Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Akik miatt a harang szól

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    Akik miatt a harang szól

    Nemrégiben - talán a facebokkon - olvastam egy érdekes, de inkább rémisztő hírt, melynek apropója, hogy egyes kis falvakban rendőr érkezésekor félre verik a harangot, mint egykoron tűz, vagy más veszedelem esetén.
    Mit mondjak. Nem csodálkozom. Még akkor sem, ha a hír falusi legenda lenne. Ha a büntetési tételeket megnézzük, akkor egy család életében esetenként nem pénz elvonás, hanem tragédia. Szinte nincs is büntetési alsó határ 30 ezer forinton alul, legyen az lóval járótól a kamionon közlekedőig, kit effajta ítélet ér.
    Mondhatnánk, joggal, be kell tartani a szabályokat és minden zsír. Ez így igaz, nem is vitaalap. Viszont mindenütt láttunk már felesleges táblákat, sokszor hallottunk már arról, hogy úgy vannak kihelyezve tilalomra, korlátozásra utaló helyhez kötött nyeles berendezések, melynek ábrázatjukat bokor, fa vagy fene tudja mi más takarja. Vagy éppen tilosban álló bóbitásautóról, mely ilyesfajta lesből sarcolja az arra járót, legyen az pór, vagy báró, vagy éppen útonálló.
    De hogy még növekedjék polgári ingerküszöbünknek igénybevétele, a büntetés igen hamar megérkezik, a nyomozat rendkívül gyorsan lezárul, ha nem helyszíni bírságról van szó, mert ebben az esetben azonnal. S már tudjuk is sorolni a bezzegeket, amikor pl.: rongálás, lopás, vagy más huncutságot követnek el kontónkra, elhúzva-nyúzva az ügyeket hónapokra, de akár évekre is, és gyakorta a nyomozati fejlemény sikertelenül...
    Na, itt nem, rendkívüli hivatali gyorsaság, az előző esetek viszik a pénzt, az utóbbiak pedig hozzák a derék testületnek. S bizony, nyílt titok, hogy minden posztőrnek mennyi lét kell behajtani. Hát be is hajtják. Busásan. Mert úgy gondolom, ez már így nem közlekedési-rend megóvás, hanem pénzbehajtás, keményen.
    Ezen okok miatt nem is csodálkozok, vagy csodálkoznék, hogy egy-egy kis faluban, ahol csak a polgármesternek és a kocsmárosnak van munkája, rendőr láttán félrehúznák a harangot, mint régest a vészterhes időkben.
    Utoljára szerkesztve a következő által: Igrich; 2015 febr. 24, 10:38.

    #2
    Az a szomorú, hogy a rend őreinek érkezését, megjelenését már-már veszedelemként élik meg az emberek.
    A fejekben az a kép él, hogy rendőrök megjelenése = büntetés. De sajnos ezt kiharcolják maguknak.
    Egy ideig bízik az ember, hogy valóban szolgálnak, valóban védenek. Aztán rádöbben, hogy a szlogen igaz, csak nem úgy ahogy naívan gondoltuk. Szolgálnak. Kit? Védenek. Kit?
    1.
    Néhány éve ellopták -az egyébként borzalmasan gyűlölt- Honda robogómat a lakás tárolójából. Szépen bebattyogtam, bejelentettem, majd még engem vontak kérdőre, hogy miért nem vigyáztam rá jobban, különben is nem olyan nagy érték, már most megmondják hogy nem lesz meg.... Kb. erre számítottam, mégis csalódást okozott a hozzáállásuk.
    2.
    Karácsony előtt betörtek a házunkba, elvitték minden megtakarított értékünket. Munka után hazaérve szembesültünk a szörnyű látvánnyal, a felforgatott otthonunkkal, felfeszített ajtóval, stb. Rögtön be is jelentettük, ahogy kell. Mondták, hogy be ne menjünk a házba amíg ki nem jön a helyszínelő. Az udvaron vártunk, fagyoskodtunk. Több mint egy órányi tehetetlen várakozás után felszökött a bizonyos folyadék az agyamba, ismét felhívtam őket, és ...khm ... némiképp nyomatékosan mondtam, hogy ne a suzukis nyugdíjas bácsikat büntetgessék már az út szélén, hanem jöjjenek, mert megfagyunk, még lakható állapotba kell hozni a házat estig, stb. Erre kikérték maguknak, ők nem büntetgetnek sehol, és majd jönnek. Aztán a gyereket rövidesen kivittem a nagyszülőkhöz, hogy legalább ő ne lássa azt a felfordulást. Mit ad a jó Isten, a jól megszokott helyükön ott álldogáltak, oldalanként 4-4 rendőr, és a pár száz méterrel odébb lévő autójukból bemért, 50 helyett 55-tel haladó népeket ...szolgálták és védték .
    Majd a helyszinelés során ismét megkaptuk a magunkét: miért nem vigyáznak jobban az értékeikre, miért kell itthon tartani azokat?
    Természetesen a "nyomozás" nem hozott eredményt, és még 8 házat kipakoltak a környéken úgy, hogy egy kósza, tétova felhívást sem intéztek a környék lakóihoz.
    3.
    A 3 sávos főút mellett tavaly felújítottak egy buszmegállót. Hogy, hogy nem, a "rendkívül indokolt" 30-as tábla valahogy kint felejtődött... És mit gondoltok, hova járnak ki ha pénz kell?....

