Üdvözlettel , mellékelve a jogosítványom hátoldalát
Közlemény
Collapse
No announcement yet.
Közlekedési morál
Collapse
X
-
Ilyen teli igazolványhoz ez illik:
– Nem láttatok valahol egy láda kézigránátot vagy egy gazdátlan ágyút a közelben?
– Mi a ménkűnek?
– Hazahúznám.
– Miii?
– Nézzétek meg! – mutatta újdonsült igazolványát. – Az áll benne, hogy "mindennemű fegyver viselésére jogosult". Ha egy ágyút vonszolnék a körúton, abba sem szólhat bele senki!
(Kiss József László: Parancsolsz egy kézigránátot?)
Visszatérve a más járműre való átülés témához: motoros tanfolyamon úgy oktatták, hogy az (örök) rutintalan vezetők azokat a járműveket látják meg, ahol éppen fejben tartanak. Ha épp piros suzukit vettek, akkor csak piros suzukik mennek az úton, ha kék volkswagent, akkor csak azok mennek, a többi töltelék. Erre áll rá az agyuk. Én a motoros jogsi után tapasztaltam ezt, hirtelen sok motoros volt előttem, meg a tükörben.
Ebből eredhet, hogy nem mindig a gonoszságot, aljasságot kell keresni egy forgalmi helyzetben. Bringa mellett elmegy 10 centi oldaltávra, mert sose volt ilyen helyzetben nyeregben ülve. Senki se mondta neki, fel se ismeri a helyzetet. Neki azt mondták, hogy itt európa van, meg előzékenység, meg a gyalogosnak elsőbbség, ezért a zebra előtt satufék, én meg majdnem beleállok, mögöttem még hárman vannak így. Természetes, ösztönös viselkedés, józan ész és rutin sehol.
Ugyanez a gyalogosoknál. Mintha a túlélés nem létezne. Lépj le nyugodtan, vigyáznak rád. Ezért körülnézés nélkül, mereven előre szegett fejjel, bedugott füllel legyalogol. Féktáv, körülnézés, magam védelme?
Néhány oktató meg nem húzódik le külsőbe a tanulóval. Ha ki tudtad fizetni, tied a pálya. Valahogy a kresz másképp mondja. Szerencsétlen hallgató innentől ugyanezt fogja csinálni.
Ezek után a bringás letöri a tükrét, a motoros lefejeli bukóval, az autós ledudálja és elszidja, ő is már goromba. Ahelyett, hogy az oktató elmesélte volna: ez itt közösségi játék.
Ezt el lehet gyerekkorban is kezdeni, hol vannak a kresz parkok?
Más: Nem tudja valaki, mi van a jogsi hátán a felső sarokban a szürke kaparós sorsjegy alatt? Nem merem lekaparni, mert félek "Érvénytelen" felirat van alatta.Utoljára szerkesztve a következő által: bokor28; 2015 aug. 03, 07:02.
- 4 likes
Komment
-
Nos!Itt is látszik mennyire eltérőek vagyunk!Vannak itt heves kissé talán indulatos hozzászólások és mérsékeltebbek is!Nem részletezem hiszen mindenki tudja mennyire más minden ember!Képzeljétek ehez még hozzá adódik a vezetett járműből adódó érzelmi töltet és ezt a katymaszt kell egységbe gyúrni közlekedés címszó alatt!Elképzelhetetlen tolerancia nélkül!!!!Ahogyan ,,Mir-Mur"megjegyezte...........bizony jó volt az M.H.SZ!Mi rendkívül magas színvonalú képzést kaptunk (ha jól emlékszem 6hónapig?!)1972-őszén Ózdról 2-enMiskolcról 1 fickó került be a Vezess Kiválóan Országos döntőjébe! Most kérdezném hogy a mai ,,pilóták"miféle alapképzést kapnak? Nem tom!De az tuti hogy nem azt amit mi MHSZ-es őskövületek! Minden képen az oktatásban van a megoldás kulcsa!Nem csak ezen a téren hanem minden téren!Nem akarok okoskodni mert azt én sem bírom ha a hü..k okoskodnak!!!!Az még elmegy amikor az okosok hülyéskednek!.........de valahogy az megragadt igen csak nagy lyukú agyrostámban amit Széchenyi mondott!(állítólag én nem hallottam!Biztosan már akkor motorozni mentem!).....egy nemzet gazdagságát a kiművelt emberfők sokasága jelzi! Indulatos ,,sötét"(ezt akár szó szerint is lehet venni!)buta emberekkel épp úgy nem lehet együtt közlekedni mint ahogy hazát építeni sem!(.........azt a Q_a! Miket írogatok én!Ba...s már megint elgurult a dili bogyóm!)
- 7 likes
Komment
-
Nem akarom én bántani más nemzet sofőrjeit de itt a Vihar sarokban igen sűrű a Román autós és Kamionos. Nem sorolnám a nyugodt és rendtartó sofőrök közé őket. A kamionos nyomja neki mert mihamarabb haza szeretne érni csak mivel már igen fáradt mire idáig ér a figyelme sem olyan mint kellene ilyen közegben nem veszélytelen a napi rutin megléte mellett sem.
