Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Műszaki vizsgás élmények

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    Műszaki vizsgás élmények

    Emlékszem hat-nyolc éve még nagy divat volt Rétságra járni műszakira veterán motorral. Ott, akkoriban még nem álltak rendelkezésre tudományos műszerek a vizsgálathoz, így a fékpróba abból állt, hogy az udvaron fel kellett gyorsítani, majd satu fékkel csúszó kerékkel megállni. A vizsgázató szemrevételezéssel állapította meg, hogy a fékek megbízhatóan teljesítik-e a feladatokat. Nem tudom, hogy meddig volt ez így, én azon bátrak, türelmesek és alázatosak közé tartozom, akik rendre a Mozaik utcában abszolválják ezt a feladatot.

    Idén azonban a körülmények úgy hozták, hogy Bicskén volt kényelmesebb vizsgára mennem (már lejárt a forgalmi, hosszabbítani nem tudtam és ott volt a motor). Egy okból nem bántam mindezt. A Mozaik utcába mindig enyhe gyomorgörccsel érkeztem meg, egyrészt a tortúra miatt, másrészt a sok városi legenda által a fülembe ültetett bogarak okán. Ugyanis sokak szerint nem érdemes kockáztatni, sokkal egyszerűbb nem kockáztatni. Értitek! Nos, ha így nézzük, akkor én általában kockáztattam és mégis mindig átment a motor a vizsgán, de az a gyomorgörcs csak ott van. Egyrészt kíváncsi vagyok, hogy Ti ezt hogy látjátok! Valósak az ilyen félelmek, vagy csak egymást bolondítják az emberek?

    Másrészt szeretném megemlíteni - hátha valakinek közel is esik -, hogy Bicskén a Pötördi szervizben, gyomorgörcs nélkül lehet veterán motorral vizsgázni. Gondolom a közlekedésre alkalmatlan járművet itt is megbuktatják, de egy normális motorral kb fél óra alatt fájdalommentesen teljesíthető a műszaki vizsga. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ez nem reklám, csak infó. Nincs részesedésem a szervizben.)
    Zen3D: bolg a 3D nyomtató építésről

    #2
    Sziasztok!

    Nem igazán élmény de ide illik.
    Szóval van nekem egy bogaram ami egy kicsit, na jó eléggé át van alakítva.
    Nincs rajta kilincs, A_B_C oszlop elvágva, tető 10 cm-el lejjebb, egyedi üvegek, sötétítve természetesen, nincs index, porig van ültetve stb.
    Namost mivel ezt az autót is le kell vizsgáztatni itt jön a nagy fejfájás. Most már megoldottam, mert szereztem egy szintén piros hasonló évjáratú autót.

    De előtte asszem 2008 ban mi volt.

    Indexek és a kilincs FSB ragasztóval felcuppantva a gyári helyükre, az ablakok sötétítése ellen meg egy 200W os izzó vlágított bent az utastérben így tökéletesen belátható volt a járgány.

    Na persze nagy nehezen átment. De a szétrohadt napi használatú Ford nál ami szintén megérne egy fejezetet, nem izgultam ennyire.

    Akinek van vizsgás élménye kérem írja le, akár versenyt is indíthatnánk 2 db díjjal ki tolta át a legrosszabb verdát, és ki a legjobbat.
    TZ kedvelte ezt.

    Komment


      #3
      Ez jó!

      De arra azért figyeljetek, hogy ez még itt nem Titokszoba!
      Zen3D: bolg a 3D nyomtató építésről

      Komment


        #4
        Nem kell ragaszto csak ismerni kell a vnp:-)

        Komment


          #5
          Örök bölcsesség és kommerszitás, modorosság: Az idő pénz... Egyszerűbb, ha csurran, cseppen vmi a biztosnak, ismerős, ismerősének, abból baj sose lehet. Akkor jobb kedvvel áll az adott járműhöz és lehet, hogy nem lesz olyan szigorú(magyarul fék nélkül is átcsusszansz)
          Minsk/Voskhod 14V-os "generátort" keresnék egy "kIZSérlethez", ha van egy kedves fórumtagnak ilyen.

          Komment


            #6
            stalker eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
            Örök bölcsesség és kommerszitás, modorosság: Az idő pénz... Egyszerűbb, ha csurran, cseppen vmi a biztosnak, ismerős, ismerősének, abból baj sose lehet. Akkor jobb kedvvel áll az adott járműhöz és lehet, hogy nem lesz olyan szigorú(magyarul fék nélkül is átcsusszansz)
            Szent igaz minden szavad! De mégis sovennyel a végsőkig küzdünk ez ellen!
            Zen3D: bolg a 3D nyomtató építésről

            Komment


              #7
              Hát azért valamikor muszáj, pl ha időre kell csinálni egy "szignifikáns projektet" (ennél idegesítőbb szókapcsolatot kitalálni sem lehetne). Én már voltam ilyen sarokba szorított helyzetbe. Szerződés dátuma után két héten belül meg kellett lennie a műszakinak, forgalminak mindennek...
              Utoljára szerkesztve a következő által: stalker; 2010 okt. 19, 11:27.
              Minsk/Voskhod 14V-os "generátort" keresnék egy "kIZSérlethez", ha van egy kedves fórumtagnak ilyen.

