Kedves fórumtársak!
Hosszú idő után ülök ide a gép mellé, hogy folytassam a sztorit. Talán valaki várta is a folytatást..., mentségemre legyen, hogy az érdemi munka lekötötte szinte az összes energiám.
Az eredmény: Jelentem, a T55041972 vázszámú gépegység 2013.09.02. Nosztalgia II.-es kategóriában muzeális járműnek minősítették, ill. 09.23.-án műszaki vizsgát tett és 10.15.-én OT rendszámot kapott.
Maga a felújítás, (most már talán nagyképűség nélkül mondhatom restaurálásnak), pont 1 évig tartott. Most már a csendesebb téli hónapok jönnek, igyekszem bepótolni a kiesett dokumentálást.Nos itt a folytatás:
Az első sárvédőnél tartottam, a dátum 2012.08.17.
Szerencsésebben átvészelte az idők viharait, mint a hátsó, ugyan itt is látszódott 1-2 régi bukás nyoma. A rezonancia megint csak dolgozott, az egyik tartószár készült a csavaroknál letörni, ezt a régi gazda próbálta javítani, persze ívhegesztő apparáttal.
Új varrat, csinosítás után az orr rész gyűrődéseit vettem kezelésbe. A szimmetrikus ív kialakítása türelmet, két kalpagácsot és némi időt kívánt, de a kevesebb javító kitt megéri a tökölést...! Egy kis drót- és legyezőkorongos csiszolással készítettem még elő alapozásra. Festésre kész!
A lámpafej a következő páciens, ami a műtét előtt némi tanakodást okozott. A tartócsavarok szegecselt alumínium anyamenetei csak lefúrással távolítható el. Nem vállaltam a macerát, (szegecsek keresgélése, maga a szegecselés), inkább lefestem az egészet, talán ez az eltérés a valóságtól még megbocsátható.
Itt is látható külső behatás, kissé oldalra van nyomorodva az egész búra, illetve mint szinte az összes régi darab, (asszem kevés kivételtől letekintve), ennek a példánynak is be van horpadva a fenékrésze. A régi műszaki vizsgák macerája miatt itt is országúti fény visszajelzőt fúrt be a régi gazda. Feladatok adottak:
-az alu betéteket kicsit szorosabbra zömítem, a vezeték rögzítő szalagokat kiegyenesítem, a lámpatök oldalát a rögzítésnél párhuzamosítom egy kis erőbehatással, vízpumpafogó használatával.
-Távfény furat behegeszt,
- horpadás kikalapál, szimmetria kiigazítása.
Ha nem vigyázok egész szemrevaló lesz a "lámpatök...
A következő alkatrész már problémásabb volt, köszönhető a karosszériás tapasztalatlanságomnak, de hát a jó pap is holtáig tanul...
A láncvédő burkolat hátsó része volt ez az ominózus darab, ami egyrészt már elég jól el is vékonyodott a rozsdától, plusz ki is lyukadt jó pár helyen, illetve itt is külső behatástól meggyűrődött a lemez. Még a kikalapálgatás simán ment, de a lyukak eltüntetésénél már kínlódtam elég sokat. Még ha a legkissebb áramerősséggel próbáltam is a CO-t bevetni, csak égett tovább a lemez. Ezután a lánggal próbálkoztam, rézzel forrasztottam belülről betét lemezkéket a problémás helyekre, de ekkor meg vetemedett a lemez veszettül.
Ekkor már sűrűn emlegettem a teremtő mindenféle testrészét, de hála makacsságomnak, nem adtam fel. Cirka órácska alatt kireszelgettem a felesleges sárgaréz bogyókat, kiegyengettem újfent az oldalakat, ami arra jó volt, hogy közben kieszeltem a megoldást. A jó békebeli epokitt ragasztót vetettem be, ami nálam be szokott válni, ha ragasztani kell valamit.
Így végre sikerült megerősítenem az elvékonyodott lemezrészeket, rögzíteni a betétlemezeket. A kötési idő után kitteltem, csiszoltam. Öltöztetéspróba következett, vagyis rápróbáltam a hátsóvilla tokozására. Jól állt a helyén, illeszkedtek az ívek. Megérte a kínlódást úgy hiszem...
