Elindult a „nagytestvér” közösségi hálózata is. Fura, hogy csak most rukkoltak ezzel elő, de az első benyomásaim alapján sikerült egy picit intelligensebb rendszert összehozniuk, mint a Facebook. Nyilván figyeltek és okultak. A lényegi különbséget abban látom, hogy itt könnyebben (gyakorlatilag evidens módon) csoportosíthatjuk az ismerőseinket, ennek következményeként pedig célzottabban oszthatjuk meg a tartalmakat. Magyarán a közösség tagjai, ha megértik a logikát, akkor nem terhelik egymást mindenféle felesleges csacskasággal. Akvarisztikai linkeket, csak azoknak küldök, akit ez érdekel, de nekik Veterán témájú linkeket nem mutogatok. A'szem így valahogy, de új még nekem is ez az egész.
Ami webmesterként kimondottan tetszik, hogy „+1” nevű „lájk rendszerük” beépült a Google természetes találati listájába is. Ez azt jelenti, hogy ha rákattint valaki a fejlécben látható „+1” gombra, akkor ha egy ismerőse olyasmit keres, ami megtalálható a Veterán fórumon, látni fogja a találatok között, hogy egy haverja szerint ez egy hasznos oldal. Elvileg talán előrébb is kerül a találat. Ez pedig szerintem jópofa, hiszen érdekesebb lehet számunkra egy oldal, ha egy ismerősünk már értékesnek találta.
(Itt látszik egyébként a két cég mentalitása közötti különbség. A Facebook azt szeretné, hogy az internet költözzön a Facebook-on belülre. A Google pedig azt, hogy Ő maga legyen az internet.)
Én azt várom tőle, hogy ha valóban célzottabban használják az emberek, akkor informatívabb, hasznosabb csatorna lesz, mint a csacska/vicces Facebook. Ha valaki kíváncsi rá (már most a teszt időszakban), akkor küldje el nekem a gmail-es címét, és küldök rá egy meghívót. Természetesen később nem kell majd meghívó.
Akinek van publikus profilja és szereti a Veterán fórumot, azt arra kérem, kattintson a fejlécben a gombra. (minden aloldal különböző ebből a szempontból, tehát az érdekesebb témákat külön-külön is meg lehet jelölni.)
Senkit nem akarok agitálni Google+ használatára, de akit érdekel mindez, azokkal cseveghetünk itt róla.

Komment