Azt mondják a bölcs úton járók, hogy asszonnyal elindulni, dupla költség fele öröm. Most ha valaki azt hinné ezek után, hogy azért kezdtem így bele az írásba, mert ezt cáfolni akarom, hát az most ebben csalódni fog.
Épp szombat délután volt, mikor mindez történt, megeredve az úton Őrs felé, b. nejem a pénztárcahordozó és a benzintyúk szerepben tetszelgett. haladtunk szépen ahogy kell, Motorka 117 szépecskén durmogott.
S jöttek a képek. Csak úgy bevillantak. Készülődés Keszire. Egyik délután megnéztem a sátrat, ami fényes hálóhelyemül szolgál majd a keszi-i révnél. Persze hogy alig volt meg valami a vasakból. Tartó vasat is husángból fabrikáltam, mivel e sátorfák majd a málházásnál kiderülve, szélesnek bizonyultak, így függélyes helyzetbe raktam őket, mint valami antenna virítottak, s tán más úton járó, legyen az pór vagy báró, még UFÓ-nak is nézhetett akkor legott. Ilyen kényelmesen sosem készültem sehova, mint a kisgyőri tanyán, úgy Keszitől mintegy 50 km-re., ahol Motorkáról legalább 137 fotót készítettem fél naponta. Mindegy. Hát - habár háttal nem kezdünk mondatot- miután jól felpakoltam Motorkát mindenféle túrás dologgal, s felsikerült kecmeregnem is a gépre, búcsút mondtam a kapufélfának s megindultam Keszi felé. Tücsök puli kiskutya még egy darabon szaladt utánam, de hát hogy vihettem volna, nincs oldalkocsi. Valahogy olyan volt az út mint Őrsre, az ottani veterános találkozóra. Akkor is délután volt, a nap és a szél is hasonlított egymásra. Nem akarok itt hosszú leíró részeket, mint az orosz írók, a motorozás élményéről, úgyis tudjátok. Most minek szépelegni. pedig szép. Hát az érkezés, na, az nem volt semmi. Életemben talán kétszer, ha eltévedtem, s mivel Keszit nem gondoltam egy olyan nagyon nagy falunak, ami igaz is, hát gondoltam egyszerűen megtalálom a révet, meg a táborhelyet. Hát a fenéket. Szerintem a faluba köröztem vagy 786 kilométert, mire odataláltam. nagyon nem aggódtam, mert motoroztam és az jó, de bosszantott, hogy így kifogott rajtam az a rév. e meglett., és meg lettetek Ti is, meglettem én is. Kezdődött a muri. Na erről most nem is írnék, ott voltatok ti is. Történt ami történt. Megettük amit megettünk, megittuk amit megittunk, parádéztunk egyet a faluban, az azt követő zsandári kioktatással, a hónaljizzasztó melegben serrel hűsölködve.
Ahogy így mélazgaték a keszi-i kalandokon, Motorka dörmögése közben, megettem az asszonnyal mint hallgatag útitárssal, már Őrsön is voltam. Hú nagyon sok veterán volt. Nagyon sok. Borzasztó sok fotót csináltam. nagyon sokat. Igaz minden negyedikbe Motorka 117 is belekeveredett valahogy. Ez itthon derült ki, ott észre sem vettem. Nem írom le, milyen gépek voltak, csigázlak benneteket, majd jövőre gyertek el Tiszaőrsre is, az sem rossz buli és az idén már lehetett sátorral is maradni. Ott is murizhatnánk egyet. Az ottani parádé kicsit későn kezdődött, az még jó, hogy kihirdették a veterános díjakat, de még a tombolázás utána, na az igazi töketlenkedés volt. De erre lepel, a látvány és az élmény felejtőssé tette ezt.
Baromira pocsék, mikor véget érnek dolgok, mikkel jól fel tud pakolni az ember. valahogy így volt Keszin is. Mikor összeszedtem a sátrat, a széthagyott ruháimat, a zoknikat - amiknek csak a fele került haza - meg úgy minden ingóságomat, ami végül megint Motorkára került, már nem akartam várni ott, inkább menni. Korán keltem akkor, pedig már majdnem napébredésnél volt a lefekvés is. Jó volt nézni a folyót, magányosan. Motorkával elmentünk még a templomba, az öreg plébános mikor szentmise előtt meglátta Motorkát, valahogy visszafiatalodott, s mivel lehetetlen hogy ne legyen valakinek emléke a Pannóniával kapcsolatosan, hát neki is volt. Persze hogy volt.
