Tekintettel arra, hogy lassan múlt évi távlatba kerül az I. Fórumtalálkozó, és emiatt nem szeretnék az utolsó sorokon javítani, ezért elkövetem életem egyik legszörnyűbb kulturális merényletét, és Petőfit alulmúlva (ebben nem kételkedem) közreadom e neves esemény összefoglalóját, amit fotóitok ihlettek. Fényképeiteknek hála már-már saját élményem van a találkozóról. Remélem a másodikon személyesen is számon tudjátok kérni rajtam ezt a szösszenetet. Íme:
Fórumvers
A tiszakeszi révház alatt
Gyülekezik már a csapat.
Sátortábort építenek,
Söröshordót csapra vernek.
Tábortüzet körbeülnek,
S közben jókat beszélgetnek.
Járgányaik árnyékában
Szunyókálnak már egypáran.
De a többség bezzeg hangos,
Munkálkodik a viccgyáros!
A többiek jót nevetnek,
Ellenpoént sütögetnek.
Néhány óra nem semmiség
Alvásra meg bőven elég.
Ki sokat alszik keveset él,
Talpra szökken minden legény!
Vasaikat beindítják,
S alakzatba igazítják.
Az élükön Taluga áll,
Ki festőművész és rajztanár,
Fáradtságot nem kímélve
Hívott minket e vidékre.
S a Veterán Fórum tagok
Otthon hagytak csapot-papot.
Sorban vonul minden járgány,
A sok jármű mind szép látvány.
Tiszakeszi főterén
Felvonulni nagy élmény.
A bográcsokban pörkölt rotyog,
Az éhes gyomor bőszen korog.
Finom pörkölt mind jó falat,
Válogatós egy sem akad.
Jó étvággyal falatozunk
És hajnalig mulatozunk.
Élvezzük a szeretetet,
S mellőzzük az internetet.
Hajnalodik immár megint,
Elkészítjük a reggelit,
Elköszönünk, kezet fogunk,
Beindítjuk a motorunk.
Isten veled Tiszakeszi,
Egy év múlva Fórumtali!
Eme verselő nyers erővel nézte a képeket,
S mert személyes emléke nem lehet,
Leírta eme rímeket,
S reméli, hogy jövőre ő is ott lehet.
Fórumvers
A tiszakeszi révház alatt
Gyülekezik már a csapat.
Sátortábort építenek,
Söröshordót csapra vernek.
Tábortüzet körbeülnek,
S közben jókat beszélgetnek.
Járgányaik árnyékában
Szunyókálnak már egypáran.
De a többség bezzeg hangos,
Munkálkodik a viccgyáros!
A többiek jót nevetnek,
Ellenpoént sütögetnek.
Néhány óra nem semmiség
Alvásra meg bőven elég.
Ki sokat alszik keveset él,
Talpra szökken minden legény!
Vasaikat beindítják,
S alakzatba igazítják.
Az élükön Taluga áll,
Ki festőművész és rajztanár,
Fáradtságot nem kímélve
Hívott minket e vidékre.
S a Veterán Fórum tagok
Otthon hagytak csapot-papot.
Sorban vonul minden járgány,
A sok jármű mind szép látvány.
Tiszakeszi főterén
Felvonulni nagy élmény.
A bográcsokban pörkölt rotyog,
Az éhes gyomor bőszen korog.
Finom pörkölt mind jó falat,
Válogatós egy sem akad.
Jó étvággyal falatozunk
És hajnalig mulatozunk.
Élvezzük a szeretetet,
S mellőzzük az internetet.
Hajnalodik immár megint,
Elkészítjük a reggelit,
Elköszönünk, kezet fogunk,
Beindítjuk a motorunk.
Isten veled Tiszakeszi,
Egy év múlva Fórumtali!
Eme verselő nyers erővel nézte a képeket,
S mert személyes emléke nem lehet,
Leírta eme rímeket,
S reméli, hogy jövőre ő is ott lehet.

.........de a daraboknak még szerét ejthetjük!!!!
Komment