A 19. század egyik legfurcsább közlekedési eszköze, az egykerekű egy továbbfejlesztett változata, a monowheel először Franciaországban jelent meg 1869-ben. Legfőbb újdonsága az volt, hogy a sofőr nem a kerék fölött, hanem a keréken belül helyezkedett el. Kezdetben még manuálisan, főként lábbal hajtották, azonban 1932-ben J. H. Purves gépesítette az országutak rémét (Dynosphere), amely már a 40-50 km/órás végsebesség elérésére is képes volt.
A monowheelt leginkább egy biciklihez (esetleg mókuskerékhez) lehet hasonlítani, azzal a két nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt csupán egy kereke van a járműnek, valamint hogy a vezető nem a kerék/kerekek fölött ül, hanem gyakorlatilag bennük foglal helyet. A századfordulón nem volt teljesen ismeretlen a lábbal hajtott, furcsa jármű, többen használták, annak ellenére, hogy az irányítása igen bajos volt.
A kormány csupán kapaszkodásra szolgált, kanyarodni a súlypont áthelyezésével, esetleg a láb letételével lehetett. Talán a legfontosabb hátránya a motorokkal, illetve biciklikkel szemben, hogy a kilátásban eléggé zavarta a vezetőt az orra előtt futó kerék. Mivel az úttal érintkező külső felület folyamatosan forgott, meg kellett oldani, hogy a vezető ne pörögjön vele együtt: ebben az ember súlya, illetve a gravitáció segített. Ennek ellenére szegény sofőr egy-egy nagyobb, hirtelen fékezésnél akár meg is pördülhetett a kerékben.
Az 1932-ben továbbfejlesztett változat, a gépesített Dynosphere J. H. Purves tervei szerint készült el, benzines változata 2,5 lóerős volt, ám emellett létezett egy elektromos típus is. A gumival borított fémből készült váz 450 kilogrammot nyomott, s a feltaláló szerint jóval kevesebbet fogyasztott, mint az automobilok. Ez elképzelhető, ám az instabilitás, a veszély és a nyitott tér miatt esélye sem volt, hogy a motorok vagy az autók vetélytársa lehessen. Szép lassan a feledés homályába veszett, ma már csak néhány kép emlékeztet az őrült járműre.
HIVATKOZÁS:Ingatag mókuskerékkel repesztettek a 30-as években? - Hírek - Múlt-kor történelmi magazin
A monowheelt leginkább egy biciklihez (esetleg mókuskerékhez) lehet hasonlítani, azzal a két nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt csupán egy kereke van a járműnek, valamint hogy a vezető nem a kerék/kerekek fölött ül, hanem gyakorlatilag bennük foglal helyet. A századfordulón nem volt teljesen ismeretlen a lábbal hajtott, furcsa jármű, többen használták, annak ellenére, hogy az irányítása igen bajos volt.
A kormány csupán kapaszkodásra szolgált, kanyarodni a súlypont áthelyezésével, esetleg a láb letételével lehetett. Talán a legfontosabb hátránya a motorokkal, illetve biciklikkel szemben, hogy a kilátásban eléggé zavarta a vezetőt az orra előtt futó kerék. Mivel az úttal érintkező külső felület folyamatosan forgott, meg kellett oldani, hogy a vezető ne pörögjön vele együtt: ebben az ember súlya, illetve a gravitáció segített. Ennek ellenére szegény sofőr egy-egy nagyobb, hirtelen fékezésnél akár meg is pördülhetett a kerékben.
Az 1932-ben továbbfejlesztett változat, a gépesített Dynosphere J. H. Purves tervei szerint készült el, benzines változata 2,5 lóerős volt, ám emellett létezett egy elektromos típus is. A gumival borított fémből készült váz 450 kilogrammot nyomott, s a feltaláló szerint jóval kevesebbet fogyasztott, mint az automobilok. Ez elképzelhető, ám az instabilitás, a veszély és a nyitott tér miatt esélye sem volt, hogy a motorok vagy az autók vetélytársa lehessen. Szép lassan a feledés homályába veszett, ma már csak néhány kép emlékeztet az őrült járműre.
HIVATKOZÁS:Ingatag mókuskerékkel repesztettek a 30-as években? - Hírek - Múlt-kor történelmi magazin
Söt üzem közben.
Komment