Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Te kiket támogatnál legszívesebben? És most kiket támogatsz?

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    Te kiket támogatnál legszívesebben? És most kiket támogatsz?

    Feldobom most ezt a témát, mert később komolyabban is szeretnék visszatérni vele. Jó lenne, ha addig kicsit méláznátok rajta, mert elsőre valószínű szokatlan lesz ez a szemlélet.

    Mint ahogy talán kiderült már, nem vagyok híve a szerző jogok túlzott védelmének, vagyis annak, hogy ezen a címen elérhetetlenné váljanak információk, azok számára, akiknek szükségük lenne rá. De éppen így nem gondolom azt sem, hogy ingyen kellene minden szellemi produktumhoz hozzáférni, legyen az információ vagy szolgáltatás.

    Hosszú távon csak a közbülső megoldásokat tudom elképzelni. A jelenleginél szabadabban elérhetővé kellene tenni a szellemi javakat, de a használatukat honorálniuk kellene azoknak, akiknek tényleg hasznuk vagy örömük származik belőlük. És ez vonatozik mindenkire a Metallica-tól, a szomszéd néni által szerkesztett receptes blog-ig.

    Ugyanis nem csak a multinacionális lemezkiadó társaságnak vannak költségei (amit valóban meg kell téríteni a rajongóknak, de meg is teszik), hanem minden szellemi produkció időbe, munkába, fáradságba és valamennyi pénzbe kerül, még akkor is, ha senki nem fizeti meg mindezt.

    Megismerkedtem egy Flattr nevű eszközzel, ami a fenti szellemiséghez nyújt egy könnyen használható módszert. A saját blogomban írtam erről néhány gondolatot: Flattr: Lájkolj pénzzel!

    Az állábbi idézetet pedig a flattrforhungary.blog.hu blogból másoltam változtatás nélkül:

    „Gombok. Tele vagyunk gombokkal. Like, send, follow, tweet, google +1. Flattr. A Flattr, arra van, ha kicsit komolyabban gondolod a dolgot. Ha tetszik, ha értéket látsz, ezzel tudsz támogatni olyan tartalmakat, amiket fontosnak tartasz. Egy blogot, ami minden nap szórakoztat, egy festőt, a kiállításán, egy alapítványt, aki helyetted foglalkozik olyasmivel, ami számodra fontos, de időd/energiád nincs rá. Csak kattintasz, és egy kicsivel máris jobb nekik. Ha sokan kattintunk, akkor sokkal. A Flattr-el pedig pénzt adsz mindezekért. Ettől lesz “komolyabb”.

    Mi is a Flattr? A Flattr egy micropayment szolgáltatás, ami a közösségre épít. Adni és kapni jelleggel, ezért sokáig csak úgy lehetett regisztrálni, ha rögtön töltöttél fel pénzt az accountodra. Ez mostanra megszűnt, mostmár ingyen regisztrálhat mindenki. Így a saját tartalmadért márt kaphatsz pénzt másoktól, ha kiraktad a gombokat a megfelelő helyre. És ami bejön, illetve amivel feltöltöd, oszthatod tovább másoknak.

    Miért közösségi? Azért mert a Flattr arra buzdít, hogy adj visszafelé is. Tehát (ha más nem ugye, részben) oszd vissza amivel mások támogattak. Mindenki örül, ha lájkolják, de valljuk be, ha valaki pénzben is kifejezi a háláját, az más. Ezáltal a közönség tényleg elmondhatja, hogy tett valamit az adott eseményért, fellépőért, stb.

    Ez járt a fejében Peter Sunde-nek, amikor létrehozta ezt a startupot. Peter volt az egyik alapítója a The Pirate Baynek is, amit ő a szólásszabadság megtestesítőjének tekint, és a Flattr is bizonyítja, hogy nem ingyen szeretne mindent, csak nem hisz a régivonalas copyrightban. Ezért járja a világot és tart előadásokat a témáról illetve magáról az Internetről.

    A rendszer pedig így működik: feltöltöd az egyenleged, beállítod, hogy havonta mennyit akarsz szétosztani, és utána csak nyomsz, ha valami elnyerte a tetszésed. A hónap végén a Flattr lecheckolja hányat kattintottál, és egyenlően elosztja köztük a pénzt.

    Különlegesség még az Offline Flattr. Ahogy említettem, akár egy kiállításon is flattrhetsz. Mindezt úgy oldották meg, hogy ha van valami, amit élőben csinálsz, vagy egy terméked, mellé rakhatsz egy QR kódot, amit a Flattr oldalán generálhatsz magadnak, és akik meghallgatják, ahogyan az utcán zenélsz, vagy megtekintik a képeid a valóságban, ott helyben is flattörhetnek.