A ragasztó kötési idejét kihasználva visszatértem a hátsóvillához. Az ügyes esztergályosom közben lesimította a vállas tengelyt, legyártotta hozzá a perselyeket. A régi bronz perselyeket meglepően könnyen sikerült kiütnöm. Az újak beszerelése után már a használatra gondolok. Eltérek az eredetiségtől, behegesztek egy 45 fokos zsírzógombot a tengely házába. ezzel leegyszerűsödik majd a villatengely kenése. (Ezt minden kezelési, javítási leírás kihangsúlyozza.)
Ezután már csak a homokszórás után újra támadó rozsdát kellett eltávolítanom. Asszem az egy év alatt míg ezen a motoron munkálkodtam, valami három drót kúpkorongot elkoptattam... vagy többet.
Jártatok már úgy, hogy többször lerángatod a zoknid, mire megtalálod a lábujjadba fúródva azt a nyüves drótkorong tüskét, ami csak akkor fáj ha rálépsz?!
Természetesen az előkészületek után összepakoltam a villát az excenteres állítómechanizmussal is. Jónak ítéltetik a darab, így eggyel nő a festésre váró alkatrészek sora.
A következő két darab az első villa burkolatai. A festék valóban ápol és eltakar..., a homokolás után látszódott csak milyen kárt okozott a korrózió. A jobboldali idom szitaszerű képződményt vett fel, talán az elemek közül ezen a darabon látszódott legjobban az idő vasnyűvő foga. (Még a tartály gumi párnáinak a rögzítőlemezei rohadtak szét tekintélyes mértékben.) Persze itt is bejött, hogy használat közben jónéhány horpadással is gyarapodott mindkét oldalon. Ezek olyan mérvűek voltak, hogy nem volt célszerű csak kittelni. Marad a mechanikus egyengetés. Ehhez persze hozzá kéne a sérülésekhez férni. Némi tanakodás és vizsgálódás után szétszedhetőnek ítéltem az idomokat. Alul és felül a peremezés záró hegesztését lecsiszoltam, majd finoman felfejtettem a lemezszéleket. Egész könnyen sikerült szétpattintanom a feleket. Ezután már könnyen ment a horpadások eltüntetése. Maradt némi festék is az eredetiből, főleg a merevítőgyűrűk mellett. Kromofágos lazítás után eltávolítható lett a békebeli máz.
Egy kis kalandozás:
A háttéranyag gyűjtésekor olvasgattam az Ocskay féle nagykönyvet (Csepeli Motorkerékpárok), ott említette a szerző, hogy a gyártást végigkísérte a festés minőségének problémája. Kb. a hatvanas évekig nyugati importból szerezték be a minőségi alapanyagot, majd ezután már a szoci ipar szállította a "kencét". Nos én ezt a lebecsült anyagot így az idő távlatából sokkal többre tartom, mint a mai festékeket. Talán pont ennek a matériának is köszönhetjük, hogy viszonylag ilyen sok példányt meg lehetett menteni az utókornak...
Visszatérve a munkához, a kromofágozás persze megkívánt egy alapos zsírtalanítást. A korrózió eltüntetésekor már nem is próbálkoztam hegesztéssel. Ezek a lyukak pont a belső (gumitartó) gyűrűk között keletkeztek. Egy passziváló alapozás után 0,5-ös alu lemez ívet hajlítottam, amit ismét kétkomponensű ragasztóval rögzítettem az idom belső felére. Némi kutakodás után megtaláltam az ideális préselő eszközt..., ahogy a képen is látszik egy gyógyszeres dobozka személyében.
A kötés után az idomfelek mezei ecsetes festést kaptak Hammerite úrtól két rétegben, plusz egy akril lakkozást. A részek összeillesztése, viszont türelmet és alaposságot igényeltek írhatnám nagyképűen, pedig a valóságban tökölődtem, mint egy hülyegyerek... Szóval kell egy kis ügyesség a lemezszélek visszaperemezéséhez, főleg, ha az esztétika is szem előtt tartandó.
Ha más is jár ebben a cipőben és nincs valami szuper görgős peremezője, csak azt tudom ajánlani, hogy valami hosszabb, sima alátétet keressen alátámasztásnak. Illetve felülről ne közvetlen a peremezést kalapálja, hanem ott is valami nagyobb felületű alátét vasat használjon.
Ezután megpöttyintettem co.- val a két végét az idomoknak, hogy legyen mit visszajavítani a festésen belülről. A szokásos kittelés, csiszmiszelés volt a záróaktus .Itt a sikerélmény, már később, fényezett állapotban: