Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Miért érdemes OT rendszámot szerezni?

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    #61
    Amennyire én látom, ma már csak nagyon kevés dolog miatt érdemes OT rendszámot szerezni. Anyagi előnnyel nem jár, ha beleszámoljuk azt is mibe kerül az esztétikai rendbe tétel, hogy megfeleljen egy jármű. A két talán fontos előny, hogy 5 évente műszakizik, ez nem hátrány annak, akinek sok járműve van, és törés esetén a biztosító többet fizet.

    De a vele járó adminisztratív költségek, és procedúra önmagában borsos költséggel jár.

    Egy valami van még, a tulajdonos személyes motivációja, hogy valamivel elismerjék a munkáját. De ezt is tönkreteszik az olyan esetek amikor valami mutyi eredményeképpen arra teljesen érdemtelen járművek is megkapják a minősítést, másokat meg mondvacsinált indokokkal kiszórnak.

    Tévedés, hogy lenne %-os értékelés, nincs, egyrészt mert a vonatkozó szabályzatnak az a része sose lépett hatályba, de ha volna is, és komolyan is vennék, a bizottság napi egy járművel végezne csak olyan részletes és hosszadalmas. helyette van az összbenyomás, ami elsősorban esztétikai dolog, megnézik, hogy van-e kizáró feltétel, korhűség, típusazonosság csak részben kerül elő, egy-egy vizsgabiztos lelkiismeretességének köszönhetően, aztán vannak esetenként egyéb faktorok is.

    Komment


      #62
      kisautós váltógomb eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
      hogy 5 évente műszakizik
      Továbbá nincs regadó, nincs teljesítmény adó, továbbá nincs eredetiség vizsga, aminek összege közel azonos az OT minősítés összegével, meg van veterán biztosítás bagóért.
      kisautós váltógomb eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
      Tévedés, hogy lenne %-os értékelés, nincs,
      75 % ban kell megfelelnije az eredetihez képest, de ezek nem lehetnek visító eltérések.

      Komment


        #63
        kisautós váltógomb eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
        és törés esetén a biztosító többet fizet.
        ..ez itten egy erős csusztatás , -mert ha pl egy FIAT 1500 cabrio 1964 -est finoman segbe löknek egy suzukival , és csak a két hátsó lámpabura törik !----ha nincs OT =gazdasági totálkár (ha az autó amugy akár 1 es kategóriás is )

        viszont az OT és Trabant 500 amat poraiból is megcsináltathatom akár 3 000 000 ért is
        sepy, OdinHEM és wsievers kedvelte ezt.

        Komment


          #64
          Ezek nem fontos előnyök, mert amit spórolsz vele, annál többe kerül a minősítés maga, és a felkészítés. A regadó sem az a vészes összeg már, és csak külföldről behozott autókra igaz, az eredetvizsga dettó, ha a már a tulajdonodban lévő autót OT-zol, ez kiesik, ah itthon vetted, akkor is jó eséllyel kiesik mert először a nevedre kell íratnod 15 napon belül, aztán elkészíted, és jelentkezel vizsgára. csak akkro spórolod meg, ha határozatlan idejű ideiglenes, vagy végleges kivonásban van a jármű, és van időd felkészíteni.

          Alapvetően külföldről kifejezetten veterán célra behozott autónál anyagilag is megérheti.

          És nem, nincs 75%-os szabály, ahogy mondtam, a szabályzat azon része (a vonatkozó melléklet) sose lépett hatályba, a lapot nem is töltik. Egyébként pedig kétszer 75% volt eredetileg tervezve, egy esztétikai és egy eredetiségi szempontú, ez van a soha hatályba se lépett mellékletben, ahol a különböző eltéréseket osztályozzák, és adnak egy átlagot, de lehetett volna a jármű 99%-os átlagban, ha mondjuk egy kizáró feltételnek nem felelt meg. nekem még megvan az eredeti szabályzat, végül sikerült egy jó elég érdekes mixet összerakni.





          joker,

          Ezt nem értem... tényleg...GT hogy jön a kötelező biztosításhoz?

          Komment


            #65
            egyszerü: menj a biztosítóhoz egy 45 éves minősített ------azután egy 45 éves nem minősített autóval (motorral )

            (esetleg ha minősítés ráadásul nemzetközi ) ha mind kettő pl. pontúgy van megtörve ....stb...stb nem vagy hibás -ellenfél elismeri .....stb
            taluga kedvelte ezt.

            Komment


              #66
              joker eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
              menj a biztosítóhoz egy 45 éves minősített ------azután egy 45 éves nem minősített autóval (motorral)
              A kárszakértők az eurotax alapján határozzák meg a szóban forgó sérült jármű kárkori értékét. Miután az eurotax '98 előtti járműveket már nem nagyon minősít,így a piaci árak alapján ítélnek a kárszakértők. Na ez nem egyszerű dolog! Konkrétan megnézik a használtautó pont hun, (ha egyáltalán van ott olyan jármű)és vesznek egy átlag árat. (ezeket kárszakértőktől tudom) Mindenesetre,egy fontos dolog van,hogy nem vagy köteles elfogadni a felajánlott összeget,amennyiben pofátlanul kevésnek ítéled! Persze nem egyszerű több pénzt kicsikarni a biztosítóktól,de veterán korú (nem tucat) járműveknél érdemes lehet igyazságügyi szakértővel felbecsültetni a jármű értékét.

              Komment


                #67
                Beagle eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                Miután az eurotax '98 előtti járműveket már nem nagyon minősít,
                ...kérdezd meg a kis sumák kárszakértőket-----van oldtimer eurotax is....... csak erről szeretnek megfeledkezni
                sepy, taluga és St.Z.350 kedvelte ezt.

                Komment


                  #68
                  joker eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                  egyszerü: menj a biztosítóhoz egy 45 éves minősített ------azután egy 45 éves nem minősített autóval (motorral )

                  (esetleg ha minősítés ráadásul nemzetközi ) ha mind kettő pl. pontúgy van megtörve ....stb...stb nem vagy hibás -ellenfél elismeri .....stb
                  Ne haragudj, nem kötözködni akarok, de még mindig nem értem mit akarsz mondani. Mi az erős csúsztatás abban amit írtam? és mi köze a gazdasági totálkárnak a KGFB térítéshez?

                  Komment


                    #69
                    kisautós váltógomb eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                    és mi köze a gazdasági totálkárnak a KGFB térítéshez?
                    Semmi. De ha az 1955-ös MB 300SL nincs minősítve és valaki megtöri, akkor a biztosító képes megnézni az 1955-ös új árát az autónak, majd rászámolni majd' hatvan év avulást és kihozza, hogy fizet 6000 Ft-ot mert annyit ér már csak ez a roncs. Ha meg minősítve van, akkor meg egyszeriben egy 600.000 Eurós guruló műtárgy lesz.
                    soveny és sinter kedvelte ezt.
                    Everything is better when you decide you don't care.

                    Komment


                      #70
                      Szervusztok. UK tökéletesen leírta a lényeget. A többi " kisebb " előny ( 5 év műszaki, regadó mentesség, eredetvizsga mentesség / ezt betudhatjuk az OT minősítési költségébe / mellett kár esetén egészen más elbírálás alá esik biztosítási kárszakértés szempontjából. Egy '50-es évek táján gyártott OT-s bajor boxer esetében egy esetlegesen leszakadt henger hengerfej esetében a járulákos következményekkel ( ezt mindenkinek a fantáziájára és műszaki rálátására bízom ) a biztosító embere ugyan rezzenéstelen arccal tölti a papírjait , de tudja , hogy a vezérkar a központban a végleges kárösszeg látványától csuklani kezd, hogy mi a franc került ennyibe azon a kétkerekű retteneten. Esetlegesen a biztosító próbálkozik anyagilag bagatellizálni a dolgot, akkor ahol tag vagy ( az ilyen jellegű jelképes összegű biztosításnak feltétele valahova tartozni ) ott "megvédenek" és hathatós segítséget nyújtanak . Üdvözlettel.
                      sinter kedvelte ezt.

                      Komment


                        #71
                        Sziasztok!
                        Amit itt olvasgatok, egyre jobb, végül is még pár hozzászólás és már értelmét sem látom a muzeális minősítésnek.(ha nem lennék full pesszimista és nem számolnék balesettel.)

                        Valaki meg tudná mondani, mibe fáj egy OT például egy Pannóniára(feltételezve, hogy teljesen felkészítettem, csak be kell gurítani a minősítőhelyre), KOMPLETT költséget számolva a rendszámmal, táblácskával való motorozáshoz eljutásig?
                        Előre is köszönet.
                        Üdv.: Majdánka.

                        Komment


                          #72
                          majdánka eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                          egy OT például egy Pannóniára
                          Hát közel sem annyiba amit váltorúd összeadott. Menj rá MAVAMSZ honlapjára, és minden ott van fillérre pontosan. Motornál az OT vizsga simán kijön plakett nélkül az eredetvizsga árából. Én nagyon bánom hogy két motoromat is sima vizsgára vittem.
                          Lemezjáték és majdánka kedvelte ezt.

                          Komment


                            #73
                            mir-mur eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                            Én nagyon bánom hogy két motoromat is sima vizsgára vittem.
                            Ha lejár a "sima vizsga",akkor lehet még OT-zni!?? Én ezen gondolkozom....

                            Komment


                              #74
                              Beagle eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                              Ha lejár a „sima vizsga”,akkor lehet még OT-zni!??
                              Miért ne lehetne. Sőt az a legcélszerűbb.

                              Komment


                                #75
                                Beagle eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                                Ha lejár a „sima vizsga”,akkor lehet még OT-zni!??
                                Az OT nem műszaki vizsga függő, de érdemes egyszerre lebonyolítani. De meglévő rendszámnál már , valóban sok a dupla költség. Ha a rendszámot nem cseréled le, akkor nem kapja meg az 5 évet. Ha lecseréled, akkor cserélni kell a forgalmit, és a törzskönyvet is.
                                Lemezjáték, soveny és 2 további látogató kedvelte ezt.

                                Komment

                                Ugrás az oldal tetejére
                                Working...
                                X