Csak most olvastam bele komolyan ebbe a témába(korábban kellett volna).'99-ben szereztem meg a jogsit,azóta vezetek,és azóta ,legalább is saját meglátásom szerint,nagyon sokat változott a közlekedési morál,Nagyon ROSSZ irányban. jó,könnyen ugatok a "laikusokkal" szemben,tudom miből áll egy jármű(autó,motor,stb.),de könyörgöm:józan paraszti ész!!!Minél nagyobb a teljesítmény,annál nagyobb fékező erő szükséges.Elnézem ezeket a suttyókat az agyon tuningolt matchboxokkal,csak eszetlenséget látok.Vagánykodni kell a csajszinak,haveroknak,közben meg a többi közlekedő összecsinálja magát az úton.Aztán mikor csattan,csodálkozik,hogy "most ez mér vót?"persze,az autó a hibás meg miért pont most esik?Ha külön pályán csinálnák semmi baj nem lenne,de miért kell a forgalomban művelni a hülyeséget?Vagy túl merészek,semmi félelem érzet nincs bennük,vagy pánikolnak.Bár ez a téma nem köthető korosztályhoz.Hétvégi sofőrök,tapasztalt-de felelőtlen vezetők.Nem egyszer volt már,hogy egyszer csak megelőz egy autó,azt sem tudtam hogy mögöttem van,súrolja a lökhárítóm úgy vág elém a nő.A hátsó ülésen mit látok?Gyerekek.Csecsemő!Normális ez?Alapon az oktatással van a baj.Egyik ismerősöm most kapta meg a jogsit.Már alig vártam hogy végezzen,a tanfolyam alatt folyton veszekedtünk.mondta a vizsga tételeket,én meg hogy az nem úgy van,ha úgy csinálod,2 hét alatt totálkár lesz a kocsid.Köze nincs a közlekedéshez.Pl.már nincs rutin vizsga.Nem ismerik az autót,amit vezetni fognak.Nem tudják,mire képes az autó,mire képesek Ők az autóval,hol a határ.Persze,ehhez idő kell,de az alapok nélkül nem fogják tudni,mire kellene figyelni.Ez volt a munkám,ezét ez a példa:amikor kezdtem a kamionozást,a legkisebbel kezdtem,7,5 tonnással,abból is az ócskábbal.Aztán szép lassan fel a szamárlétrán.De volt lehetőségem meg időm is megtanulni vezetni.Én sem vagyok sztár sofőr,volt 3 koccanásom,kamionnal.Nem részletezem,személyi sérülés nem történt.Benne van a pakliban.De ami ma megy az utakon,brutális.Azért rám rántják a kormányt,mert lakott területen belül vissza merek lassítani 50-re.40 tonnás kamionnal volt,kolléga volt szintén nagy kamionnal,Magyarban,a 86-oson.Nekem többek között ebből lett elegem.Légi posta menetidőkkel,ilyen őrült tempójú forgalomban...A volán mögött leginkább attól tartottam,hogy egyszer kigurul elém egy labda,utána meg egy gyerek.Személyautóval is épp elég megállni,nemhogy egy kamionnal.Méretektől függetlenül ha mást nem is,de legalább ezt kellene szem előtt tartani személyautósnak,motorosnak,kamionsofőrnek,mindenkinek,aki faluban-városban csinálja az agyát.Nem egyedül Én vagyok az úton-sok más vétlen ember is ott van körülöttem.Ez kellene,hogy az első mondat legyen a Kresz-ben.Talán kevesebb lenne a baleset,esetleg mindenki egyben haza érne.
Közlemény
Collapse
No announcement yet.
