Eseménydús nyár jött el, melynek része volt egy bodajki motoros találkozó is. Ezen rendezvények hangulata oly távol áll tőlem, hogy csak egy tanulságot tudok levonni belőle. Voltam már korábban egy alkalommal Újszílváson, akkor még busszal, vonattal, most itt motorral. Abban mindenki egyetért, hogy motoros találkozón motor nélkül részt venni nem ugyanaz, mint motorral. Talán az a legfőbb különbség, hogy motorral el lehet, könnyen, gyorsan húzni a csíkot... De mielőtt olyanokat is megbántanék, akiket nem akarok, az az értelme megvolt a találkozónak, mely részvételünk célja is volt, hogy találkozzunk a helyszín közelben élő izses kollégáinkkal, kikkel jó hangulatban fogyasztottuk a söröket számolatlanul. Mindenesetre hasonló találkozásokat magunknak kellene szerveznünk a jövőben.
Eljött az augusztus. Krisztiánnal ketten, két motorral vágtunk neki a Művészetek völgyének, a nyárnak, a szórakozásnak, mindannak amit az élet adhat huszonéves fiataloknak mindenféle kötöttségek nélkül. Kapolcs ekkor is, és a következő években is valamiféle sorsfordulót jelentett az életemben. Ekkor éreztem a legnagyobb harmóniát köztem és a motor között. Része volt a nyaralásnak, de nem akart főszereplője lenni. Nagyjából ez volt minden elvárásom vele szemben. Az emlék hibátlan és hogy ennek az az oka, hogy valóban az volt, vagy az, hogy ekkor ismerkedtem meg azzal a kislánnyal, akire nagyon hosszú ideje vártam, nem tudom. Mindenesetre ezen a ponton, bár számomra egy nagyon boldog időszak kezdődött, a motor elbizonytalanodott velem szemben. Okkal, ok nélkül nem tudom, de hisztissé és szeszélyessé vált a hazatérés utáni hetekben.
Ekkor már kezdett megérni bennem a gondolat, hogy a feltárt hibáit ki kellene javítani. És miután amúgy is egyre megbízhatatlanabbul viselkedet, neki is álltam apránként a javítgatásoknak. Rendszeres vendége voltam az utca végében lakó esztergályos bácsinak, csavar és szerszám boltokat fedeztem fel. Mindig javítottam kicsit, de mindig két új hiba gátolta a motorozást. Egyre többet piszkáltam, és egyre rosszabb lett a helyzet. Ekkor már bizony nem volt elég a benzin és a szikra. Megmakacsolta magát. Nem hanyagoltam el a motort, attól hogy kevesebb lett a ráfordítható időm, azt hiszem egész más az oka, hogy azon az őszön végül utánfutóval vittük föl Balázsék garázsába telelni. Akkor még nem láttam be, amit azért valahol már ekkor sejtettem, hogy megfelelő műhely, szerszámok nélkül nem lehet motort szerelni a kertben, és ami még fontosabb, egy globális felújításnak kell megelőznie azt az állapotot, amikor már elég egy-egy újonnan felmerülő hibára koncentrálni. Mind a kettő szabályt megszegtem, és addig gányoltam a kertben, míg végül feladtam és jött érte az utánfutó.
Azt hiszem a télen nem is nagyon bántottam a motort, de néhány alkatrész beszerzését elvégeztem. Nem részletezem a rengeteg rejtett hibát, melyre fényderült eddig a pontig, talán egy más alkalommal összeírom azokat is. Ami ekkor a legnagyobb megdöbbenésemet okozta, hogy a látszólag majdnem hiánytalanul és teljesen felújítva vásárolt motorom hengereinek az átmérői köszönő viszonyban sem voltak egymással. Többször meg is ragadtak, a gyűrűkre rákenődött a dugattyúk anyaga és az egyik henger - milyen abszurd ez a mondatrész - már jócskán túl volt a gyári túlmérteken. Így akkor abban reménykedtem, hogy megúszom a nagygenerált annyival, hogy vásárolok gyári új hengereket, dugókat.
