Betlehem és motorstopp
Ezzel a kis írással kívánok minden kedves veteránosnak áldott, boldog Karácsonyt!
Betlehem és motorstopp. Hogy, s mikén illeszkedik e két dolog egybe, mi egymástól ily távol áll. Baráti körömmel, így karácsony tájt betlehemes pásztorjátékot viszünk ajándékba barátainknak, kedves ismerőseinknek, meglátogatva otthonukba őket, előadva ezt a csodálatos pásztorjátékot, a betlehemest, hírül adva a világ világosságának megszületését, a fény megszületését a besötétült világba.
Így tettünk ez évben is. Deák Péter komámmal már előre leegyeztettük az időpontokat, kihez, mikor megyünk. E beszélgetés közben, nem álltam meg, hogy el ne dicsekedjek motorkámmal, a T5-ös Pannóniámmal, mit nem rég volt szerencsém megvenni. No, mondta is, van neki egy régi sisakja, de ez nem akármilyen sisak, nagyon érdekes története van. Na, ettől kezdve, már nem csak a betlehemezés miatt vártam erőst a karácsonyt, hanem a sisak és annak története miatt is.
Találkozásunkkor, a baráti ölelés és elmaradhatatlan jó fajta magyar házi pálinkázás után, melynek kiváló tartalmától vígan és szépen csengtek a poharak, rákérdeztem a sisak dolgára is, mert felettébb fúrta már a kíváncsiság az oldalamat.
A sisak gyönyörű volt. Kopott, az tény, de gyönyörű. Almazöldszínű, fehér műanyagszegéllyel, a bőr része kissé szakadt, de varrható, s volt még a hátsó részén egy piros fényvisszaverő négyzet alakú macskaszem is, s hogy házilag szerelték azt oda, onnan is jól látszódott, hogy ferdécskén volt felcsavarozva.
Jó komámhoz úgy került e sisak, hogy olyan 19 éves korában már a feledés homályába merült betegsége miatt kórházba került, s ott megismerkedett, majd összekomázódott Szűcs Ferivel, s egy hosszas, motorokról való beszélgetés után Feri megígérte Péter komámnak, hogy ad neki ajándékba egy sisakot. Akkoriban Péter egy Riga nevezetű benzinlegelőket igen kedvelő járgánnyal bírt, mit alaposan fel is tuningoltak, s kapott ajándékba ez a motor egy akkora teherautó fényszórót, hogy kétszáz métert is bevilágított, de a lámpa mellé még egy akksit is beszereltek.
Az ajándék sisaknak itt folytatódott az a története, amit még Feri kezdett el, s Péter vitte tovább. A motorstoppolás. Amikor igen kevés gépkocsi rótta az utakat, és igen sok motor nyargalászott, virágkorát élte a motorstopp. Jellemző úti előrejutás volt ez ingyen, a hatvanas évektől egészen a nyolcvanas évek közepéig. Minden stopposnál volt sisak. Ezzel a sisakkal stoppolták a motorosokat, méghozzá úgy, hogy a jobb kezükkel fogták a sisakot, a bekötőszíjat fogva, és hüvelyk újukat felfele tartva. Ahogy a komám mesélte, a motorosok, ha nem volt utasok igen gyakran megálltak a stopposoknak, s mint ő is, illetve az első gazda is, szinte beutazta vele az egész országot. A stopposok felvétele, ahogy ő mondta, szinte hozzátartozott az íratlan motoros etiketthez, avval együtt, ha az út során a lestoppolt motornak valami baja esett volna, akkor segíteni kellett a javításban, szakértelme szerint. De hozzá tartozott akkor a motoros etiketthez, hogy a bajba jutott motoros mellett mindig megálltak a motorral utazók, s felajánlották segítségüket, vagy épp segítséget kerítettek. Gyakran végződtek ezek a stoppolások hosszantartó barátsággá, amit az út végén levő hideg, s habzó korsó sörök kimerítő és beszédes kortyintgatása alapozott még meg. Jó komám egyszer egy olyan paripára kapaszkodott fel, kinek nő volt a sofőrje, s ez bizony igen kellemessé tette a fogódzkodást, s mivel e hölgy igen-igen csinosnak mutatkozott, igyekezett is mind szorosabbra fogni. S hogy mi történt az érkezés után, azt már ki-ki képzeletére bízhatjuk, valószínű, hogy ez a stopp már nem egy „sörös” barátság lett.
A motoros nagy idők lassan elmúltak, s így egyre inkább visszaszorult a motorstopp is, míg végképp el nem halt, s az emlékezet feledése takarta mind inkább el, s ezt a feledést leplezte most ezen karácsonyon le az ajándékba kapott sisak, mely végig utazta gazdáikon zerget, burgot, s mesél most itt nálam, porától szabadulva. Egyik legkedvesebb ajándékommá vált, s hogy ezt egyik legjobb barátomtól kaptam, az még kedvesebbé teszi őt.
Így kívánok írásommal minden veterános társamnak újfent áldott és boldog karácsonyt, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy nem csak motorainkat tudjuk megfiatalítani jó erőben és egészségben, hanem egy olyan feledett szokást is, mint a motorstopp. Részemről, ha valaki sisakkal bír az út mellett, az számíthat rá, hogy felveszem, s viszem addig, míg utunk egyezik. S ha valakinek lenne a régiségből való motorstoppos kalandja, azt csak arra kérném, hogy ne állja meg, hogy le ne írja!
Széles utat! Áldott karácsonyt!
Komment