    Bár ne így lenne, de a saját tapasztalataim arra sarkallnak, hogy a harangozóknak adjak igazat.
    Utoljára szerkesztve a következő által: dongos78; 2015 febr. 24, 11:51.
    Örs, sepy és 8 további látogató kedvelte ezt.

    Komment


      #3
      Szervusztok!


      A legszomorúbb az egészben,hogy így is fog maradni beláthatatlan ideig,valami nagyon csúnya barna az egész.A harangok,viszont értünk szólnak,az alulfizetett,kifosztott népért és országért.Sajnos választani is csak a "sűrűbbet",vagy annak hígított változatát lehet,-nincs alternatíva.

      Üdvözlettel:Che
      sepy, sinter és 3 további látogató kedvelte ezt.

      Komment


        #4
        Nekem is van erre való történetem. Hajdúszoboszló elkerülőjéhez közelítve egyik este 90-es tempóval autóztam. Közelít egy teherautó. Ködlámpa, villogó fényszórók, duda. Köd sehol. Tol le. Gondoltam félreállok, nem sietek, beugrok "városnézni". Mentem Debrecenbe. Húzódok a kanyarodósáv felé, megy el mellettem és baz..eg húzza rám a kormányt. Fék, húzom a kormányt...oké, minden fasza. Bekanyarodtam Hajdúszoboszlóra. Átcsörtetek a kisvároson, nyugisan beérek Debrecenbe...mit látok!? Ott van a benzinkúton a teherautó. Nem volt nehéz eltéveszteni. Trans Biogál feliratú ponyva. Bekanyarodok, felírom a rendszámot, irány a rendőrség. Nem hiszitek el...leszartak...kéz széttárva. Mit mond a kö..ög? Felvétel van? Kitört belőlem a röhögés. Nincs. Viszont van személyleírás, rendszám, kézen fogjuk egymást, bemegyünk a trans Biogál telephelyére és kivesszük a kocsi menetírójából a korongot. Úgy gondolom elgondolkodtató, hogy tudott 90 fölött menni a teherautó. Néz rám a rendőr. Nem tud mit tenni. Én felfogtam. Na mondom váltsunk hangnemet. Mi van, ha a fiad egyszer azzal jön haza, hogy : apa, ez a kocsi letolt az útról, amikor én szabályosan mentem.
        Ezzel befejeztük a beszélgetést. Szerintem nem akart dolgozni az illetékes úriember.
        Naponta találkozok ilyen féreg sofőrökkel. Emberek életét teszik kockára óránként 3 másodperc spórolásért.
        Ez szomorú. Ott a kamera a kereszteződésben, bemész, rendszámod, történeted, sérelmed van, elhajtanak a csába.
        De ha nem kapcsolod be a biztonsági övet.....jön a farbato..ás

        Komment


          #5
          Hihetetlen!....de ezt sem értem! A vicceknél írtam hogy nem értem!De ezt sem! Biztosan bennem van a hiba és nem is régóta és nem is sokat motorozok(autózok...teher,személy,busz)! ezért nem találkoztam még a fent említett dolgokkal!Kaptam már néhány büntit.......de hogy érdemtelenül azt nem mondhatnám!Sőt sokszor még el is néztek néhány dolgot a rend őrei!Nem védem őket csupán e röpke pár évtizednyi tapasztalást vetem ,,papírra"!Persze hogy kerülik a munkát ők is!Mint e dolgos-szorgos kis hazánk számtalan polgára(köztük én is!)Életem során jártam sok helyen de ahogy láttam senki sehol nem szaggatta el az istrángot!
          Persze a jelen kiváló társulat ez alól is kivétel!

          Komment


            #6
            Te sem érted? Én sem. Nem mérges vagyok, hanem csalódott. Nekem is néztek már el dolgokat a zsaruk...tíz éve. Mostanában, hááááááát....

