Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Jawa CZ 175 type 450 váltó

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    Jawa CZ 175 type 450 váltó

    Sziasztok! Remélem hogy még vannak itt aktív emberek és gyorsan választ kapok, a kérdés illetve a probléma az lenne hogy nem rég hozzá jutottam egy nagyon hiányos Cetkához ami évek óta nem volt használva és csak állt 1 helyben, de itthon aztán sikerült egy pár rugás és tologatás után a motort be indítani ennek örömére ki probáltuk hogy mit is tud ez, 1-2 órát járt, ment használtuk, probálgattuk rajta a fokozatokat, aztán egyszer csak nem akart váltani, se fel se le sehogyan sem, sok féle képen próbáltuk, de akkor sem akarta magát üresbe tenni, vagy lejjebb tenni, másnap megnéztük hogy oké szedjük le az oldalát, ami elsőnek ugye egy olaj le engedés, na hát ez az olaj le engedés annyi volt hogy kb egy felesni kis fekete trutyi ki jött belőle és kész. Arra tudtam így gondolni hogy talán a kuplung lamellák égtek el, vagy hogy a berugó fogasív mozdult el a helyéről? (Viszont azóta üresbe van) Azóta nem is tudjuk benyomni a váltó kart hogy berugó karként megnézzük, mert valószinüleg nem tettük rendesen a helyére. Van Bárkinek valami ötlete hogy mi szálhatott el neki a váltójával, vagy esetleg a kuplunggal kapcsolatban?
    Jawa CZ 175 type 450 1968
    Utoljára szerkesztve a következő által: Pepe; 2021 márc. 18, 01:40.

    #2
    Pepe eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    nem is tudjuk benyomni a váltó kart hogy berugó karként megnézzük, mert valószinűleg nem tettük rendesen a helyére.
    Mikor kibontottad a váltókart,nem láttad a kuplungot ? Lehet ugyanaz a baja mint a nem berughatóságnak..

    Valójában az olajhiány miatt:valószínűleg összeolvadt egy két alkatrész vagy csapágy.
    wsievers, Jankó51 és Pepe kedvelte ezt.
    "Rohan az életed és rohan az út.Elmarad mögötted lassan a múlt.Nem tudod biztosan,hogy hová is mész,de úgy is észre veszed ha oda érsz."V.A.

    Komment


      #3
      mátéapu eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
      Mikor kibontottad a váltókart,nem láttad a kuplungot ? Lehet ugyanaz a baja mint a nem berughatóságnak..

      Valójában az olajhiány miatt:valószínűleg összeolvadt egy két alkatrész vagy csapágy.
      Azóta sikerült rendesen a helyére rakni. Valószínűleg a kuplung lamellák lesznek elkopva. Ez egy reális elképzelés ugye?
      Amit láttunk belőle fogas kerekek azok nagyon szépen egybe vannak kopás és oxidálodás mentesek. Azok szerencsére még eléggé olajosak voltak. Remélem hogy tényleg csak lamella probléma.

      Komment


        #4
        Új olajjal benne elinditva rugással. De pár másodperc múlva le is áll. Ez mi lehet? Kondi? Karburátor? Vagy esetleg más?

        Komment


          #5
          Pepe eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
          Új olajjal benne elinditva rugással. De pár másodperc múlva le is áll. Ez mi lehet?
          Ha nagyon füstöl akkor szimmering. A gyertyát kitekerve milyenek az elektródák?
          Utoljára szerkesztve a következő által: Titus; 2021 márc. 19, 19:05.

          Komment


            #6
            Gyújtás részével nincsen baj. De karbi tisztitás után az úsztató résznél ki nyomja a benyát valamiért most. Nem füstöl jobban mint egy átlagos 2 ütemű

            Komment


              #7
              Nekem a Sport nál simmering csere és felújítás ütán 155 km t bírt a simmering. Elkezdte nyomni kifele a váltóból az olajat. Ki látta Kesziben a gyors átalakítást mert a találkozó előtt 1 héttel tette. Oka a kuplung felőli fötengő simmering. Vitonosra cserélve. Gyanítom itt is az olaj hiánya miatt ez ment tönkre. Természetesen ha szét lesz bontva kicsit több lesz a gond. Összes csapágy és simmering csere. Ha jó az emlékem dupla a gyújtás felól a simmering.
              Jankó51, Pepe és 2 további látogató kedvelte ezt.

              Komment


                #8
                Pepe eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                De karbi tisztitás után az úsztató résznél ki nyomja a benyát valamiért most.
                Ilyenkor nem zár el az úszó. Vagy nem tudott visszacsúszni a helyére összeszerelés után, vagy valami kosz került a szelepbe, vagy lyukas.
                pasetta, Jankó51 és 2 további látogató kedvelte ezt.

                Komment


                  #9
                  Kosz ment a szelepbe, ki lett áztatva aztán ki derült hogy hőre az előző tulajok által való javítás tágult és bele tudott menni a folyadék is. De alapvetően úszott az úszó nem merült el csak így gondolom nem úszott fel teljesen.
                  Utoljára szerkesztve a következő által: Pepe; 2021 márc. 21, 01:27.

