott bőrtől, agancstól, meg mindenfélétől. Az utánfutó kulija egy boroshordó volt. Köszönet neki is.
                          Ha jól tudom egy agyon tört BMW az alapja
                          Edelényi az illető.

                          Komment


                            #14
                            Sajószentpéteren egy párszor szerintem láttam én is ezt a gépet. Én valami motoros sámánnak néztem.

                            Komment


                              #15
                              Örülök a téma felelevenítésének. A székelyeknél is világbajnokesélyes reakcióidő (csaknem négy év) dacára aktuális téma ez. Szívet melegető érzés, mikor így üdvözölhetjük egymást. Nekem is sok ilyen élményem van. Egy biztos: tapasztalatom szerint kezdetben csak túramotorosok között tapasztaltam. Kb Szolnoktól északra már működött a dolog a 80-as években. Békésben volt lemaradás ilyen téren is.

                              Akkor vagyok csak bajban, mikor autóban ülve motorost látok és intek, mert a reflex ugye működik, és semmi viszonzás. Persze miért is lenne, hiszen az autós ugye egész más tészta.

                              Komment

                              Ugrás az oldal tetejére
                              Working...
                              X