            Komment


              #7
              Van egy ismerősöm , akinek a rokonságának egy része kárpátalján él . Ők mesélték teljesen természetes módon hogy a helyi "szervek" úgy oldják meg a dolgot, hogy a parancsnok előre közli ,hogy mennyi az az összeg, amit reggelre le kell tenni az asztalra (dollárban...) , plusz ehhez még hozzá jön a járőrkocsi tankolása is , mert ennek kiszabott járandóságát szintén zsebre vágja a felettes , továbbá a saját konyhára is "kéne"valami kis kiegészítés , pedig a fizetés egy kicsivel így is az átlag fölött van ... Ezek után már ki lehet számolni , hogy a hangos szellentésért is büntetést fognak kiróni a rend éber őrei (természetesen feketén , mondhatnám fusiba ...) , csakhogy a saját pénztárcáját kímélje....
              Lehetséges hogy a mi éberen "szolgáló és védő " ,rend fenntartó állami alkalmazottjaink (mert ugye mi fizetjük költségeiket hol innen , hol onnan ...) szintén ezen példa felé kezdenek orientálódni ..... ?
              Miért van az hogy csak a - túlnyomó részt törvénytisztelő , és nem agresszív - gépjárművezetőket tudják csak sarcolni , azon felül felmutatni csak akkor tudnak valamit ha valahonnan "jó fülest" kapnak ...
              Nevetséges ... gyalog járőrözni már lassan nem is mernek az 1,60 magas negyvenkilós "szervek" (mert hatalomvágyból természetesen rendőrnek kellett mennie , bár teljesen tele van kisebbségi érzéssel) csak a kocsiból tekintgetnek szanaszét (csak nehogy valami esemény történjen , hogy jelentést kelljen írni , mert azt a tipikus kicsavart szolgálati bikkfa nyelven k.rva nehéz , még erőltetve is) főleg úgy, hogy ha valami gyanús elemek kerülnek a látótérbe , a lehető leggyorsabban lehessen az ellenkező irányba nézni , hiszen ezért ők fizettek ...
              Vagyis nem marad más, mint hogy a közlekedő társadalmat sarcolják , bármi módon (mert nem az a lényeg már hogy a szabályokat betartassák , hanem hogy a pénzt felvegyék érte) mert így tud csak befolyni némi hivatalos pénz a kasszába ... De hát "nagy az egyház, kicsi a nyáj , szegény az eklézsia..."

              Komment


                #8
                zahi eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                szintén ezen példa felé kezdenek orientálódni ...
                Nekem is ez a tapasztalatom sajnos. Nem hallomás, hogy valaki mondta annak aki látott olyat aki érezte hogy.....
                Hanem tapasztalat. Anno, mikor '95-ben Bulgáriában autóztunk, ott csinálták azt, hogy főúton egy fa mögé betettek egy 20-as táblát, 50 méterrel odébb pedig "fizetős filmforgatás" volt. Passzport el, menni be városba, vált sok-sok Leva, menni vissza, és visszakapni passzport. Mérgelődtünk, de azzal magyaráztuk, hogy ez balkán.
                Itt meg teljesen oda meg vissza vannak a nyugat-európai értékrendjükkel (amitől mellesleg már az agyam durran el), közben a balkáni módszerek szépen beosonnak a hátsó ajtón. "Véletlen" kint felejtenek egy 30-as táblát a baromi széles főúton, meredek emelkedő közepe táján, ahol -valljuk be- nem szivesen lassít le az ember, hogy kb.30-40 méter múlva (mert akkora szakaszra szól a korlátozás) megint nyüszíttesse az autóját. És 30-as táblánál az 50-es fénykép... már elég jól mutat a csekken az összeg.
                Ilyenkor bizony felmegy a pumpa, mert mi ez ha nem értelmetlen büntetés, amolyan pénzgyűjtés?
                Igen, büntessék meg azokat, akik az iskola előtt mennek 70-nel, de kőkeményen!
                A másik tapasztalás, ami szintén nem olyan hogy valaki hallotta olyantól aki...., bizony errefelé is megvan az, hogy reggel megkapják az utasítást, hogy min. mennyi összegű büntető csekkel kell visszatérniük

                Komment


                  #9
                  Click image for larger version

Name:	tumblr_nifl4ix15N1sk6pi7o1_1280.jpg
Views:	1
Size:	78.0 KB
ID:	143816Nem falusi legenda, itt a leírás mikor hogy harangoznak.

                  Komment


                    #10
                    Ezt be kell vezettetni mindenütt!
                    "When you're miserable...you need someone...even more miserable than yourself."
                    "Dneprs don't leak oil, they mark their territory!"