    Tehát azok, akik eddig likeokban, tweetekben és hasonlókban mérhették elismerésüket, mostantól kaphatnak kézzelfoghatóbb támogatást is a Flattr-ön keresztül. Ha blogot írsz, ingyenes kiadványod, szolgáltatásod van, közösségi munkát végzel, zenét szerzel, ez lehet a megfelelő mód, hogy finanszírozni tudd mindezeket. És utána akár visszafelé is juttatni azoknak, akiket te elismersz. Ez a közösségi megosztás, igazán.

    Egy dolgon áll vagy bukik mindez: hogy sokan csatlakozzunk. Akkor működik. Tehát regisztráljátok, és osszatok tovább amennyit éppen tetszik, hogy fennmaradjon az, amit szerettek.”
    soveny kedvelte ezt.
    Zen3D: bolg a 3D nyomtató építésről

    #2
    Hűűűűűűűű TZ, te nagyon optimista vagy szerintem!

    Bár a blogodban szépen leírtad a fentartásaidat, ami szerintem is így van. Erre a magyar társadalom szerintem sem érett. Mi még a rabló kapitalizmusnál tartunk, ami nem az adakozásról szól, hanem a kíméletlen pénzszerzésről. Ezenkívül kellene még hozzá, egy olyan internetes kúltúra, ami az egyszeű felhasználóknál még nem alakult ki. Az az igazság, hogy én is előtérbe helyezem a szeméyes kapcsolatot a "virtuálisnál". Ha valakit segítek, az csak kölcsonösen tudom elképzelni és semmiféleképpen nem pénzzel, (ez nállam elvi kérdés) hanem csak a munkámmal, vagy olyan segítséggel, ami anyagi javakban nem mérhető!

    Ennek ellenére sok sikert kívánok a kezdeményezésedhez!
    apacsavo, és Che kedvelte ezt.

    Komment


      #3
      Nem vagyok optimista. Sajnos.

      De nagyon fontosnak tartom, hogy ezek a szerepek letisztuljanak mindannyiunk fejében. Ha egészségesebb értékendű világban szeretnénk élni, ahhoz mindez szükséges lenne. Tehát nem reménykedek semmiben, de igyekszem látványosan felhívni a figyelmet arra, hogy van élhetőbb alternatívája a jelenlegi berendezkedésünknek.

      Kicsit elkanyarodok, hogy mégse saját példát mondjak egyből. Most szűnt meg a RadióCafé, az a rádió, ami egymaga több értéket közvetített, mint az összes többi kereskedelmi adó együttvéve. Ebbe most nem érdemes belegabalyodni, hogy mindez szubjektív vélemény. A műsorpolitikája definíció szerint értékesebb volt és betartották ezt a maguk által vállalt tematikát. Mindezt vidáman, fiatalosan, de a legkevésbé sem bárgyúmódon. (A Petőfi ezt a tematikát próbálta lemásolni, de nem sikerült teljesen...)

      Persze gazdaságilag életképtelen volt, hiszen kereskedelmi alapon, tehát reklámokból fedezni értéket nem lehet. Nagyon sajnálom, hogy így alakult. De ennek kapcsán jó lenne belátni, hogy maga a modell hibás. Én magam nem reklámokat szeretnék hallgatni egy rádióban, hanem műsorokat. Ha havi 500ft-ot kellene fizetnem egy reklámoktól mentes(ebb), de színvonalas adóért, ami stílusában és témájában is tetszik, akkor ezt szívesen megtenném.

      Ez nem jófejség a részemről, hanem belátom, hogy ennek csak ez lenne a módja és szükségem lenne egy nekem való rádióra. Tisztába lennék vele, hogyha nem teszem, megszűnik a csatorna. Az csöppet sem zavarna, hogy az is hallgathatja aki nem fizet érte. A Klubrádió lassan hasonló módon működik, de én például pár percet sem tudok meghallgatni belőle sem ingyen, sem másként... De azok, akiknek fontos eltartják adományból. Ez így van jól szerintem.

      Azt is látni kell, hogy ezek nem nagy összegek. Gondoljátok meg, hogy a reklám díjak, mind bele vannak építve a fogyasztási cikkek áraiba. Ilyesmit mindennap kifizetünk, de ebből csak a „nagyokat” tudjuk támogatni. A kicsiknek nem jut belőle. Ezért van az, hogy az „értékesebb”, de „nehezebben fogyasztható” dolgok mindig megszűnnek és tönkremennek.

      Értem, hogy régi beidegződés, hogy szívesen segítek „de pénzel nem”, meg hogy „ez elvi kérdés”. De ne felejtsétek el, hogy a költségek is pénzben jelentkeznek.
      nyuszifül és soveny kedvelte ezt.
      Zen3D: bolg a 3D nyomtató építésről

      Komment


        #4
        Mostmár értem milyen rendszerre gondoltál. Így valóban teljesen másképpen látom és igazat is adok neked. Azonban ezt csak egy kicsi, viszonylag zárt közösség tenné meg, ami még szerintem mindig kevés egy értékeket közvetítő "termék" fentartására. Azonban ebben a megvilágításban én is hajlandó volnák egy kissebb összeget feláldozni az igénytelenség és a "fogyasztói" szempont megváltoztatása érdekében!

