Kedves Veteránosok!
Dafko54 barátunk szavaival élve, beszéltünk már mindenről, ami a veterán járművekkel kapcsolatos, de még nem ejtettünk szót egy fontos kérdésről, a környezetvédelemről. Bizonyára mindegyikünk tisztában van azzal, hogy nagyon sok - szinte minden - anyag vagy eljárás, amivel egy veterán jármű felújítása során találkozunk, különleges hulladékkezelést, eljárást kíván, hiszen káros hatású lehet az egészségünkre, illetve a környezetünkre. Ilyenek például a fényezéshez használt oldószerek és festékek, vagy épp az alkatrészek megtisztításához használt savas vagy lúgos oldatok. Ezeket minden "kétkezi veterános" használhatja a munkája során.
Hogy tovább menjek, természetesen maga a veterán jármű is különleges kezelést kíván, hiszen nem csak menet közben, de álló helyzetében is szennyezheti a környezetet, az üzemeltetése és tárolása során is fontos a kellő körültekintés. Első - klasszikus - példának itt van a veszélyes hulladéknak minősülő fáradt motorolaj. Talán sokan tudjátok, hogy ezeket (ahogy a MOL oldala is hirdeti) a legtöbb benzinkúton átveszik, majd minden bizonnyal szakszerűen megsemmisítik, de ugyanez vonatkozik a használt akkumulátorokra vagy szárazelemekre is (igen, ez utóbbi is kapcsolódik a motorizációhoz, a Komar mopedemen pl. két C (a köznyelvben "baby") elem működteti az elektromos kürtöt ). Nem találtam azonban tájékoztatást a fel nem használt akkumulátorsav leadásával kapcsolatban, pedig sok motorkerékpár akkumulátort felsavazatlanul adnak el, a dobozban mellékelve a felhasználandó savat, a tartályban sokszor jókora "biztonsági tartalékot" hagyva. Nektek van ezzel kapcsolatban tapasztalatotok? Vajon az akkumulátort eladó kereskedésben kötelesek átvenni a savat? Vagy ha nem, merre?
Vagy máshonnan megközelítve a témát: sok felelőtlen gyűjtőt legkönnyebben a lakókörnyezetéről lehet felismerni: az utcán/kertben egymásra halmozott "vaskupacok" hirdetik a korlátokat nem ismerő gyűjtőszenvedélyt. Persze, egy veteránbarátnak a ritkaságok pusztulását látni már önmagában komoly bánatot okozhat, de az ezen felüli nyilvánvaló természetkárosítás mellett a gazos, a szétszóródott alkatrészek miatt karbantarthatatlan roncstelep-mezők a legtöbb arra járó ember szemében rossz fényt is vetnek a régiséggyűjtőkre.
Vannak-e ötleteitek, tapasztalataitok, hogyan lehetne "zöldebbé" tenni közös hobbinkat? Írjátok le a véleményeteket is, akkor is, ha nem értetek egyet!
Némi odafigyeléssel mindegyikünk hozzájárulhat ahhoz, hogy - a közhellyé vált fordulatot a jelen témára vonatkoztatva - ne csak mi, hanem egyszer majd unokáink is "veteránozhassanak". Az odafigyeléssel nem csak a környezetünket védjük, hanem a saját hobbink fennmaradását is biztosíthatjuk: az előző bekezdésben bemutatott veterán-roncstelepek is komoly indokok lehetnek a roncsautó-programok szervezésére, amelyekben sok, később még értékes veteránná válható jármű is eltűnhet az utcákról.
Dafko54 barátunk szavaival élve, beszéltünk már mindenről, ami a veterán járművekkel kapcsolatos, de még nem ejtettünk szót egy fontos kérdésről, a környezetvédelemről. Bizonyára mindegyikünk tisztában van azzal, hogy nagyon sok - szinte minden - anyag vagy eljárás, amivel egy veterán jármű felújítása során találkozunk, különleges hulladékkezelést, eljárást kíván, hiszen káros hatású lehet az egészségünkre, illetve a környezetünkre. Ilyenek például a fényezéshez használt oldószerek és festékek, vagy épp az alkatrészek megtisztításához használt savas vagy lúgos oldatok. Ezeket minden "kétkezi veterános" használhatja a munkája során.
Hogy tovább menjek, természetesen maga a veterán jármű is különleges kezelést kíván, hiszen nem csak menet közben, de álló helyzetében is szennyezheti a környezetet, az üzemeltetése és tárolása során is fontos a kellő körültekintés. Első - klasszikus - példának itt van a veszélyes hulladéknak minősülő fáradt motorolaj. Talán sokan tudjátok, hogy ezeket (ahogy a MOL oldala is hirdeti) a legtöbb benzinkúton átveszik, majd minden bizonnyal szakszerűen megsemmisítik, de ugyanez vonatkozik a használt akkumulátorokra vagy szárazelemekre is (igen, ez utóbbi is kapcsolódik a motorizációhoz, a Komar mopedemen pl. két C (a köznyelvben "baby") elem működteti az elektromos kürtöt ). Nem találtam azonban tájékoztatást a fel nem használt akkumulátorsav leadásával kapcsolatban, pedig sok motorkerékpár akkumulátort felsavazatlanul adnak el, a dobozban mellékelve a felhasználandó savat, a tartályban sokszor jókora "biztonsági tartalékot" hagyva. Nektek van ezzel kapcsolatban tapasztalatotok? Vajon az akkumulátort eladó kereskedésben kötelesek átvenni a savat? Vagy ha nem, merre?
Vagy máshonnan megközelítve a témát: sok felelőtlen gyűjtőt legkönnyebben a lakókörnyezetéről lehet felismerni: az utcán/kertben egymásra halmozott "vaskupacok" hirdetik a korlátokat nem ismerő gyűjtőszenvedélyt. Persze, egy veteránbarátnak a ritkaságok pusztulását látni már önmagában komoly bánatot okozhat, de az ezen felüli nyilvánvaló természetkárosítás mellett a gazos, a szétszóródott alkatrészek miatt karbantarthatatlan roncstelep-mezők a legtöbb arra járó ember szemében rossz fényt is vetnek a régiséggyűjtőkre.
Vannak-e ötleteitek, tapasztalataitok, hogyan lehetne "zöldebbé" tenni közös hobbinkat? Írjátok le a véleményeteket is, akkor is, ha nem értetek egyet!
Némi odafigyeléssel mindegyikünk hozzájárulhat ahhoz, hogy - a közhellyé vált fordulatot a jelen témára vonatkoztatva - ne csak mi, hanem egyszer majd unokáink is "veteránozhassanak". Az odafigyeléssel nem csak a környezetünket védjük, hanem a saját hobbink fennmaradását is biztosíthatjuk: az előző bekezdésben bemutatott veterán-roncstelepek is komoly indokok lehetnek a roncsautó-programok szervezésére, amelyekben sok, később még értékes veteránná válható jármű is eltűnhet az utcákról.
Komment