Kedves Veteránosok!
Azzal, hogy így a vizsgaidőszak végén nekiláttam elhunyt Nagyapám 1961-es Danuviájának felújításához, én is bekerültem a Veterán-fórum gépezetébe. Az első szavakkal el is árultam magam, a budapesti Semmelweis Egyetemre járok, fogorvosnak tanulok. Nem veterán, de motoros téma, hogy a Danuvián kívül egy 1998-as Yamaha FZS 600 boldog tulajdonosa is vagyok, ezzel rövidebb-hosszabb túrákat teszek meg egyedül vagy barátaimmal. Magamról egyelőre ennyit.
Miért is vagyok itt? Szeretnék majd a Danuviásoktól lelki és szellemi támogatást kérni a felújításhoz.
A következő hónapokban, ahogy időm engedi, megpróbálok majd beszámolni a fejleményekről.
A motor tehát 1961-es évjáratú, Nagyapám jásziványi tanyájuk és jászapáti házuk környékén 1981-ig használta munkába járni. Bő 16ezer kilométert tett meg vele. 1981-ben ki lett vonva a forgalomból, azóta egy kamrában pihent a takarmányos zsákok között. Nyár végén, amikor felhoztam Budapestre a motort, néhány perces bütykölés után (benzincsap takarítás, gyertya-ellenőrzés, régi benzin kifolyat, új benzin bele) 30 év után újra életre kelt a gépezet (van róla videó is, de mivel még nincs 5 hozzászólásom, a rendszer nem engedi beszúrni - majd pótolom)
Aki jártas a témában, az Átírási hókusz-pókusz oldalon segítségemre is lehet az első kérdésemmel.
Üdvözlettel,
Ádám