Az ÜTI tudtával, valóban nem.
- - - Updated - - -
és az egyik fiúval go-kartoztak!!!
Pontosan ez a cél!!!Ugyan is a seregben főleg harci körülmények között!A parancsnak nem rögtön feltétel nélkül engedelmeskedő katona értéke egyenlő a nullával!Sőt káros és büntetendő!Egy köz katonának nem megengedhető hogy a parancsot bármi módon megkérdő jelezze vagy ne azonnal teljesítse!Nem hiába a parancs megtagadása főbenjáró bűn!A világ minden seregében!Sőt harci körülmények között álltalában statáriális törvények alá esik!(Magyarul ott a helyszínem lepuffanthatnak!)Az emberi élet is csak szám adat a nagyobb taktikai műveleteknél(nem is szólva a stratégiai döntéseknél!)előre megbecsülik a várható veszteségek méretét úgy emberi mint anyagi vonzatban!
/ mi itt gyakoroltuk a harcászatot. Csak kő volt és szinte semmi más itt ástunk gyalásóval fekvő lövész teknőt. Itt az alföldön könnyebb lett volna egy géppuska fészket ásni. Én voltam Hajmáskéren Orosz laktanyában lehetne sokat beszélni arról a lelki terrorról amit ott alkalmaztak. Nálunk a 3 lőszert milyen biztonsági akármik közepette a hátunk mögött adták át náluk ki nem lőtte meg a minimumot egy láda lőszert raktak le mellé és közölték vele akkor menjen be ha tud lőni- 15 km-re volt a laktanyájuk és senki nem maradt vele! Igaz ők 2 évet otthon és 3 évet itt voltak katonák. Vagy az NDK-ban hisz a határőr ott is úgy szólított fel, hogy SZTOJJ! Két hadgyakorlatot benn értem / Vértes és Bakony /és ott is volt ki nem ért haza!! Ilyenkor télen sátorban kinn voltunk a Bakonyban egy hétig
az volt ám a camping. Lehet ezért szeretek sátorban igaz nem télen.
Ott a legelőn harcászkodtunk ( kúsztunk ) irtózatosan szúrós gyomok, és tehénszarok között. Természetesen szeptember lévén, könyök főlé felhajtogatott ingujjal, és ha kiakartál kerülni egy " akadályt " akkor visszaküldtek az elejére.
) És dicsőséges januári állományról lévén szó kijutott a hóból is. Egy szerencsénk volt: Az atomra letapostatott havat nem kanálgéppel kellett felkaparnunk, használhattuk a gyalásót.
Ott összespanoltunk a szakácsokkal és olyan kajákat ettünk amilyet azóta sem!
Sintér azért ott is volt egy - legendás kiképző őrnagy ki önvédelmet oktatott!
Komment