                  Komment


                    #10
                    sepy eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                    Nekem a Sport nál simmering csere és felújítás ütán 155 km t bírt a simmering. Elkezdte nyomni kifele a váltóból az olajat. Ki látta Kesziben a gyors átalakítást mert a találkozó előtt 1 héttel tette. Oka a kuplung felőli fötengő simmering. Vitonosra cserélve. Gyanítom itt is az olaj hiánya miatt ez ment tönkre. Természetesen ha szét lesz bontva kicsit több lesz a gond. Összes csapágy és simmering csere. Ha jó az emlékem dupla a gyújtás felól a simmering.
                    Szóval el képzelhető hogy emiatt nem akar fokozatot venni?

                    Komment


                      #11
                      Ez nem oka a váltónak. A kuplung lamellák össze éghettek kevés olajnak tünő folyadék miatt.. Bocs egy megjegyzés az utánnunk olvasóknak!!: Soha ne kezdj el egy régóta lerakott motorral motorozni addig míg meg nem győződsz az olaj meg létéröl, milyenségéről és ki nem takarítottad a tankot! Ha mindezt megteszed nem okozol jóval nagyobb költséget és bajt! Ha életre keltetted és ígéretes a dolog majd gondolkodhatsz az olajcserén is.

                      Komment


                        #12
                        sepy eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                        Ez nem oka a váltónak. A kuplung lamellák össze éghettek kevés olajnak tünő folyadék miatt.. Bocs egy megjegyzés az utánnunk olvasóknak!!: Soha ne kezdj el egy régóta lerakott motorral motorozni addig míg meg nem győződsz az olaj meg létéröl, milyenségéről és ki nem takarítottad a tankot! Ha mindezt megteszed nem okozol jóval nagyobb költséget és bajt! Ha életre keltetted és ígéretes a dolog majd gondolkodhatsz az olajcserén is.
                        Szóval akkor a kuplung lamellák lehetnek a hibásak a váltás gondnál? Csak mert remélem hogy igen és ez volt az első számú gondolatom hogy velük lesz gond. Már úton vannak az újak. És igen nagy butaság volt hogy úgy voltam vele hogy mondta az eladó akitől vettem hogy van még benne és nem néztem meg. Amíg tudom javítás alatt van addig áll benne egy új olaj amivel mennek a próbák aztán hogy ha indul akkor szépen kap egy rendes olaj töltést.

                        Komment


                          #13
                          A váltó mozog ugyebár
                          ​​Tehát könnyedén tudom lábbal mozgatni és érezni is hogy mozgatja a dolgokat de mégsem rakja be magát semmilyen fokozatba (üresben van)

                          Komment


                            #14
                            Pepe eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                            A váltó mozog ugyebár
                            ​​Tehát könnyedén tudom lábbal mozgatni és érezni is hogy mozgatja a dolgokat de mégsem rakja be magát semmilyen fokozatba
                            Gondolom tudod a fogaskerekek fogai ha szemben állnak,támasztanak,tehát egyiket el kell fordítani a váltáshoz az egyiket:erre való a tengelykapcsoló.

                            A motor forog a kuplung megszakítja a hajtást,viszont enyhén forgatja az egyik fogaskereket(a másik kapcsolatban van a hajtott kerékkel ami áll)tehát óvatosan váltva közé-csúsztatjuk a megfelelő fokozatot,és lassan a kuplungkiengedéssel átadjuk a hajtást.

                            Magyarul álló motornál nem váltogatunk,legfeljebb úgy , sztenderen állítva pl.forgatjuk a kereket az összekapcsolódásig.A Jawak félautomata kapcsolása nem elinduláshoz való,hanem a menetközbeni váltást segíti(persze,ha jól van beállitva).

                            Természetesen a leírás azért van,mert úgy tűnik az írásodból ,állóhelyben próbálkoztál.
                            Utoljára szerkesztve a következő által: mátéapu; 2021 márc. 21, 07:28.
                            "Rohan az életed és rohan az út.Elmarad mögötted lassan a múlt.Nem tudod biztosan,hogy hová is mész,de úgy is észre veszed ha oda érsz."V.A.

                            Komment


                              #15
                              Igen mert valahogy be kéne rakni egyesbe hogy el tudjunk vele indulni. A sebességbe való rakást mindig járó motornál próbáltuk.
                              Viszont ha valaki erről a fajta fél automata váltást is le írja részletesebben meg köszönöm. Csak mert nem találtam róla semmit neten csak a 477 váltását. Ami nekem úgy jött át hogy csak 1esbe kell kuplungolni utána pedig ugyebár csak le felé kel pöccinteni egyet vagy éppen vissza fel. Illetve ha már itt tartunk akkor a Jawa CZ 175 TYP 450 az 3 vagy 4 sebességes?

                              Komment

                              Ugrás az oldal tetejére
                              Working...
                              X