Szívásom története

Meglehetősen régen nem jelentkeztem, ezért úgy érzem, hogy némi magyarázattal tartozom nektek. Valahogy úgy kanyarodtak a dolgok, hogy minden, amit addig összeraktam megmakacsolta magát. A számítógép fityiszt mutatott, alaplap csere lett belőle. Azóta is úgy van. Annyira elegem lett a hamis szoftverhasználat, meg egyéb figyelmeztetésekből, hogy inkább tablettre és okostelefonra váltottam. Ezeken ugyan kicsit nehézkesebb dolgozni, de legalább legális, ami rajta fut.

A napi munkám nagy részét képernyő előtt töltöm, ezért este már fél óra elég, és az agyam tiltakozik a további terhelés ellen még akkor is, ha netezek, vagy videót nézek. Ezért inkább olvasgatni, vagy a garázsban szerelni szoktam. Ebből persze nem következik az, hogy tip-top mindkét veteránom, meg a többi kisgép. Ó nem. Ezeknek lelkük van. Hiú és sértődékeny valamennyi. Egyedül a két fűkasza meg a rotakapa kivétel. Ezek pöc-röff, ahogy kell. Hiába a kertészkedés férfimunka, ők tudják, hogy ilyenkor nem megsértődni, hanem dolgozni kell.

De a Czetka meg a Kispók… Na ezek megszopattak rendesen. Fifi, ahogy normális esetben hívom, bár egyesek szerint nem normális dolog nevet adni egy autónak. Mentségemre szolgál, hogy a Kispolszki sokak szerint határeset, mint autó, és mint említettem: ennek lelke van. A fene egye meg.

2-éve végre összeállt, remekül ment, majd egy forró nyár eleji napon beállt a bal első fékmunkahenger. Ezt arról vettem észre, hogy elhagytam az egyik dísztárcsámat. Tudjátok azt a típust, amit amúgy a kerékcsavarok tartanak a helyén. Csodálkozva néztem, ahogy a tárcsa elmarad mögöttem, majd jött a döbbenet. Atyaég, itt valami nagyon melegszik!

A kerékagy tűzforró volt. Szerencsére megérkeztem a munkahelyemre. Estig kihűlt. Hazafelé csak kézifékkel lassítottam, de a háztól próbafék, újból besült. Nem volt mese. Javítani kell.
Állapotfelmérés után döntöttem a fékrendszer teljes cseréjéről. Mire összespóroltam a pénzt és megjött az új cucc lengyelből, már ősz lett. A hajam is. Nem beszélve arról, hogy még némi tatarozni valót is fejemre olvastak idehaza, mivel én beszéltem le a családomat az ilyesmihez jobban értő kőművesekről. Na igen, vagy kőműves, vagy fékszett. Nem volt kérdés, se mese. Vakolnom kellett.

Már igen hideg kezdett lenni a garázsban, mire elkészültem a fékkel, ami nagyon jó lett. A légtelenítés történetét, meg a csőbefűzés menetét ha valakit érdekel, külön elmesélem. A lényeg: nekem nagy siker volt a végeredmény. Amíg nem kezdték sózni az utakat mentem is vele mindenfelé.

Így érkeztünk meg az újabb tavaszba, amikor a kerti munkák után (2 kert, 3000 m2 zöldterület) észrevettem a Czetka rosszalló tekintetét. Szegény már szépen összeállt, „csak” vezetékelni kellett volna. Elhatároztam, hogy megvalósítom ifjabbkori ötleteimet. A gyengére méretezett 75W-os dinamó mindig is sarokkő volt a motorom életében. Ezen akartam változtatni.

Szépen neki is láttam. Ehhez persze járatni kellett a motor, mert először meg akartam bizonyosodni, hogy nem-e ifjabb koromban okoztam olyan hibákat szegény motornak, amit a mai szerszámozottságommal már fel tudok deríteni. Akkoriban volt néhány szerszámom, próbalámpám és rengeteg ötletem. Mostanra valamivel több szerszámom van és talán tapasztalatom is. Itt a fórumon olvastam azt az alapigazságot, hogy a szakmai tapasztalat gyarapodása egyenes arányban van a tönkretett és/vagy szétszedett szerkezetek számával. Megerősíthetem, tényleg így van.

Sokszor magam is elképedek, hogyan tudtam ennyi kárt tenni alig 10 év alatt szegény motorban. (1983-1993 között használtam. 2012-ig, amikor a fórumhoz csatlakoztam, volt letámasztva.)
Szóval dolgoztam rajta rendesen. Beindít, töltést mér, állít, stb. Majd máskor mesélek róla, mert most nem ez a lényeg, hanem a lelke. Nem a Czetkának. Fifinek.

