Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Bemutatkozás

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    Bemutatkozás

    Az oldal noszogat hogy mutatkozzak be így megteszem

    Szolnokhoz 20km-re lakom egy faluban
    A motoros életem úgy kezdődött hogy valamikor 2000-es évek elején 5000 huf adóság fejében kaptunk egy mustangot, amit sajnos egy kis ponyva darabbal letakarva tároltunk a szabad ég alatt. (sajnos be is állt a dugó)
    Ezt a mocit ha jól emlékszem 2009 nyarán vettem elő hogy tanulgassak rajta szerelni, nameg nem ártott mert akkor voltam épp autóreszelő tanonc. Így nyarán rendbeszedtem. Nem volt az igazi mert beindult meg ment is de nem volt az igazi. Ezért még akkor ősszel vettem hozzá egy donort, (5000 huf) de blokk csere után is problémázott. Így egyértelműen traffóra gondoltam(pedig kimérés alapján jót mutatott) (mert már más nem lehetett) és igazam is lett
    Még sok szerelős történetem lenne de így kezdődött azért írtam le az előbb amit leírtam.
    Ezután vettem még egy lemezvillás babettát is, és azt is rendbe szedtem 2010-ben
    (A vicc az hogy amikor vizsgáztam autószerelőként pont azelőtti napokban szedtem szét a hengerjét és pont a vizsgán is a babetta alkatrészei megnevezése volt )
    Ezek után már csak a donort kellett rendbe szedni és azt is fel javítgattam
    Én olyan ember vagyok aki a gyári kiadású mocikat szereti így mikor felújítók akkor próbálok gyárira törekedni.
    Ezek után pedig jött egy 3. mustang is kemény 2000 hufért a szomszéd utcából.
    Hát nem kell mondanom hogy őt is működőképesre csináltam meg
    Igaz ennek katasztrofális a blokkja belülről ezért "csak" összeraktam működőképesre és csak gyilkolásra használom (a másik kettőt jó állapotú ezért azokat sajnálom).
    Ezután jött egy nagyobb szünet, ekkoriban végeztem el az autóelektronikai műszerész szakmát
    Majd a babettát eladtam mert feleslegesnek éreztem 3 motor mellett
    Idén 2013ban vettem még egy mustang donort de őneki is az állapota ramaty volt így szétbontottam és elraktam ínséges időkre alkatrésznek
    De "fejlődtem" is. Mert ősszel vettem (nem régiben) egy honda cg 125ös mocit. Igaz még jogsi nincs rá de a B125/A1 es jogsi nem nagy kunszt .

    Szeretek börzére járni és olcsón jó alkatrészeket lőni. Nem tudom hogy miért jó érzés de tény hogy jó érzés . Így már sok tartalék alkatrészem van a mustangjaimhoz, ami nem árt szoci gépekhez.
    És miért kedveltem meg a mustang mocit?
    Nekem tetszik külsőre, tényleg olcsó hozzá az alkatrész. Viszonylag jó menettulajdonsága (az 50es szocikhoz képest)

    Tervezett motorom még:
    Vagy egy jawa 20as vagy egy super m20, de a lényeg mustang blokkos legyen így az itthon lévő alkatrészeim jók lennének hozzá. De egy ideált sem vetnék meg,
    És még egyszer szeretnék egy babettát mert egy pici tuning van a fejembe amit létre akarok hozni
    (fojtás ki, sikoltatni a hengerfejet, mustang szívótorok (fojtatlan)+mustang karbi)

    #2
    Erdekes,ahogy egy márkára rákattan valaki.
    Egászségedre,csak folytasd,és szakértőként fogunk rád számitani.
    Érezd jól magad közöttünk,és számolj be a további fejlesztéseidről.
    Beagle, OdinHEM és 2 további látogató kedvelte ezt.
    "Rohan az életed és rohan az út.Elmarad mögötted lassan a múlt.Nem tudod biztosan,hogy hová is mész,de úgy is észre veszed ha oda érsz."V.A.

    Komment


      #3
      Köszöntelek sorainkban annál is inkább örülök jelentkezésednek mert valahol mindannyian kezdők voltunk és egy másik motor vétele után ugyan így kezdjük előröl az egészet. Még ha ugyan arról a tipusról beszélünk de mivel az előéletét nem ismerjük érnek bennünket meglepetések. A Mustáng vagy az Ideal jobban tuningolható az én elképzelésem szerint mint a Babi, na meg lássuk be" az a motor aminek sebváltója van" legalább is az én felfogásom szerint.Jó tuningot és motorozást.
      Titus, Beagle és OdinHEM kedvelte ezt.

      Komment


        #4
        Szia Zerger88!

        Ennyi Mustangot Old Shatterhand és Winnetou együtt nem fogott be. Javasolnék még hozzá egy Ford Mustangot - stílszerűen. Tetszett a bemutatkozásod. Főleg az, hogy a Jawa-vonalat erősíted. Jó és hasznos fórumozást kívánok.

        Üdvözlettel: CZsolti
        dongos78 és Titus kedvelte ezt.

        Komment


          #5
          Köszönöm mindenkinek az üdvözlését

          Valószínűleg majd még írok hozzá mert "nagy" motor vétele is megérne egy hosszabb kommentet ahogy eljutottam a hondához (amugy persze hogy szocit[kat] akartam)
          CZsolti kedvelte ezt.

          Komment

          Ugrás az oldal tetejére
          Working...
          X