              Komment


                #8
                stalker eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                Hát azért valamikor muszáj, pl ha időre kell csinálni egy "szignifikáns projektet" (ennél idegesítőbb szókapcsolatot kitalálni sem lehetne). Én már voltam ilyen sarokba szorított helyzetbe. Szerződés dátuma után két héten belül meg kellett lennie a műszakinak, forgalminak mindennek...
                Nincs ezzel baj. Mármint a korrupcióval nem az a baj, hogy ne lehetne megmagyarázni.
                De természetesen nem szeretném a beszélgetés fonalát elterelni a science fiction világába, én is itt élek, csak szeretem megjátszani magam.
                Zen3D: bolg a 3D nyomtató építésről

                Komment


                  #9
                  Amugy az volt a jo amikor egy nagyot kellett fékezni műszaki vizsgán ha csuszik jó a fék.

                  Komment


                    #10
                    A fő baj az, hogy felénk egy nyavalyás hely sincs, ahol ne lenne fékpad, már pedig ahol fékpad van ott az IZS bukik a gagyi lemez "még csak nem is teli" dobfékeivel, amik még súrolnak is és ingadozik is a fékerő erősen.(elől van a baj, hátul öntvény a dob, új fékpofák nem segítenek, felszabályoztatni egy lemez vetemedő retket nem érdemes, új küllők nem segítenek, felniből nincs új csak drágán, jó meg sehogyse)

                    Igen IZS49 elsőaggyal szerintem lehetetlen legálisan átmenni egy kemény vizsgán... DKW öntvényagy, felszabályozás és csucsu, csakhogy ez idő és pénz is.. hiány van mindettőből

                    Üdv
                    Minsk/Voskhod 14V-os "generátort" keresnék egy "kIZSérlethez", ha van egy kedves fórumtagnak ilyen.

                    Komment


                      #11
                      Nekem nem volt gond a műszaki vizsgával, simán átment "zsír" nélkül.

                      Komment


                        #12
                        Szervusztok. Szerintem, azért a biztonsági berendezéseket( kormánymechanizmus, lábfék, kézifék és idetartozik a világítás is ! ) műszaki vizsga nélkül is tudatosan jó műszaki állapotban kell tartani a saját és természetesen másokra való tekintettel is. Én láttam, mikor a fékhibás autó felszaladt a járdára az ott zárt sorban haladó óvodások közé, sajnos ott a helyszínen két élet azonnal befejeződött - ami tulajdonképpen el sem kezdődött. Ilyenekre gondoljon mindenki, aki " majd megoldjuk " a műszaki hiányosságokat a vizsgán. Az évek és a történések számának növekedésével a szemléletek átalakulnak és borzongva gondolunk arra, hogy tulajdonképpen mekkora szerencsénk volt az elkövetett hülyeségeink miatt. Más," vicces " műszaki vizsga. Budapesti prominens vizsgabázis. 3 éve ( kb ).Első forgalombahelyezéses gépjármű. Vizsgabiztos I. : Tolja az ajtóhoz. ( Telik az idő. ) vizsgabiztos II.: Tolja be. ( Telik az idő. ) vizsgabiztos I.: Tolja a fékpadhoz. ( Telik az idő. ) vizsgabiztos III. : Tegye már előbbre a vonalhoz. ( Telik az idő. ) Valaki: Tolja ki ezt a sz..t a csarnokból. ( Idő telik. ) Vizsgabiztos ( már nem tudom melyik ), ba...a meg le sem fényképeztük..... . Elmondanám, hogy ezek után sem néztek meg semmit ( világítás, kürt, fék ), csak lefotózták. A gép egyébként minden tekintetben makulátlan volt. Veterános üdvözlettel.
                        TZ kedvelte ezt.

                        Komment


                          #13
                          mir-mur, TZ és soveny kedvelte ezt.

                          Komment


                            #14
                            bury eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                            Hát el jött a nagy nap ma el vittük a vizsga állomásra a mocit íme pár kép a rögzítésről
                            Sajnos a vizsga álmoson rossz hírrel fogadtak mert régi rendszámos, és az az emberke aki csinálja ezeket elégé kétségbe volt esve ez miatt azzal rémisztgetett lehet ez miatt nem lesz meg a műszaki se az eredetiségi, remélem csak félre beszélt

                            Komment


                              #15
                              Attól hogy régi rendszám és forgalmi van a motorhoz miért ne sikerülne a vizsga?

                              Komment

                              Ugrás az oldal tetejére
                              Working...
                              X