ApaE eredeti hozzászólása
Hozzászólás megtekintése
Következtetés: azon járművek nyugodtan elvehetők a gyengébbtől, amelyeknek nem igazolható a származása, hisz a gyengébb sem tudja majd bizonyítani, hogy az övé, illetve, hogy igazából ő találta.
De: mivel tudjuk igazolni, hogy találtuk a járművet? Mert ha nem tudjuk, akkor jön majd a nálunk is erősebb, a hivatalos szerv, aki azt mondja: bizonyítsuk be, hogy nem loptuk, illetve nem csempésztük a járművet.
Tehát: az a jármű, amelyiknek nem igazolható a tulajdonviszonya, nem is létezik. Valahol lét és nemlét határán van. Mondjuk úgy, hogy nem jármű. Szobadísz, virágtartó, bármi egyéb.


.
Teljesen igazatok van! Abban is hogy a törvény betűi most úgy állnak BIZONY hogy papíros, vagy élő tulajos motort érdemes venni, mert különben a JÓISTEN segítségével lehet talán beüzemelni, papírozni.
Pedig gondoljatok csak bele hogy mennyivel több jogon karisztol az úton P.L:egy elektromos bicikli mindenféle engedély kötelezettség nélkül mint mondjuk egy szépen felújjitott öregecske motor!!!!!!!Persze ha ezt felvetnénk hivatalos helyen akkor nem a veteránügyintézést egyszerűsitenék hanem az elektromos bringájét szigoritanák!Siralmas!!!!!!!!
Komment