A motor végül összeállt és 2002 márciusában átment a műszaki vizsgán. Soha nem érzett boldogság járt át, bár korántsem volt tökéletes az állapota. Tulajdonképpen ekkor kezdtem el ténylegesen megtanulni motort vezetni, ami nem is volt olyan könnyű afféle nehezítések mellett, mint például az amúgy is kontakthibás kapcsolóból váratlanul kiugró gyújtáskulcs, vagy a mára már számomra természetes harmadik sebesség teljes hiánya.
Balázstól kaptam kölcsön kis krómozott csöveket a karburátor és a légszűrő közé. Ezekre, mint a szemem fényére, úgy vigyáztam, el ne veszítsem a nehezen pótolható alkatrészeket. Na, persze nem úgy óvtam őket, hogy bilincsel rögzítettem, hanem rendszeresen szemrevételeztem, hogy elkezdtek-e már kicsúszni a helyükről, és ha igen, akkor szépen megigazítottam őket. A kormányt nyugodtan elengedhettem jobb kézzel is, mert akkor még nem kopott be annyira az új gázkar, hogy visszaesett volna a fordulat. A kormányt egyébként is gyakran kellet elengedni és nem csak azért, hogy kézzel több esélyt adjak magamnak a szóba jöhető sebességek megtalálására, hanem például a kuplung bovden feszességét szabályzó csavar meglétét is folyamatosan ellenőriznem kellet. Nem találok magyarázatott arra, hogy ezt miért nem veszítettem el soha. Ha ez megtörtént volna, biztosan nem találtam volna ilyen jópofának a szituációt. És mi mindent nem hagytam el?! Egy alkalommal Krisztián jött utánam és jelzett, hogy álljak félre. Az akkumulátor lógott már félig ki a motorból... Azóta kikísérleteztem, hogy aksi nélkül is működik a motorom, szóval azt hiszem, lett volna meglepetés, ha e nélkül érkezem meg valahová. Furcsálltam korábban Balázst, hogy motorozás közben, mögötte haladva folyamatosan azt láttam, hogy nézegeti a hengereket, de be kellett látnom, hogy magam is többet nézegettem a nyeregből a motort oldalról, mint azt épeszű ember elképzelhetné. Sőt, nekem volt is mit. Például a cipőm orrán lévő olajmennyiségből következtettem a szelepfedelet tartó tőcsavar vacak menetén található anya elvesztésének esélyeire. A váltó egyik tengelye nem volt rögzítve, ami időről időre megpróbált hátrafelé kicsúszni az öntvényből. Nem tudom mi történt volna, ha ez jobban kijön, de egy rafinált szögből ezt is szemmel tartottam. Megálláskor a harditárcsát vizsgáltam meg, és ha már kezdett hátracsúszni a kardánon, akkor az erre a célra rendszeresített szerszámmal visszaadjusztáltam a helyére.
De végre használtam a motort. Munkába jártam vele és kisebb kirándulásokra, nyaralásokra is elmerészkedtem. Tulajdonképpen mindig volt vele kisebb nagyobb probléma, de attól nem kellett tartanom, hogy nem jutok haza vele. A hibáit kismertem és pár nevetségesnek tűnő eszközzel - mint például kalapács - felszerelkezve bátran indultam el kisebb-nagyobb utakra. Nehezen érthető, hogy a fenti hibákat miért nem orvosoltam rögtön. Azt hiszem, ennek oka nem csak abból fakadt, hogy annyira gőzöm sem volt korában a gyakorlati szerelésről, hogy a csavarokat ötletszerűen tekertem jobbra, vagy balra, hanem abból a hangulatból is, amit az Általános Iskola című film egy jelenetével tudok legjobban példázni. A főhős és barátja a rábízott (pólyás) kistestvér miatt igen eseménytelen délután elé néznének, ha nem jön valami remek ötlet. Egy kis utánfutót eszkábálnak apa kerékpárjából készített könnyített versenygép után, amibe a kisbaba kerül. "Vigyázol a testvéredre?" -"Igen" -"És biciklizel?" -"Igen" hangzik a mindent kifejező párbeszéd a száguldás közben.
