Tudom, tudom, nem veterán, de talán mindegy is. Annak idején én is mentem rendőrmotorral bóják között. Mikor még a lágymányosi egyetemváros helyén csak park volt és a felső rakpart nem is rakpart volt. Egy rozzant faház állt ott Miki bácsival a motoros oktatóval és hű barátjával Ottóval, akin egykori munkásőr gúnyája feszült. Miki bá volt a magasabb, "lábszaggal együtt 130 kiló", ahogy illusztrálásképpen érzékeltetni akarta milyen erő is szunnyad a kiszuperált rendőrségi MZ motorban, majd gázadás nélkül elindult a pályán. Gázadásra tényleg nem volt szükség, mivel szegény motornak az alapjárati csavarja az egekbe volt tekerve, hogy működjön egyáltalán. Jobb nem belegondolni milyen igénybevételnek lehetett kitéve. Egy leszerelt rendőrmotor, amit oktatási célra használnak. Az összes ilyen volt. A forgalmi vizsgára általában felrakták a tükröket is. Dísznek. Mondom Ottónak nem látok benne semmit. Az nem baj, csak azért kell, hogy a vizsgabiztos ne szóljon, jött a frappáns válasz.
Egyébként is volt valami diszkrét bája az egésznek. Jóllehet a rendszerváltás már három éve történt, Budapestnek erre a részére mintha még nem jutott volna el a híre. Ahogyan Miki bácsi és Ottó koszos bicskájukkal vágták a házikolbászt kis kuckójukban, tömték magukba a kaját és teli szájjal, zsíros kézzel magyarázták, hogy az MZ milyen erős, azzal vigyázni kell ám. Egy milliméterrel nagyobbat húz az ember a gázmarkolaton és kész a baj.
Télvíz idején jártam hozzájuk, akkor még lehetett. A rutinvizsga napján, januárban a faházban egy kályha mellett melegedtünk és néha ki-kinéztünk mi jövünk-e. Porladó szivacsú kiskőrösi bukósisakok voltak a motorok mellett a konténerekben és protektoros ruhát még a külföldi magazinokban sem igen láttunk. Az indexet használni szigorúan tilos volt, csak kézzel lehetett jelezni. Valószínűleg egyébként sem működött volna. És mivel rádiós adó-vevőt csak a rendőrök meg a taxisok használtak, egy AVIA platóján vittek végig minket később a forgalmi vizsga útvonalán.
Pár évre rá eltakarították az egészet.