Közlekedési morál
Collapse
X
-
Bocsánat a megszakításért.Úgy illik,hogy leírom azt a három koccanást.Első:Még 7,5 tonnás teherautóval gurultam.M5 bevezetőn engedtem be egy pickup-ot,egyszer csak mellettem balról megjelent egy kamion,ami addig nem volt látható.Felfutott a padkára,behajtotta a bal tükrömet,jobbról meg jött be az autó.Mást nagyon nem tudtam csinálni,kicsit jobbra a kormányt és satu fék.Az aláfutás gátlóval lekaptam a kocsi bal elejét.A kamion meg sem állt,nem érdekelte,megsérült-e valaki.Szerencsére csak az autók.Aztán.Állok Kutinál a Cseh határon,még a vámos idők végén,előttem lévő nyerges gurulni kezd felém.Közeledik,dudálok:semmi.Mögöttem a sor.Előre-hátra esély sincs menekülni.Kicsaptam a westinget,így csak meglökött,de ezt legalább észlelte a sofőr.Ez igazából csak ennyi,kolega csak hallgatta a zenét,én meg majd becsináltam.A harmadik már naggyal volt.Olaszban,Velencei fizetős kapunál araszoltam nyáron.Több km torlódás,mellettem kamion.Amikor az előrébb ment,valamin visszaverődött a napfény.Fékezek,felállok,az idióta ott turakszik a jobb első sarokban.Sérült volt az autó oldala,"de araszolásnál csak megérzem2.Szlovén határon álltam meg pihenőre,már indulok,akkor jön egy magyar kolega,aszondja:téged aztán elég utól érni,tudod,hogy Velencénél eltoltál egy személyautót?2 szívroham rögtön,futom körbe a kocsit-semmi sérülés.De de,és mutatja a vontató jobb első sarkán a 3 kis kék csíkot."Ez mind az?Igen.10 métert toltam azt az autót,aminek a tetején megcsillant a napfény,és semmit nem éreztem belőle.Hozzá teszem,nem volt első holttér tükröm.Vettem volna,de a főnök nem engedte.A Fiat-nak a b-oszlopát betoltam a kézifék konzolig.Ha nem hagyom magam a főnöknél,talán ezt megúsztam volna.No,esetem eddig ennyi volt,helyzetem ,az már sokkal több.Mondjuk,a volán mögött erre számítani kell.Mármint hogy bármikor bármi történhet.Na mindegy.B.U.É.K!
- 3 likes
Komment
-
Kedves ,,matyi"!
Sajnos öregszem már és a kompjuterem már nem dolgozik teljes kapacitással(Agyi erek elmeszesedése!)Biztosan ez az oka hogy a második mondandódat csak részben tudtam elhelyezni csekélyke tapasztalataim tárházában!No de nem is ez a lényeg,hanem a morál!Amit itt e nemes társaságban taglalunk!Persze bőszen kiosztva mindenkit és hiányoljuk a kedves közlekedő partnerünk morálját,műveltségét(és hogy miért nem szamarat vezet......és egyébként is a Q-a nénikéjét.....stb!)Én kicsit másként látom a dolgot!Minden társas(tánc,játék,csevej...stb!)ténykedés minimum két félen múlik!!!!Mivel a másik felet nem befolyásolhatom csak én maradok!Tehát úgy kell viselkednem hogy másokat a legkevésbé zavarjak!(P.L:motorral nem muszály direkt bemenni Pestre a legnagyobb csúcsban hogy halálra hergeljük az autósokat hogy amíg ők a dugóban főnek,mi vígan hasítunk előre!Nekem ez a kedvenc játékom!)Sajnos be kell vallanom híján vagyok a morál és a szabálytisztelet mindenféle megnyílvánulásának!....de csak a motorral!Amúgy koromhoz méltón ,,öregurasan" csoszogok a többi autó után! A fővárosban öröm az autózás bármilyen járművel!No de a vidék az egy elme baj!!!!Valamennyi veszélyhelzetet és balesetet vidéken láttam(több halálost is)Legtöbbet Szabolcsban!Nyíregyházán volta buszvezető és hetekig tartott míg hozzá szoktam az ottani morálhoz!Persze ez már régen volt(80-as évek elején!)De itt ahol most élek itt is iszonyú a közlekedők hozzá állása!Van olyan videóm amit motoron készítettem alig 2 perces és 3-4 olyan elém kanyarodás,kitolatá...stb van rajta hogy az eszem meg áll!..................de ezeket csak azért írom hogy engem,minket még a jó öreg ,,Defenzív"vezetés technikára oktattak!Ezért értek eggyet abban hogy az emberi tényező mellett az oktatásnál lehet a bi-bi!!!!!
- 6 likes
Komment
-
motorral nem muszály direkt bemenni Pestre a legnagyobb csúcsban hogy halálra hergeljük az autósokat hogy amíg ők a dugóban főnek,mi vígan hasítunk előre!Nekem ez a kedvenc játékom!Utoljára szerkesztve a következő által: dongos78; 2015 jan. 21, 11:21.
- 5 likes
Komment
-
Kedves ,,dongos78"!
