Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Ellopott motorok

Collapse
Ez egy kiemelt téma.
X
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

  • #91
    Kedves Che,Valóban, a tegnapi nap folyamán csak végigloholtam a net olyan oldalait, amik úgy tűntek, segítségemre lehetnek a motor megtalálásában.Nem akartam udvariatlannak tűnni, csak végtelenül el voltam (vagyok) keseredve, és nem udvariaskodtam.Magamról egy pár szót akkor: középiskolás korom óta kergetek öreg motorokat, először egy Danuviát "szereztem", aminek a felújításába egyből bele is tört a bicskám, vödörben adtam el, igaz, következő tulajdonosa szépen megcsinálta, és használta boldogan. Első valóban használható motorom egy Schwalbe volt, amit teljes körűen, bár nem épp veterán igénnyel (szinterezett kasztni) újítottam fel, és boldogan lovagoltam évekig, amíg a pesti forgalomban egy taxis, aki nem volt vevő a negyven évvel ezelőtti tempóra, türelmetlenül fel nem borított...Néhány év kihagyás után egy barátomnál láttam először Vespát. Addigra bejött a "szabad világ", és kis hazánkat is elárasztották az Olaszországban már halálra ítélt, "okosba" behozott vasak, így nemsokára én is egy Vespa PK 50 XL boldog tulajdonosa lettem. Nem sokáig, mert kiderült, hogy véres a torka, és szinte teljes felújításra volna szüksége, a kis PK-knak viszont nem volt (és most sincs) akkora veterán értéke, hogy sok pénzért érdemes legyen őket felújítani, így továbbadva rajta, vettem egy '71-es Vespa 50 Speciált, ami a legendás Vespa-tuningkultúra elég jelentős szeletét magában foglalta. Ezt már teljes körűen restauráltam (persze a Magyar Vespa Klub fórumán megismert kiváló szakemberek és barátok aktív segítségével) a tuningot megtartva, hiszen a budapesti dugóban is hatékony járműre volt szükségem. Évekig boldogan robogtam vele. Azonban a kis testben zúgó 125-ös, alaposan kihegyezett motorka egyre jobban nyomasztott, szerettem volna legalizálni, de persze nem lehetett. Ekkor jött a lehetőség, hogy értékegyeztetéssel elcseréljem a mostani (vagyis tegnap ellopott) rendszámos, 1986-os Vespa PX125E-re.Megcsináltam a korlátlan jogsit, és boldogan használtam a motort, abban a hitben, hogy megtaláltam az ideális párt, "aki" életem végéig velem lesz... Persze minden télen szét kellett borítani a blokkot, ezt-azt cserélni benne, de teljes körű restaurálásra nem volt szükség. Nem is vágytam rá, alapvetően nem engedhetek meg magamnak külön egy napi nyúzós, és külön egy hétvégi veteránozós motort, ezért nagyon jó kompromisszum volt a PX. Megadja egy régi, "igazi" motor örömét, zúg, pöfög, rezonál, lehet váltogatni, ugyanakkor a zárt kasztninak köszönhetően alkalmas rá, hogy naponta dolgozni járjak vele, akár elegánsan is. Építész vagyok, gyakran megyek tárgyalni, de a Vespa elég erős "tárgy" ahhoz, hogy gond nélkül beálljak vele egy parkolóba két ingatlanfejlesztő Mercije közé...Ennyi röviden. Persze jellemző, hogy minden régi járműért meggebedek: két éve egy pedálos Moszkvicsot mentettem ki egy MÉH-telepről, és újítottam fel a gyerekeimnek az indexes pedálos fórum tagjainak segítségével; volt kelet-német faltkajakom (bár a fa, mint felújítandó anyag keményebb diónak bizonyult számomra, mint a fém szerkezetek...). Egy régi ügyfelem egy alig használt, fészerben pihenő Verhovinát ajánlott fel pár éve ajándékba, akkor nem láttam értelmét elhozni a Balaton mellől, de lehet, hogy most Vespa híján rá fogok fanyalodni, valamit csak kell bütykölni hétvégenként olajosan, bár nem hinném, hogy napi járműnek meg lehet csinálni elég megbízhatóra...:/
    jagdtigger, movisz és 3 további látogató kedvelte ezt.

    Komment


    • #92
      Kedves Pirx!

      Egy Verhovinából bármit ki lehet hozni. Még akár kismotor is lehet belőle, ha Isten és te is úgy akarjátok. Kinek-kinek milyen élménye van a Verhóval kapcsolatosan én csak a magamét tudom mondani: amíg nem döglött be az alaplapon a gyújtótekercs, addig én nagyon jókat motoroztam vele. Egy új tekercs a '80-as években is igen drága volt, mert csak kompletten alaplappal együtt adták. A Czetkám megvolt már, tehát nem volt igazán érdekes a rendbetétele. Azután útban volt, sokáig kerülgettem, mígnem a méhtelepen végezte. Sajnos. MA már bánom rendesen.

      Szóval, ha segítség kell, vagy együttérző vállveregetés, akkor itt a fórumtagság gondoskodik a napi adagról. Légy üdvözölve közöttünk. Nagyon sajnálom, hogy így találtál ránk. Remélem maradsz még néhány hozzászólásig (vagy végleg ).
      jagdtigger és Che kedvelte ezt.

      Komment


      • #93
        Kedves Pirx!


        Köszönjük a tartalmas bemutatkozást és tényleg nagyon sajnálom,hogy ellopták tőled.Úgy vélem,hogy valamilyen bontóban fogja végezni,mert a Vespáknak van értéke.Körbe kellene szaglászni,a bontókat,érdeklődni alkatrész ügyben,-hátha felbukkan valamilyen nyom.Sajnos az is megeshet,hogy Románia felé máris távozott, az országból.

        Nagyon remélem elő fog kerülni!

        Üdvözlettel:Che (Kotasz József Orosháza)
        jagdtigger és CZsolti kedvelte ezt.

        Komment


        • #94
          Köszönöm a fogadjistent, sajnálom én is, hogy így keveredtem ide... Talán ha lesz dolgom a Balaton körül, és még megvan a Verhó, el is hozom, az autóba befér éppen... bár most azon gondolkodom, hogy szerzek a biciklimre valami Dongó-szerű motrot (elég magasan, a Budai hegyek között lakom, elég ritkás tömegközlekedéssel, ezért is fontos része az életemnek a motor).

          Üdvözlettel: Pirx
          jagdtigger, CZsolti és Che kedvelte ezt.

          Komment


          • #95
            Sajnos ismét " előkapartam " a rovatot. Segítsünk ha tudunk Gergő barátunknak. Pestiek ! Járjatok nyitott szemmel !http://veteranapro.hu/egyeb-szolgalt...optak#comments
            ptm004, CZsolti és Che kedvelte ezt.

            Komment

            Ugrás az oldal tetejére
            Working...
            X