                    Komment


                      #11
                      Akkor én megemlítenék egy ellenpéldát.
                      GOLFII gépjárművem volt éppen, Pécsen a Praktikerben vettünk járólapot a teraszra és vittem a Balatonra.
                      A cucc erősen túlterhelte a járgányt pedig a hátuljába nem is raktam csak elől és hátul a lábhoz,mégegyszer az én lábamhoz is és erről nem tudom azt mondani, hogy nem balesetveszélyes.
                      Kőröshegyen előttem lomisok vadásztak utánfutóval és amikor meglátták a rendőrt azonnal leálltak az út szélére, oly hirtelen, hogy az utánfutó kilógott az útra. Én kikerültem őket és mentem tovább, és meg is lettem állítva.
                      Rendőr szerint mert ott előzni tilos tábla volt és én előztem. Időközben a lomisok továbbmentek, így az én vitám az előzés és a kikerülés közötti különbségről okafogyottá vált. És hát úgy döntöttem hogy a kisebbik rosszat vállalom ha nem viitatkozom, mert valószínű a túlterhelt járgányért sem dícsérnének meg.
                      Időközben sok embernek köszönt a rendőr, ami miatt bátorkodtam megkérdezni, hogy azért én lettem megállítva mert nem idevaló vagyok?
                      És hát a rendőr mondta hogy sajnos ez van, mert neki ezután is itt kell élni.
                      Nem volt akkor sem túl borsos az 5000Ft, hát kifizettem nyafogás nélkül mert ha azt nem is találtam jogosnak amiért megbüntettek, lett volna valós ok.

                      Komment


                        #12
                        Itt a jelem a Fórum oviból!(Mert kicsi vagyok naiv és amúgy is!)
                        Úgy látszik kisebbségi véleményem van! Nem baj hiszen mint írtam még alig több mint 45 éve járom az utakat(hogy hány százezer esetleg millió km-t tettem meg ez alatt a segédmotortól a buszon át a nyergesig....nem tom!Számolta a tö...m!De nem lehet valami sok hiszen ti a nagyobb tapasztalattal több rosszat láttatok már!
                        Csak azt írhatom amit tapasztaltam:Soha nem kaptam érdemtelen büntit és soha nem szólt hozzám a szerv másként mint ahogy elvárható a törvény emberétől!Mást nem tudok mondani! Még annyit hogy nincs semmi okom hogy ezt írjam nincs rendőr a rokonságban de még az ismerősök között sem!

                        Komment


                          #13
                          Üdv Olvtársak!

                          Kommentár nélkül .



                          Előzetesben a pannonhalmi rendőrőrsparancsnok | Győr hírei, győri hírek | Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

                          Komment


                            #14
                            Kedves Apacsavó!Ennek az optimista véleményednek egyik oka lehet az ország azon része hol élsz, illetve leélted eddigi életed. Egy példa a régmúltból:1968-ban mikor még / nem a tatárjárás volt még ekkor/ a Simson Stár rendszámos volt és két személlyel felpakolva mentünk a Balatonra.Szép nagy túránk volt mentünk közel 1000 km-t és sehol nem állítottak meg a rend őrei. Már majdnem itthon voltunk és ha Szeged felől a régi úton jössz Orosháza tábla előtt a Békés Megye feliratot elhagyva a parkolónál lemeszeltek minket.Ez bántás nélkül Békés Megye nem Budapest és környéke vagy esetleg a Dunántúl! Én sem voltam a büntetések célpontja éveim során csak mások a tapasztalataim sajnos. A mai szlogen sajnos nem fedi a valóságot ez biztos!, pedig teszik ezt közpénzből -ellenünk. Egy kisebb bűntény pedig felderítés nélkül lezárva mint hszm-is-

                            Komment


                              #15
                              az ország azon része hol élsz
                              Ha valaki sofőr,főleg hivatásos!Szinte mindegy hogy hol él mert úgy is az országutak csavargója!De nem akarok én vitázni veletek hiszen mindenki maga tapasztalja az életet!De nem kívánom nektek hogy kamiont vezetve egy Francia csendőr kezdjen el csesztetni mert vissza sírjátok a Magyar zsarukat!(Ez tuti! Tapasztaltam!)..........és olyan pénzekre büntetnek hogy a mi 30-50 ezres büntink semmi ahoz képest!!!!!!+a járulékos költségek(P.L:ha tolmács kell hívnak rögtön de nekem kell fizetni stb!!!)
                              Amúgy meg nem szeretnék olyan országban élni ahol a rendőrök nem végzik a dolgukat!Attól ha nincsennek még a rosszak is jobbak!Egyébként kb másfél évig jártam busszal Ukrajnába és az előttem szóló még nem is írta meg a valós helyzetet mert még annál is rosszabb!(pedig én 1980-81-ben jártam arra!)
                              Nekem is veszett oda kocsim amit elloptak és lezárták az ügyet!Ezek a zsaruk sem jobbak sem rosszabbak mint bárhol! ...........hát istenem emberből vannak és gyarlók mint mi mindannyian!
                              Maradok továbra is lelkes optimista és gyermekien naiv(vagy csak hü...e!)Ez még eldöntendő!

                              Komment

                              Ugrás az oldal tetejére
                              Working...
                              X