Bob aki nem néma! 
Igazából ez nem is az én nevem, hanem a barátnőm Wartburgjáé. A Bob nevet természetesen Ő ragasztotta erre nagynak látszó, de kicsi, szögletes, kissé esetlen autóra, amivel (akivel) manapság rengeteget járunk vásárolni, de néha nagyobb túrákra is vállalkozunk.
Bob egy 1991-es 1,3-as Wartburg limusine, különlegessége, hogy a mai napig sikerült megőriznie saját garázsát, nem szorították ki a nyugati csodák. A garázsból az elmúlt 21 évben csak egy hétig kellett kiállnia, hogy egy megtört mazda xedos 6 álljon be a helyére, szóval igazi bennszülött garázslakó a lelkem.
Bob amúgy nem egy nagy túrázó. A kilométeróra tanúsága szerint, még csak 2 és félszer járhatta volna körbe a földet, ami ugyan soknak tűnik, de ha belegondolunk, hogy mindehhez 21 év kellett, láthatjuk, hogy nem egy fürge madár.
Én pedig csodálom Bobot. Két autóm hagyott cserben az utóbbi két évben, az egyik egy hanyatló nyugati ópiumbarlangszökevény volt, egy Ford Escort, a másik egy ferde szemű japán, a már előbb is említett Mazda Xedos 6. Mindkettőbe belefáradtam, és mindkét csalódás után visszataláltam az NDK guruló büszkeségéhez, Bobhoz, akit legjobban egy joviális öregúrhoz tudnék hasonlítani, aki csak szemöldökfelvonással jelzi néma megvetését a flaszteren szaladgáló fiatalsággal szemben, és nem érti, hogy hova szaladgálnak ezek a bolondok. Bobot nem lehet hajszolni. Az sem érdekli ha nagyon erőszakos vagy, ő akkor sem megy gyorsabban. Lassú víz partot mos. Valószínűleg tudja magáról, hogy nincsenek benne légzsákok, nincsenek benne a mai csodákban mindennaposnak számító hárombetűs ketyerék, Nincsen benne szervokormány, se szervofék, se légzsákok. Dobfékek hivatottak őt megállítani, és a legfejlettebb biztonsági berendezés egy övfeszítő a hárompontos biztonsági övön, ami nem egy kifejezett életbiztosítás.
Mikor vezetem őt, én is úgy érzem magam, mint egy idősebb úriember. Nem sietek, de figyelek. Udvarias és előzékeny vagyok. Siessenek csak a többiek, én ráérek. Néha eleresztek egy félmosolyt, amikor megelőzök egy mobiltelefonáló szőke cafkát, vagy egy figyelmetlenül a lámpánál ragadó mazsolát. Ilyenkor érzem, hogy Bob is mosolyog. Csak úgy szolidan, úriemberként. Tudjátok azzal az "én megmondtam"-féle mosolygással.
Remélem jó lesz itt nekem, és az itt eltöltött időt hasznosan töltöm majd!
Igazából ez nem is az én nevem, hanem a barátnőm Wartburgjáé. A Bob nevet természetesen Ő ragasztotta erre nagynak látszó, de kicsi, szögletes, kissé esetlen autóra, amivel (akivel) manapság rengeteget járunk vásárolni, de néha nagyobb túrákra is vállalkozunk.
Bob egy 1991-es 1,3-as Wartburg limusine, különlegessége, hogy a mai napig sikerült megőriznie saját garázsát, nem szorították ki a nyugati csodák. A garázsból az elmúlt 21 évben csak egy hétig kellett kiállnia, hogy egy megtört mazda xedos 6 álljon be a helyére, szóval igazi bennszülött garázslakó a lelkem.
Bob amúgy nem egy nagy túrázó. A kilométeróra tanúsága szerint, még csak 2 és félszer járhatta volna körbe a földet, ami ugyan soknak tűnik, de ha belegondolunk, hogy mindehhez 21 év kellett, láthatjuk, hogy nem egy fürge madár.
Én pedig csodálom Bobot. Két autóm hagyott cserben az utóbbi két évben, az egyik egy hanyatló nyugati ópiumbarlangszökevény volt, egy Ford Escort, a másik egy ferde szemű japán, a már előbb is említett Mazda Xedos 6. Mindkettőbe belefáradtam, és mindkét csalódás után visszataláltam az NDK guruló büszkeségéhez, Bobhoz, akit legjobban egy joviális öregúrhoz tudnék hasonlítani, aki csak szemöldökfelvonással jelzi néma megvetését a flaszteren szaladgáló fiatalsággal szemben, és nem érti, hogy hova szaladgálnak ezek a bolondok. Bobot nem lehet hajszolni. Az sem érdekli ha nagyon erőszakos vagy, ő akkor sem megy gyorsabban. Lassú víz partot mos. Valószínűleg tudja magáról, hogy nincsenek benne légzsákok, nincsenek benne a mai csodákban mindennaposnak számító hárombetűs ketyerék, Nincsen benne szervokormány, se szervofék, se légzsákok. Dobfékek hivatottak őt megállítani, és a legfejlettebb biztonsági berendezés egy övfeszítő a hárompontos biztonsági övön, ami nem egy kifejezett életbiztosítás.
Mikor vezetem őt, én is úgy érzem magam, mint egy idősebb úriember. Nem sietek, de figyelek. Udvarias és előzékeny vagyok. Siessenek csak a többiek, én ráérek. Néha eleresztek egy félmosolyt, amikor megelőzök egy mobiltelefonáló szőke cafkát, vagy egy figyelmetlenül a lámpánál ragadó mazsolát. Ilyenkor érzem, hogy Bob is mosolyog. Csak úgy szolidan, úriemberként. Tudjátok azzal az "én megmondtam"-féle mosolygással.
Remélem jó lesz itt nekem, és az itt eltöltött időt hasznosan töltöm majd!
Komment