Szóval, arra a kérdésre, hogy motorozok-e, csak egy infantilis mosollyal kísért "Igen" választ adtam volna.
Nehéz lenne felsorolni mennyi mindenre kellet figyelnem ez idő tájt, de mindenesetre azt gondolom nem csal az emlékezetem, ha ezekre a kalandokra legjobb érzésekkel gondolok vissza. Sikerült megízlelnem azt az érzést amit az országút, napfény, motor tud adni az embernek. A pillanatok alatt megváltozó hőmérséklet, a levegő illata erdőben vagy mezőn (vízparton, de ez az élmény még csak kevésszer adatott meg), a nehéz motor magabiztossága és hát természetesen a kanyargós erdei utak varázsa. Mindez ráadásul olyan élmény volt, aminek a hiányról nem is tudtam korábban. Nem sejtettem, hogy ennyire jó hangulatú dolog motorral utazni. Leginkább az ország út tetszett meg, de mondhatom összehasonlíthatatlan Urallal indulni munkába, vagy bkv járatain bumlizni. Szebben süt ilyenkor a nap. Persze az eső is intenzívebb, de ez már a dolog természetéből következik. Talán pont ez a közvetlenség a lényege a motorozásnak, de még mindig nincs elég tapasztalatom ehhez hasonló mélyértelmű megállapításokhoz.
Azt gondoltam gyorsan megszokom a kíváncsiskodók kérdéseit, de ez nehezebben ment, mint amire számítottam. Ugyanazokra az ostoba kérdésekre hatvanegyedszer már nem ugyanazzal a lelkesedéssel válaszoltam, mint először. Megjegyezhetné már a világ, hogy bár hiába volt a szomszédnak is két méteres Pannóniája, ez nem az kicsit átépítve! Egészen pontosan tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy folyik az olaj belőle, az viszont csöppet sem érdekel, hogy alkalmi beszélgető társamnak hány olyan Zundappja volt aminek a sebváltójában előre öt, hátra két sebesség volt, de ellopták a padlásról. Kilencvennyolcast tankolok, mert ahhoz van kedvem, és ha nincs a zsebben hatszázezer forint, akkor senki ne kérdezze meg, hogy eladó-e. ehe.
Egy alkalommal a budakeszi úton száguldottam felfelé a szokásosnál nagyobb sebességgel. Legalább hatvannal. Egyszer csak egy pukkanást hallottam és hirtelen elment minden áram és a motor is leállt. Nem lepett meg a dolog, de ráadásul pont sietnem kellet volna valahová. Félreálltam, de első ránézésre úgy tűnt, hogy a murvás talaj a tér minden irányába dől, így nem tudtam sztenderre húzni a motort. Gyorsan felmértem, hogy zárlatos lett valami és ráadásul nincs vége az akciónak, mert nagyon füstöl az egész lámpafej. Meg kellet valahogy szakítani az áramkört, de ekkor még nem volt biztosíték az aksinál, így ez nem csak egy mozdulatba került. (Persze, ha már akkor is van biztosíték akkor nincs is semmi baj.) Sztenderre nem tudtam állítani a motort, így a szerszám dobozból előrántott csavarhúzóval amellé a motor mellé hajoltam aminek a nyergében magam ültem és próbáltam egyenesen tartani. Ekkor már a szemem sarkából figyeltem a Mercédeszből kiszállt jól öltözött urat, és próbáltam felkészülni a legnagyobb ostobaságokra. Villámsebességgel szabadítom ki az akkumulátort a kis dobozának mélyéről, mikor megszólal a fickó. -"Elnézést, hogy megszólítom, nem akarok beleszólni, de..." . Én hülye mégis felnézek és elengedem az aksit. -"Ott elöl, füstöl valami."
Több részletre nem emlékszem, de valószínűsítem, hogy eltéptem a vezetéket. A motor akkori állapotát egyébként nagyon jól jellemzi maga a zárlat is és az is, hogy a szétégett vezeték cseréje után gond nélkül folytathattam az utamat. Ez idő tájt abszolút igaz volt, hogy ha van benzin és szikra, akkor be kell indulnia. Be is indult, és ha nem is adott mindig bíztató hangokat, de járt a motor lelkesen.
folytatódik, lapozz tovább!