Európában a Triumph márka leginkább a motorkerékpárjairól híres. Pedig a szülőhazájában ha megemlítem, hogy van egy Triumph-om, az emberek 90 százalékának egy autó jut az eszébe és valószínűleg valami olyanra gondolnak, hogy egy Dolomite, Spitfire, esetleg valami a TR szériából, vagy netalán egy Stag. Pedig egyik se. Én nekem egy Triumph Acclaim van a birtokomban. Egy olyan autó amiről soha nem hallottam annak előtte

Már régóta keresgéltem egy veterán (nem feltétlen veterán, de egy régies vagy még inkább idősebb) autó után, így gyakorta kattintgattam az Ebay Classic Car szekciójában melyben veterán és idősebb autókat hirdetnek. Aztán megpillantottam egy 1983-as (vagy 1981-es? Mar nem emlékszem pontosan) Triumph Acclaim típusú gépet, Stirling városában, ami kb. 40 percnyi vonatozásra van tőlem. Az ára rendkívül kedvező volt (nagyon, nagyon olcsó) azt írták, hogy egy tulajdonos, negyvenezer mérfölddel, (ez kb. 60-65 ezer kilométernek felel meg). Kevés rozsdával a kerékívnél de a króm alkatrészeknek a védő fóliája még mindig rajta van az utasterén belül. Gondoltam is, tökéletes. Igaz, kb. annyit tudtam erről a típusról, hogy karburátoros, szívatóval, mechanikus megszakító és nincs benne ECU. Kb. ennyi érdekelt. Egy szerelhető, olcsó, jó állapotú idősebb autót szerettem volna. Úgy is alakult, hogy otthon voltam az aukció lejártakor, így hamarosan boldog tulajdonosként írhattam az eladónak az autó átvételét illetőleg.

Ez az én gépem.Pár nappal később el is vonatoztam Stirling-be és megpillantottam az autót. Minimális készpénz kifizetése után átvettem a kocsit. Érdekes, mennyit változott a középméretű családi autó fogalma. Mai szemmel ez az autó nagyon kicsike. Viszont amint beleültem az autó körülvett és császárként ültem a kényelmes rugós ülésben és büszkén gurultam be a legközelebbi benzinkútra A vigyort egész úton hazafelé nem lehetett letörölni a képemről. A gyárilag felkeményített lökésgátlók és az ikerkarburátor olyan autós élményt biztosít, amit a mai autóktól soha nem kap meg a sofőr, de amit nem is varnál egy olyan géptől amit legtöbben a szüleikkel- nagyszüleikkel azonosítanak

Tehát akkor mi is ez az autó? Természetesen egy Triumph. Azaz mégsem. Az biztos, hogy Triumph jelvény van rajta”¦ Az autó az utolsó széria gyártott Triumph jelvényes személygépkocsi, amit 1981 és 1984 között gyártottak.

Az autó maga egy négyajtós szedán gép. 1335ccm-es négyhengeres 75 lóerős erőforrás viszi előre mely ólmozatlan benzinnel működik. Nem rossz egy olyan autótól, amit 1981-ben kezdtek gyártani. 5 sebességes manuális vagy 3 sebességes félautomata váltóval lehetett rendelni 13 másodperc alatt van fenn százon, kényelmesen lehet vele utazni kb. 100 km/h-val és a végsebessége 160 km/h. Fogyasztása 7-8 liter körül alakul.

Négyféle kiadása létezik, az L, HL, HLS, CD. A különbség közöttük csak felszerelésben van. Az “L” a legpuritánabb és a “CD” a “luxus” kivitel.
Másik két különleges variáció is létezik, az Avon és a Turbo. Az Avon egy Brit cég kombi konverziója, bőr ülésekkel és fa műszerfallal, míg a Turbo egy kis méregzsák 100 lóerővel és 9 másodperc alatti gyorsulással”¦

Említettem, hogy egy Triumph de mégsem. A története az, hogy a Triumph márka ebben az időben mar a British Leyland Motor (BL) csoport tulajdonában volt. A hetvenes évek végére a BL súlyos problémákkal küszködött az eladási számok tekintetében, így a nyolcvanas évek elején komoly beruházásokat eszközöltek. A hetvenes évek végén tervbe vett, majd 1980-ban megjelent Austin Metro (kisautó) és nagyméretű szedan az LC10-es kódnevű autó - ami később Austin Montego néven futott - mellett a vezetőség hamarosan felismerte, hogy szükségük van egy típusra, ami a két méret között van. Az anyagi nehézségek és a két teljesen új fejlesztésű modell miatt nem volt sem lehetőségük sem idejük egy teljesen saját fejlesztésű autót gyártani ezert körülnéztek a nagyvilágban valami használható licenszért. Sokáig folytattak tárgyalásokat a Chryslerrel, de később ez kudarcba fulladt. Végül 1979-ben egy nem várt partnerre bukkantak. A Honda ebben az időben csak 6%-át birtokolta a japán piacnak és a gyártott autóinak a 70%-a exportra készült.