        Komment


          #5
          Érdemes kicsit utánaszámolgatni egyébként. A RádioCafé kapcsán számolgattam ugyanis, persze teljesen laikusként. Azt mondják kb 20.000 hallgatójuk volt. Ez állítólag roppant kevés, a statisztikák alig tudják kimutatni, nem érdemes reklámozni rajta, stb.,”¦ Nem tudom, hogy a húszezret hogyan kell érteni, de legyünk szigorúak. Mondjuk azt, hogy ezek a hallgatok nem egyszerre hallgatják, hanem csak rendszeresen. Van egy-egy kedvenc műsoruk, amit ha tehetik meghallgatnak. Azt állítom, hogy ha valaki nagyon szeret egy rádiót, akkor áldozhat rá akár 500 forintot is havonta. (Nem tudom, hogy a TV előfizetés mennyi viszonyításképpen, de ott is töménytelen reklámot kell megnézni) Nos, 20.000 * 500ft = 10.000.000ft havonta! Szerintem egy pici rádió nem kerül havonta ennél sokkal többe. Ennek a rádiónak pár tízmilliós adósága volt csupán, amit nem tudtak rendezni...

          Ha más léptékeket nézünk, akkor egy átlagos nem túl nagy látogatottságú weboldalnak havi 1.000ft a tárhely költsége. Ennyibe kerül, hogy legyen saját neve és ne legyenek rajta reklámok. Ha egy blog-nak minden hónapban akad csupán 20 olyan olvasója, aki 50 forintot áldoz rá, akkor már „csak” írogatnia kell a blog tulajdonosának, nem kell fizetnie is azért, hogy közzé tehesse mások okulására az írásait.

          Mindkét példában azt érdemes látni, hogy nem kell „mindenkinek” fizetnie. Kb 2.000.000 lehetséges hallgatóból kell csupán 20.000. Egy blogot is havonta sok ezren látogatnak meg, sok százan visszatérnek, de elég lenne 20 olyan aki „fanatikus”. Sőt, nem is kell hogy minden hónapban ugyanazok legyenek a támogatók. Aki éppen akkor úgy érzi.

          Mindehhez nem kell feltétlen a „zárt közösség”, legalábbis abban az értelemben nem, hogy nem kell hogy ismerjék személyesen egymást. Persze nyílván kialakul egy közösségi tudat, hogy „Mi” támogatjuk ezt a valamit. Ez a valami a „miénk”.

          Szerintem így is működhetne a világ, kevesebb lenne a reklám és jobb lenne a hangulat. Személy szerint én mindezt nem is érzem drágának. Ha a fenti számításaim helyesek, akkor egy-egy felesleges hála- vagy kenőpénzből rádiókat, weboldalak tucatjait tarthatnánk el évente.
          UK kedvelte ezt.
          Zen3D: bolg a 3D nyomtató építésről

          Komment


            #6
            Úgy látom, hogy még a téma iránt sincs nagy érdeklődés, nem hogy a cselekvés részletei izgatná a fantáziátokat.

            Mindenesetre „felvarrtam” a Flattr gombot a fejlécbe. Gondolom nem nagyon lesz kattintás rajta, de szívesen reklámozom ezt a lehetőséget ilyen módon.

            Remélem egyre több weboldalon látható lesz, és talán majd arra emlékezteti a látogatókat, hogy bár „jófej” dolog egy ingyenes szolgáltatás, de van mód arra, hogy akár a költségeket, akár a befektetett munkát honoráljuk néhány forinttal (centtel).

            Itt a fórumon technikailag azt is meg tudnám oldani, hogy a nagyon hasznos hozzászólások, vagy bogbejegyzések íróit is lehessen ilyen módon támogatni. Magyarán néhány kattintásból egy sörre meghívni. De egyelőre nem erőltetek ilyesmit, csak megemlítem, hogy ilyesmit is meg lehetne oldani.
            Zen3D: bolg a 3D nyomtató építésről

            Komment


              #7
              Talán van remény.

              [index]b9fd460ba6[/index]
              barna és apacsavo kedvelte ezt.
              Zen3D: bolg a 3D nyomtató építésről

              Komment


                #8
                Az egyik megszólaló fiatal ember elég jól fogalmazott(valami olyasmit hogy szivesebben fizetünk ha nem kötelező). A mi politikai berendezkedésünk egyik hibája hogy gyerekként kezel felnőtt embereket!!!Szabály szabály hátán és a vége hogy az ember rángó görcsöt kap attól ami szabályos és muszáj!!!!
                UK kedvelte ezt.

                Komment

                Ugrás az oldal tetejére
                Working...
                X