Eltelt az idő. Kitelt az idő. Az idő, a konok, a megállíthatatlan, megfordíthatatlan lusta folyó. Úton vagyok. Megint. Úton. Örökké.
Épp szombat délután volt, mikor mindez történt, megeredve az úton Őrs felé, b. nejem a pénztárcahordozó és a benzintyúk szerepben tetszelgett. haladtunk szépen ahogy kell, Motorka 117 szépecskén durmogott.
S jöttek a képek. Csak úgy bevillantak. Készülődés Keszire. Egyik délután megnéztem a sátrat, ami fényes hálóhelyemül szolgál majd a keszi-i révnél. Persze hogy alig volt meg valami a vasakból. Tartó vasat is husángból fabrikáltam, mivel e sátorfák majd a málházásnál kiderülve, szélesnek bizonyultak, így függélyes helyzetbe raktam őket, mint valami antenna virítottak, s tán más úton járó, legyen az pór vagy báró, még UFÓ-nak is nézhetett akkor legott. Ilyen kényelmesen sosem készültem sehova, mint a kisgyőri tanyán, úgy Keszitől mintegy 50 km-re., ahol Motorkáról legalább 137 fotót készítettem fél naponta. Mindegy. Hát - habár háttal nem kezdünk mondatot- miután jól felpakoltam Motorkát mindenféle túrás dologgal, s felsikerült kecmeregnem is a gépre, búcsút mondtam a kapufélfának s megindultam Keszi felé. Tücsök puli kiskutya még egy darabon szaladt utánam, de hát hogy vihettem volna, nincs oldalkocsi. Valahogy olyan volt az út mint Őrsre, az ottani veterános találkozóra. Akkor is délután volt, a nap és a szél is hasonlított egymásra. Nem akarok itt hosszú leíró részeket, mint az orosz írók, a motorozás élményéről, úgyis tudjátok. Most minek szépelegni. pedig szép. Hát az érkezés, na, az nem volt semmi. Életemben talán kétszer, ha eltévedtem, s mivel Keszit nem gondoltam egy olyan nagyon nagy falunak, ami igaz is, hát gondoltam egyszerűen megtalálom a révet, meg a táborhelyet. Hát a fenéket. Szerintem a faluba köröztem vagy 786 kilométert, mire odataláltam. nagyon nem aggódtam, mert motoroztam és az jó, de bosszantott, hogy így kifogott rajtam az a rév. e meglett., és meg lettetek Ti is, meglettem én is. Kezdődött a muri. Na erről most nem is írnék, ott voltatok ti is. Történt ami történt. Megettük amit megettünk, megittuk amit megittunk, parádéztunk egyet a faluban, az azt követő zsandári kioktatással, a hónaljizzasztó melegben serrel hűsölködve.
Ahogy így mélazgaték a keszi-i kalandokon, Motorka dörmögése közben, megettem az asszonnyal mint hallgatag útitárssal, már Őrsön is voltam. Hú nagyon sok veterán volt. Nagyon sok. Borzasztó sok fotót csináltam. nagyon sokat. Igaz minden negyedikbe Motorka 117 is belekeveredett valahogy. Ez itthon derült ki, ott észre sem vettem. Nem írom le, milyen gépek voltak, csigázlak benneteket, majd jövőre gyertek el Tiszaőrsre is, az sem rossz buli és az idén már lehetett sátorral is maradni. Ott is murizhatnánk egyet. Az ottani parádé kicsit későn kezdődött, az még jó, hogy kihirdették a veterános díjakat, de még a tombolázás utána, na az igazi töketlenkedés volt. De erre lepel, a látvány és az élmény felejtőssé tette ezt.
Baromira pocsék, mikor véget érnek dolgok, mikkel jól fel tud pakolni az ember. valahogy így volt Keszin is. Mikor összeszedtem a sátrat, a széthagyott ruháimat, a zoknikat - amiknek csak a fele került haza - meg úgy minden ingóságomat, ami végül megint Motorkára került, már nem akartam várni ott, inkább menni. Korán keltem akkor, pedig már majdnem napébredésnél volt a lefekvés is. Jó volt nézni a folyót, magányosan. Motorkával elmentünk még a templomba, az öreg plébános mikor szentmise előtt meglátta Motorkát, valahogy visszafiatalodott, s mivel lehetetlen hogy ne legyen valakinek emléke a Pannóniával kapcsolatosan, hát neki is volt. Persze hogy volt.
Eltelt az idő. Kitelt az idő. Az idő, a konok, a megállíthatatlan, megfordíthatatlan lusta folyó. Úton vagyok. Megint. Úton. Örökké.