Még ebben az évben egy BL delegáció Tokióba látogatott, ahol végül is megegyeztek egy Honda licenc megvásárlásáról. Az autó a Honda Ballade volt, ami a szedán kivitele a népszerű Honda Civic-nek.
Miután a BL delegáció hazatért, kisebbfajta módosításokat eszközöltek az autón, hogy egyrészről kicsit emlékeztessen a Triumph sportos hagyományaira, másrészről hogy jobban megfeleljenek a brit piac elvárásainak.

Modifikációk:
  • A sima Honda karburátor helyett iker Keilin karburátort kapott (hasonló, mint amit a Mini Cooperekbe szereltek)
  • MacPherson gyárilag keményített lökésgátlók
  • Ford Cortina ülések (ezek kényelmesebbek voltak és több helyet adtak az utastérben, mint az eredetiek.
  • A Triumph jelvény középre került a hűtőrácson (a Honda jelvény a jobb oldalon volt)
  • A visszapillantó az ajtóra került az autó orráról (sajnos)
  • Más formájú lökhárítók

Az autó belsejében a kor népszerű anyagait használtak fel, ami nagyrészt velúr és műanyag”¦ Ez az első Triumph, aminek nem volt fabetétes műszerfala (aminek a régi Triumph tulajdonosok nem nagyon örültek).

Sajnos a Triumph nem örvendett nagy népszerűségnek a bemutatásakor. Mindenki ujjal mutogatott, hogy nem is igazi Triumph, hanem csak egy japán autó. Sokan a Brit autógyártás végét látták benne (és még nem is tudták, milyen igazuk volt). Az autó népszerűtlenségében az is közrejátszott, hogy a hetvenes évek végén a második világháború okozta japánellenesség még mindig élénken élt az emberek emlékezeteben. Manapság az autó csak éppen, hogy megtűrt tagja a Triumph kluboknak. Ha meg is hívjak az Acclaim tulajdonosokat a találkozókra, általában eldugják őket egy félreeső helyre”¦ :-)

És mégis, a Triumph Acclaim a BL csoport legmegbízhatóbb autója volt akkoriban (pl. az Austin Montego és Marinához képest”¦.), és két éves forgalmazása alatt ez a legnagyobb példányszámban eladott Triumph-jelvényes jármű. 133625 darabot adtak el belőle 1982-83-ban. A meglehetősen hideg fogadtatás ellenére a japán licenszes autó rendkívül megbízható volt, és végül is Triumph jelvény volt rajta. Menetdinamikája a kis tömeg miatt versenyképes volt az akkori1600ccm-es autókkal, de kevesebbe került és kevesebbet is fogyasztott a kisebb hengerűrtartalom miatt.

Megbízhatóságát mi sem jellemzi jobban, hogy a ma még fellelhető Acclaimek között két fajtát találunk:
  1. Egy vagy két - nem ritkán 20-30 éve ugyanazzal a - tulajdonossal rendelkező gépek
  2. Magas kilométer számmal rendelkező gépek, amik még mindig tökéletesen mennek.

Az autó motorja könnyedén elmegy 400ezer(!!!) kilométert anélkül, hogy komolyabban hozza kellene nyúlni

Es miert ez az utolso Triumph? 1984-ben a BL csoport úgy határozott, hogy beszünteti a Triumph márka gyártását, így ez az autó lett az utolsó Triumph gyártmányú személygépkocsi. A motor csoport a következő kiadású Civic licencet is megvette de ezt már Rover 213-ként dobtak a piacra. Ez az autó ugyancsak elég sikeres lett. Igaz, hogy ez után már saját fejlesztésű motorokat raktak bele ami – szerény véleményem szerint – jelentősen hozzásegítette a céget a két evvel ezelőtti 2008-as bezárásához (tekintettel arra, hogy minden Rover hengerfejes lesz kb 15 méter megtétele után”¦)

Igy ha Rovert veszel vegyél japán motoros Rover 213-at (benzines) vagy a Perkins motoros dízelt. Persze a Triumph egy más kategória, mint egy fiatalabb Rover es ha nincsen 7-8 ezer fontod egy Stag-ra, ennek a töredékért az Acclaim mindent megad, amit egy klasszikus régi autó adhat (majdnem), és nem is robban le kétpercenként”¦.

Ha bárkit érdekelne további fotók a vasról, szívesen feltöltök néhányat