Én bolond megmondtam neki, hogy most egy ideig nyugta lesz tőlem. Nem csörgetem benne a kulcsokat, felejtse el az emelőt. Viselkedjen jól, mert a motort be akarom fejezni. Ő most rendbe van téve szépen tegye a dolgát. Azt hittem megértett és örül neki.

Egy frászt. Egyik reggel tolatnék ki az udvarból, amikor egy éktelen pukkanással tudatta velem, hogy nem megy tovább. Persze azonnal megálltam. A motor szépen forgott nem tudtam mire vélni a dolgot. Mindegy, a családi autóval mentem dolgozni (a fiatal Beával). Közben gondolkodtam a dolgon és egyre jobban megnyugodtam, mert a hardy-tárcsák valamelyike látszott gyanúsíthatónak. Azt pedig könnyű cserélni, kapható is, nem is drága.

Estére kiderült, hogy a hardyk köszönik remekül vannak. Akkor mi a fene? Féltengelyek a helyükön, kotyogás nincs. Motor ki, váltó szét. Olaj tiszta, váltó hibátlan. Csak a tányérkerékből hiányzik két fog. Szépen elmostam az alkatrészeket, elcsomagoltam dobozokba, mert tudtam, hogy sokára veszem őket elő. Mikor megláttam a neten a cserealkatrészt, akkor tudtam, hogy ez nem jön össze megint egyhamar. Pénz, ja az a legkevesebb. Na ezt kellett előbb gyűjteni, majd bizományba meghozatni a lengyelbe kijáró haverokkal. Megint ősz lett, a háztatarozást megint csak magamra vállaltam. Kőművest, ácsot nem tartok el feleslegesen.

Ismét eljött a fűtési szezon, de ekkor már úgy voltam vele, hogy juszt sem a Polszkit csinálom, hanem a motort. Összeraktam úgy, ahogy mindig is szerettem volna, hogy kinézzen. Pár apróság, hátsó lámpa, csomagtartó hiányzott. Gondoltam, hogy meglepem Évikémet, hiszen ő is nagyon szereti ezt a gépet, hogy megyünk egy próbát itt a ház előtt, esetleg a kertben (mint írtam, elég nagy és füves).

A nyeregben ülve akartam rúgni egyet a motoron, mint egykor, és…semmi. Meg se moccan a berúgókar. Leszálltam, úgy próbáltam. Semmi. Beszorult? Forog a tengelye, akkor meg mi? A váltót lehet forgatni, akkor ott törés nem lehet. Főtengely? Lehetetlen. Igaz eltelt három hónap, de száraz helyen állt, gyertyák benne. Előzőleg 20 évet állt és simán átforgott. Megerőltetve nem volt. Gyűrűtörés?

Aggódva vettem le a hengerfejeket. Az egyik hengert simán le tudtam húzni, de a másikból úgy kellett kisajtolni a dugattyút célszerszámmal. Nem hittem a szememnek: rozsda a hengerfalon és hornyába szorult dugattyúgyűrűk mindkét hengernél. Az a drága jó E95-ös etanoladagolt nőági felmenő összes rokona annak, aki ezt a benzinnek látszó folyadékot kitalálta. Az etanol eltüntetett a hengerfalról minden olajat, innen a rozsda. A lerakódott olajos kokszból is. Innen a beszorult dugyattyúgyűrű.

Innen már nem volt mese. Le kell venni a dugattyúkat is. Röhögjetek nyugodtan. Én – ekkor még – úgy tudtam, hogy ez a típus bronzperselyes, ezért kell bele 33-as keverék. Az első csapszeg kivétele után már tudtam, hogy tűgörgős. A másikra már vigyáztam. Megszámoltam a görgőket, majd az első henger maradékával összehasonlítva próbáltam kiszedni a többit. Hátha sikerül. Na ja, persze. Sikerült, kettő kivételével. Ami egyet jelentett a blokk széthúzásával. Csináltam olyan célszerszámokat, amelyek egyáltalán nem hasonlítanak a gyárira, de még Wsievers cuccaira sem, de működött. Szépen szétjött a blokk, majd a csodálkozás. A két görgőt azért nem tudtam a felszínre varázsolni, mert bele volt szépen simulva abba az – immár olajtalan – kokszrétegbe, ami 26000 km és 10-év használat alatt lerakódott benne. Persze új csapágyak, meg ilyenek kellenek ebbe is.

Mostanra állt össze anyagilag is a helyzet, hogy el tudom végre kezdeni összerakni a két jószágot. Mániám, hogy akkor is a motort rakom előbb össze. Csak FIFI meg ne hallja. Ezért is tudom ígérni, hogy fórumaktivitásomat igyekszem lendületbe hozni. Lesz miről írnom és kérdeznem. Legalábbis remélem. A lendület megvan, csak át ne forduljon a hinta.

Köszönöm, hogy elolvastátok.