Nincs arról szó, hogy szakértője lennék az angol motoroknak, csak kalandoztam pár évvel ezelőtt az eBay-en, mikor ráakadtam az addig számomra teljesen ismeretlen angol motorra.

A BSA-ról tudtam azt, hogy eredendően fegyvergyár, tudtam azt is, hogy az egyik legjelentősebb angol motorgyártó volt és termékét egyszerűen úgy jellemezte: "A világ legkedveltebb motorkerékpárja".
A világ azonban azóta sokat változott, ma már a világ legkedveltebb motorkerékpárját nem Angliában keressük, a BSA pedig mint motorkerékpár gyártó nem is létezik. Azt hiszem angol motorkerékpár gyártás sem, ahogy magyar sem.

Visszatérve az én sztorimhoz, pechemre akkoriban vásároltam meg az "Oldtimer motorkerékpár katalógust" és megtaláltam bent az adott motort, kb. kétszeres értéken, mint ahol a licit állt. Igaz a licit tárgya legkevésbé hasonlított motorkerékpárra, inkább úgy volt jellemezhető, hogy kosár alkatrész. Ami mégis érdekessé tette, a kosár alkatrész nagyobbik része szépen fel lett újítva, tehát a nyájas olvasó véletlenül se rozsdás vasakra asszociáljon. Gondoltam, ez igazán egyszerű feladat, összecsavarozzuk, berúgjuk (jobb oldalon), húzzuk a gázt (még mindig jobb oldalon) és ha meg akarunk állni, nyomjuk a féket. Na azt már a bal oldalon. Mert angoléknál úgy szokás.

Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy amúgy is kellett mennem Németországba, a motor valahol Nürnberg környékén, az meg bárhova is indulok a káposztazabálók földjén, nem igazán kerülő.
Sikeres licit után - valahol 1000 euró táján sikerült leütnöm a gépsárkányt robantott állapotában - irány Németország. Akkoriban még navigáció nem létezett, pontosabban én nem rendelkeztem vele, közel fél napi keresés után találtam meg a kis falut, ahol licitem tárgya várta, hogy birtokba vegyem. Az eladó közölte velem, hogy épp a családi búcsúzkodást zavartam meg, mert két óra múlva indul vele a repülő Kínába, ahol két évet fog eltölteni, a BSA-tól is ezért szabadul. Ennek ellenére készségesen megmutatott minden darabot, kitért minden részletre és segített bepakolni az autómba, fizettem, kezébe nyomtam az útlevelem, hogy be tudja írni az adataimat az adásvételi szerződésbe, aztán útnak indultunk. Az eladó Kínába én meg a BSA-val haza. Jó 100 km megtétele után döbbentem rá, az útlevelem ott maradt. Azóta nincs útlevelem, ami igazából nem okoz gondot, amerre én utazom, nincs rá szükség.

Kaptam viszont a motorhoz egy "Kraftfahrzeugbrief"-et (Gépjárműlevél), ami szó szerint fordítva nem igazán magyaros, de ha a marhalevelet emlegetem, mindjárt felfedezhető a német bürokrácia következetes folytonossága. Ezt a brífet 1952 július 11-én állította ki a düsseldorfi műszaki felügyelet és öt nappal később megkapta a BR 495-45 forgalmi rendszámot. Egyidejűleg a Wuppertal város Közlekedési Hivatala bejegyezte első tulajdonosát August Köpper gépkocsivezetőt. Egy év sem telt el, mikor egy remscheidi lakatos, majd rövidesen egy wuppertali kőműves lett a tulajdonosa. Az újabb tulajdonosváltásra négy évet kellett várni, akkor egy műszerészé lett, aki két hónap után eladta egy segédmunkásnak. Ő sem használta sokáig, újabb két hónap elteltével a motor egy tetőfedőnél kötött ki 1957 májusában D-DE 696 rendszámmal. Azóta a brífbe új tulajdonost nem jegyeztek be. A tetőfedő nagyon elégedett lehetett motorjával, csak 1983-ban, tehát 16 év használat után vonták ki a forgalomból.

Így került Magyarországra - akkor még azt hittem - az első C11.

Tessék kapaszkodni, folytatása következik, de ide is érdemes lesz bekukkantani, mert megpróbálom képekkel is színesíteni kis írásomat.Jelenlegi böngészőm azonban nem támogatja a képek feltöltését. Pedig a dakota, pardon kínai közmondás szerint egy kép többet mond, mint ezer szó, főleg - hogy a képzavart fokozzam - ilyen vájt fülű (vájt szemű?) közönségnek.