- 1 like
Komment
-
Más: Nem tudja valaki, mi van a jogsi hátán a felső sarokban a szürke kaparós sorsjegy alatt? Nem merem lekaparni, mert félek „Érvénytelen” felirat van alatta.
Emlékeim szerint külföldön irkálhatnak abba a rublikába.
Nekem az előző jogsimról, az a cirka 2 év alatt amíg megvolt teljesen lekopott. Hiába őriztem igazolványtokba...
- 1 like
Komment
-
Kedves híveim! Beszélhetünk mi közlekedési morálról?!Amikor hasítunk mint a szél!Semmi sem bírhatja le a száguldás iránti vágyat!https://youtu.be/UgqWPj3PKZc?list=FL...6X5T70Bi6bnG1Q..........hát nem ördögi masina?Életveszélyes! De azért köszi!Zsolti!Utoljára szerkesztve a következő által: apacsavo; 2015 aug. 03, 16:06.
- 3 likes
Komment
-
Ugyanez a gyalogosoknál. Mintha a túlélés nem létezne. Lépj le nyugodtan, vigyáznak rád. Ezért körülnézés nélkül, mereven előre szegett fejjel, bedugott füllel legyalogol. Féktáv, körülnézés, magam védelme?
- 7 likes
Komment
-
MIR-MUR . Saját zsebből finanszíroztam az egészet .... Az "A" kategóriához "svarcban" még vagont is raktam ki - 16 sem voltam ..... A dátumokat megnézed ( C,E, D ) az MHSZ -k akkor már csak az emléke volt meg . Üdvözlettel.Utoljára szerkesztve a következő által: dafko54; 2015 aug. 03, 21:38.
- 4 likes
Komment
-
Az A kategóriám saját!A többi BKV,ÉPFU! Aztán mint régebben már említettem az A és B kivételével könnyedén mellőzték!Mivel csak 1-es orvosit csináltattam! Nem használnám csak néha jól esett ránézni!Úgy éltem meg mintha pl,az esztergályos szakmámat vették volna el!De mindegy most már bele nyugodtam!
- 1 like
Komment
-
Talán az idei évben mentem legtöbbet motorral!Körbe nyargaltam az országot néhányszor!Sokat tapasztaltam a közlekedés terén!Sajnálattal kellett megállapítanom hogy ennyire erőszakos,felelőtlen,szükségtelenül ,,csakazértis" előzgető,szemtelenül előre tolakodó,másokat direkt idegesítő,állandóan gyorshajtó,másoknak beintő vezetőt mint ÉN!Nem láttam!Hiába apukám mindig mondta hogy ,,előbb utóbb eljön az a kor amikor úgy is meghülyülsz kisfiam"!De jól esik rosszalkodni mit tegyek?!Csak annak örülök hogy ilyen gyengus mocim van így sok szabálytalanságtól az erő hiány vissza tartott!( A fenébe pedig de húztam volna neki!)Egyébként mindenki (néhány tökfej kivételével!) rendesen közlekedett!Már amennyire láttam őket előzés közben!
- 3 likes
Komment
-
Nincs mese, kell egy erősebb masina. Annak idején tervezgettem hogy ha eladom a szeretett ETZ-met,
veszek egy ilyet, mert ez erősebb, gyorsabb :
De aztán jött a házasság, család, stb, így ez lett belőle
De oda se neki, ezt is imádtam (a fogyasztását leszámítva, 1,1 motorral 8,5liter )
Na de végül csak eljött valahogy az idő és ismét nagymotorozhatok (még ha nem is olyan igazi nagy)
, jelenleg:
- 5 likes
Komment
-
Szép járgányok .
Na de kicsit vissza a témához, csak én vagyok vak vagy a faszi tényleg nem indekszelt?
https://dl.dropboxusercontent.com/u/...2015-10-08.mkv
(Videón talán annyira nem látszik de az enyém ment...)Utoljára szerkesztve a következő által: jagdtigger; 2015 okt. 08, 10:22.
Komment
-
Mostanában megyegetek először városon kívül.
Sajnálatos tapasztalataim:
- 6os főúton a szembejövőknek előzésnél nem létezek. Belekezd úgy is, hogy mindenképp lassítanom és lehúzódnom kelljen
- a legtöbb problémám nem a drága, nagy autósokkal van azok megvárták mögöttem nyolcvannal a megfelelő alkalmat
- a probléma inkább a harmincas családapákkal van, akik a p*csük méretét és a társadalmi helyüket nem tudják hova tenni fejben, ezért idegesíti őket, ha valaki előttük van. Egy baromnak én mutattam beláthatatlan bukkanó kanyarban, hogy állj, mert frontális lesz neki.
- Vénasszonyoknak nem létezik a kikerülés esetén kinek van elsőbbsége szabály - megáll velem szemben a sávomban és néz, mint a tehén. Csak az értelmesebben tud. Utána meg fel van háborodva, ha leüvöltöm.
- Szőkék nem tudják, mekkora oldaltávolságot kell tartani kikerülésnél. Suzukis szőkét látok a tükörben, azonnal lelassítok és húzódok lefele.
Pannónia utazója 80, úgyhogy én lelassítok és mindenkit elengedek magam mögül. Ennek ellenére sokszor asszony sofőr beáll mögém és felszopatja magának az utat, semmi esetre sem előzne meg.
Komment
Komment