Nem tom te merre felé jártál?Én több mint 20 évet vezettem le Pesten (ebből14-et a BKV-dicső buszain esetleg ha régről ismerős valakinek 1,2,3,4,5,7-esfőleg a piros,12,és gyors12 amíg volt stb,stb Akkor Fürst garázs volt a Hamzsabégi úton!)Ilyeneket nem tapasztaltam....sőt nagyon is előzékenyek a vezetők!Udvariasak ha az eggyik nem enged a másik biztos!Javarészt tudják mi a dörgés és fél mozdulatokból a jármű mozgásából érthető a szándékuk!KB-úgy75%-nál!A többi viszont igyekszik tanulni!.........nem így a vidék!!!!Szintén idén lesz 20 éve hogy itt egy Pest környéki kis ,,városban"élek a 31-es út mellett!Borzalom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Itt is buszoztam évekig,de ez szánalmas!!!A középkori sötétség szinonímája!!!!!!Nem is írok többet mert csak felmegy a vérnyomásom!Kőkorszaki sötét lelkek modern járművekben!!!Brrrrrrrrrrr!!!!!!!!!!!!!!!!
U,I: Ezeknél az oktatást nem az autós iskolában kellene kezdeni,hanem az oviban!Utoljára szerkesztve a következő által: apacsavo; 2015 jan. 21, 13:21.
- 1 like
Komment
-
Ilyeneket nem tapasztaltam.
- - - Updated - - -
.sőt nagyon is előzékenyek a vezetők
Talán azok a sofőrök, akik szoktak motorozni is.
Az biztos hogy ha az ember sokat közlekedik motorosként, biciklisként, gyalogosként is, akkor autóban ülve sokkal jobban átérzi a helyzetüket, és jobban ügyel rájuk.Utoljára szerkesztve a következő által: dongos78; 2015 jan. 21, 14:29.
- 5 likes
Komment
-
Egyet értek! Biztosan elkerülte a figyelmemet a gonoszkodás!De hát ezt a csekélyke levezetett km.és a még kisebb rutinom számlájára írhatjuk!De ígérem a hátra lévő néhány évben igyekszem majd figyelni erre is!Esetleg már esedékes lenne valami féle tovább képzésen vagy módszertani oktatáson is részt vennem!Ott talán felvilágosítanak a helyes morál megszerzése ügyében!
JA!!!Erről jut eszembe!.......a BKV-nál volt olyan faca oktatónk,akit kint Budafokon a sorompó közé zártak és mindent megtett a baleset elkerülése érdekében............ELFUTOTT!!!!!!!!!!!!!!!!!........szóval majd megyek fejtágítóra!........csak előtte befonom a hajam és kipihenem a fáradságot!!!
- 3 likes
Komment
-
Kedves Apacsavó Barátom! Ne feledd kevés az a motoros és autós ki egy busz láttán mely őfelé közelít nem válik előzékennyé. Úgy gondolom mostanság mikor motorosként rovod az utat a tükrödben téged előző kamiont látsz/ persze nem 130-nál/önkéntelenül nem húzódsz le előle. Ezt csak azért bátorkodtam taglalni mert életed nagy részét olyan vezető ülésben töltötted mely talajszinttől min. 1m-re van és lenéztél ránk ha nem is minket mert nem olyan srác vagy. Gyere felénk és ne tágítsd a fejedet.A hajfonást gyakorolhatod most annak van ideje.
- 2 likes
Komment
-
Az unokáé!Elektronyos!Akkus!Két motorja van,MZ aksi.Húzod a gázt és hasít!Pótkerekes,nekem való!Volt nekem kis Hondám 2db is,3 kerekűn 50cc-is(Honda Stream,azt odaadtam az IZS-ért és egy Honda Gyro Canoppy azt egy pecás haver kunyita el!)Árkon bokron átgázolt!!!http://youtu.be/MXbUl9j2u3c?list=UUK...6X5T70Bi6bnG1Q
- 2 likes
Komment
-
Aha!Jól tudod!De kicsit elvették tőle a kedvem!Megalkudtam a tulajjal,el is mentünk érte utánfutóval(majd 100km!)..........de akkor jött a ba....+!Szép csendben közölte hogy meggondolta még sem eladó!
.............na öcsém erre varrjál gombot!!!!???Pedig milyen cuki kis Ideál volt!(kicsit lelombozott a dolog!)Az ilyesmi manapság divatos!Mármint hogy férfiemberek fossák a szót és aztán elfelejtik!Az ígéretet nem tartják be!
De nem lényeges!Ettől még forog a világ tovább!
Most új kipufogót szeretnék építeni a Nagy Vörös Sárkánynak!Meglepi a 30-ik szülinapjára!Utoljára szerkesztve a következő által: apacsavo; 2015 jan. 22, 09:43.
- 5 likes
Komment
Komment