Valóban régen írtam a fórumra, egy hónap sok idő, s mindig ilyenkor a lustaságát időhiánnyal indokolja az ember, ami nem igaz, csak lusta. Hát kaptam is dorgálást az admintól. Néha amikor szakítottam magamban időt - tehát nem voltam lusta - el-el gondolkodtam azon, hogy mit jelent, hogy értelmezhetjük a veterán érzést. Romantikusan megközelítve talán mindannyiunkban ott lapul a "nagy idők" iránti nosztalgia. S bizony mikoron meglátunk egy ódonságot, ki ne mondaná magában, bárcsak nekem is ilyen járművem lenne. Magam is így vagyok evvel, s bizony olyas csodálkozással tudom bámulni e szépségeket, melyek szakértelemtől buzdult kezek takarosra rendbe hozták elmúlt idejük csodáit, s bizony így már ez időbe is egy nagyon nagy élményt jelentenek megtekintőiknek. Ki mondaná már meg, hogy e gépek többnyire poros fészerekből pajtákból, vagy netán udvarok sarkainak lomtáraiból kerültek elő. S levetkőzve rozsdáikat, hátra hagyva beszorult dugattyúikat, olyanfajta újságban parádéznak előttünk, mint a fényes időkben, s viszik méltán büszke tulajdonosaikat megbízható hűséggel, mint csikóéveikben.
A hétköznapi ember a "veteránságból" nyilván csak ezt a romantikus, édes mázt látja, s nem tudja, vagy tán nem is érzi - tapasztalat híján - hogy e romantikus és nosztalgikus zománcfesték és nikkelpolír mögött mennyi munka, mennyi vesződség és ráfordított idő van. Beleértve magának a járműnek a fellelését, rendbehozatalát és tán az üzembe helyezés legkeservesebb részét, magát a papírformák elintézését. S ahogy elnézem a fórumok hozzászólásait, illetve a hirdetések szövegeit, szinte már-már sarkalatos hangsúlyt kap egy - egy veterángép papírozottsága, ami érthető a bürokrácia gyakran, sőt leginkább akadékoskodó, packázó "munkamenete" miatt.
Mennyivel egyszerűbb lenne minden tekintetben venni egy mai járgányt -nó para, nó idegeskedés és mindenfajta időpocséklás - és nyargalászni azzal. Nem! Hanem itt vannak ezek a félőrültek, akik ócskavasból csinálnak masinákat, hogy aztán egy-egy találkozón ott állhassanak járgányaik mellett. És miért? Kérdezhetnénk értetlenkedve. Hát pont ezért! Pont ezért is, de annyi megmagyarázhatatlan dologért is amit igencsak nehéz szavakkal visszaadni. A szavak mögött ott van a műhelyek, fészerek, garázsok huzatos hidege, az elfolyó olaj és olajsár nyoma a kézen, arcon ruházaton, az alkatrészek újra beszerzése és még mennyi-mennyi minden, mire már kivihetjük és megsétáltathatjuk az utcán ránk bámuló szemek között pöfögő kincsünk.
Igen sokat foglalkozom néprajzzal is. Járta ott, s mai járja köztünk egy mondás: A hagyomány őrzése, nem a hamu őrzése. S ez a gondolat tán ide is ide illik. Tán ez a veteránság lényege?
A hétköznapi ember a "veteránságból" nyilván csak ezt a romantikus, édes mázt látja, s nem tudja, vagy tán nem is érzi - tapasztalat híján - hogy e romantikus és nosztalgikus zománcfesték és nikkelpolír mögött mennyi munka, mennyi vesződség és ráfordított idő van. Beleértve magának a járműnek a fellelését, rendbehozatalát és tán az üzembe helyezés legkeservesebb részét, magát a papírformák elintézését. S ahogy elnézem a fórumok hozzászólásait, illetve a hirdetések szövegeit, szinte már-már sarkalatos hangsúlyt kap egy - egy veterángép papírozottsága, ami érthető a bürokrácia gyakran, sőt leginkább akadékoskodó, packázó "munkamenete" miatt.
Mennyivel egyszerűbb lenne minden tekintetben venni egy mai járgányt -nó para, nó idegeskedés és mindenfajta időpocséklás - és nyargalászni azzal. Nem! Hanem itt vannak ezek a félőrültek, akik ócskavasból csinálnak masinákat, hogy aztán egy-egy találkozón ott állhassanak járgányaik mellett. És miért? Kérdezhetnénk értetlenkedve. Hát pont ezért! Pont ezért is, de annyi megmagyarázhatatlan dologért is amit igencsak nehéz szavakkal visszaadni. A szavak mögött ott van a műhelyek, fészerek, garázsok huzatos hidege, az elfolyó olaj és olajsár nyoma a kézen, arcon ruházaton, az alkatrészek újra beszerzése és még mennyi-mennyi minden, mire már kivihetjük és megsétáltathatjuk az utcán ránk bámuló szemek között pöfögő kincsünk.
Igen sokat foglalkozom néprajzzal is. Járta ott, s mai járja köztünk egy mondás: A hagyomány őrzése, nem a hamu őrzése. S ez a gondolat tán ide is ide illik. Tán ez a veteránság lényege?
Lehet, hogy rosszul tudom, de az "igric" a táncos regölőénekes neve volt a régi magyaroknál úgy az államalapítás táján. Mindenesetre szépen leírtad azt, amit nehéz megfogalmazni, de akik itt vagyunk és szeretünk szerelni, motorozni, mindannyian érzünk. (Számomra inkább az a megfejthetetlenebb, hogy a feleségem sokszor lelkesebben küld a műhelybe, mint ahogy én sokszor érezném. Pedig igazából nem is szeret nagyon motorozni,csak örül annak, amit csinálok.)
Komment