Dr Kozma,Temesváry,Valentyik: A győzelem a fontos
KOZMA ENDRE (1909-1942)
Még a veterán motorosok közül is kevesen tudják, hogy ki volt Kozma Endre. A közös emlékezet valahol Drapál Jánosnál áll meg. Az előtte, vagy „meghökkentő módon” még korábban, a hőskorban született, a saját korukban méltán közismert és ünnepelt versenyzőkről, arról, hogy ők miként éltek és mit tettek le mindannyiunk közös asztalára, ma már mit sem tudunk!
A kialakult helyzet nem a véletlen műve, bőven volt abban szándékosság, hogy a II. világháború utáni sportvezetés a korábbi időszak eredményeit csupán a „Horthy-fiúk passziójának” minősítette és feledésre ítélte. Valljuk be sikerrel! A háború előtti időszak nagy magyar sportolóiról és a nemzetközi szinten is nyilvántartott sikereikről a ma közvéleménye semmit sem tud.
Ennek a hőskornak, a XX. század harmincas éveinek, a hazai autó-motorsport hőskorának legeredményesebb motorversenyzője, a magyar motorsport áldozatos híve, meghatározó egyénisége volt Kozma Endre. Teljesítményét, eredményeit túlszárnyalni, vagy akárcsak megközelíteni, azóta sem tudta senki. Eredményeit annak ellenére érte el, hogy 1930-ban egy súlyos baleset következtében gerincsérülést szenvedett, és ettől kezdve élete végéig még járni is csak speciális, fűzős gerinctámasztékkal tudott. Nemzetközi szinten számon tartott, hétszeres magyar bajnokról van szó!
A II. világháború kitörését követően a magyar motorsport, főként az üzemanyag felhasználásra vonatkozó korlátozások miatt, nehéz helyzetbe került. Kozma Endre emberi nagyságát bizonyítja, hogy ekkor is talált olyan kitörési pontot, mely a közösséget és a jövőt szolgálta. A Kozma Terepezni Tanít (KTT) néven ismertté vált ügyességi versenyeket szervezte meg a fiatal motorkerékpáros versenyzők számára. Ezeken a versenyeken nőtt fel a későbbi motorkerékpárosok nemzedéke.
A könyv remélhetőleg az eredeti célközönségen, a veterán motorsport hívein túl azok érdeklődésére is számot tarthat, akik a jelen horizontjának szereplői vagy a ma csillagainak rajongói. Bizton érdekli őket a „nagy elődök” sorsa és élete. Külön számítunk azokra is, akiket megfog a múltidézés, egyetemes történelmünk és ezen belül saját szüleink, nagyszüleink színpompás világának fölelevenítése. Szebben kifejezve, azok érdeklődésére is számot tartunk, akiket elfog egy finom borzongó érzés, ha Thomas Mann, híres mondatát olvassák: "Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?"
A könyv megvásárolható itt: Könyv

Komment