A sok félelmetesen igénytelen megoldást látva tavasszal szétszedettem a blokkot, egy ismerős ismerősével a biztonság kedvéért. Nem sejtettem, hogy néhány ember Uralt látva, rögtön felvesz valami megmagyarázhatatlanul alacsony minőségű munkastílust. Végül is az illető több kárt okozott, mint amennyi értelme volt az akciónak, de a szétszedésen felbuzdulva lecsiszoltam az öntvényt és egy M63 váltó házát hozzá illesztve. Szóval olyasmiket kezdtem el csinálni, amik részei a komplett felújításnak, csak éppen nem volt a tevékenységem mögött világos koncepció. Az öntvények jól sikerült megmunkálása majd, gyöngyözése után a hátsó hajtásnak is nekiálltam, melynek párja egy újonnan vásárolt kétkulcsos fék öntvénye lett. Akkor még nem sejtettem, hogy ez épp olyan hosszú ideig nem lesz használva, mint az új váltó. A fényezés hibáit viszont tudatosan nem egy újra fényeztetéssel javítottam ki, mert akkor arra gondoltam, előbb apró lépésekkel eljutok a tökéletes műszaki állapothoz és majd azt követi az esztétika. Így minden alkatrészt én magam lefújtam matt fekete festékkel. Végülis nagyon jól nézett ki, tényleg egyfajta brutálisabb karakterét mutatta meg a motornak, de sajnos épp úgy oldotta a benzin, mint amennyire lehangoló volt az egész műszaki állapot.
Küzdelmem képtelenségét nem kívántam belátni, így tovább fokoztam a helyzetet. Mivel a következő nyáron, már Kedvesemmel ketten utaztunk a Művészetek Völgyébe, és a motort tekintettem erre az egyetlen szóba jöhető eszköznek, ezért vásároltam egy Motorkulit a kettőnk tíz napos csomagjai számára. Munka, egyetem, szerelem, (persze a sorrend nem fontosságot, inkább sajnos a ráfordított időt jelzi) és motorszerelés mellett, neki álltam annak a küzdelemnek, hogy Magyarországon pár hónap alatt forgalomba helyeztessek egy Urál után kötött utánfutót. (nem részletezem...) Persze a rögzítést is ki kellett találni és kivitelezni kellet arra a motorra, mely legjobb esetben is Kapolcsra indulás előtt egy nappal készülhet el. Ekkor már volt rendszer a fejemben. Csak sajnos a cél volt teljesen hibás. Arra hegyeztem ki mindent, hogy el tudjunk indulni, utánfutóstól, motorostól, műszaki-vizsgástól, mindenestül, és ami ezt közvetlenül nem veszélyeztette, azt elhanyagoltam, ami pedig ehhez kellet, azt mértani pontossággal végeztem, minden lehetséges folyamatot párhuzamosítottam, így végül is belefértem az időbe. Ezekben a hetekben nem is vágytam másra, mint hogy kinyissak egy sört a motor árnyékában Kapolcson, amíg Kedvesem az utánfutóban rendezgeti a csomagokat. Végül teljesült a vágyam:
Indulás előtti nap vettem át a Kuli rendszámát és hatalmas örömöt érezve meg is érkeztünk Kapolcsra. Ekkor már nagyon zavart a gányolás de mégsem tudtam abbahagyni. Kapolcs után pár héttel elindultunk az Örségbe vele, de ezt már három napos szerelés előzte meg, ami a nyaralásra szánt tíz napomból ment el, de Veszprémtől már vonattal kellet utaznunk. Visszafelé segítséggel életre keltettük a motort, de csak a félúton lévő nyaralónkig jutottunk. Éjszaka toltuk pár kilométert, aztán ott is hagytam a következő tavaszig.
Nem tudom, hogy mekkora volt bennem az elszántság arra, hogy most aztán tényleg alapos munkát végezzek, de a sors most nem bízta rám a döntést. Végülis a nyárvégi lerobbanás végső oka a töltés hiánya volt, de nem csak új aksival hanem rengeteg szerszámmal, kocsival és hárman mentünk a motorért az első tavaszi napsütéses szombat délelőttön. Némi szerelés után elindultunk vele haza. Most először éreztem, mennyire megérte kicserélni a hengerfejeket a nagyszelepes változatra és mennyire pontos az új gyújtás. Sosem látott erő volt a motorban. Most éreztem először, hogy többet kellene tudni emelnie a gázkarnak, mert sok tartalék marad még a motorban. Persze az élmény nem tartott sokáig. Páty előtt, kb 8 kilométerre otthontól, ismét lerobbant a motor. De most úgy, hogy aztán teljesen vége... Egyből nem tudtuk mi a baj, de sejthető volt, hogy ebből ismét nagygenerál lesz. Az történt ugyanis, hogy a főtengely és a lendkerék elkezdett külön életet élni. Kontár szerelő munkája. Ami neki párperc figyelmességet jelentett volna, az nekem egy új motorfelújításomba került.
De ez már egy másik történet.
Túri Zoltám
2004