A hetvenes években megjelent népszerű Zsigulinak többféle orosz – főleg férfi – nevet adtak gazdáik, így emlékszem Szergejre, Ivánra, a szóban forgó példány mégis a Nagyezsda nevet kapta. Nem tudni miért a névválasztás, talán utalás lehet a határátlépéskor viselt vörös szoknyácskájára. Ugyanis 1975. február 19-én érkezett a záhonyi határállomásra az a szállítmány, amelynek egyik autóján vörös drapérián arany betűkkel az alábbi felirat volt: „A 100 000. Zsiguli magyar barátainknak.”
Sok víz lefolyt a Volgán 1966-tól, mikor a Szovjet kormány és a Fiat Művek megkötötték az „évszázad legnagyobb üzletét” és a Szovjetunió megvette a Fiat 124 gyártásának jogát. Barátaink szimata jónak bizonyult, hiszen hamarosan az év autója lett a kocsi. A Togliattiban felépült gyárból 1971-ben megérkeztek hozzánk az első Zsigulik, melyekből a legelsőt IH 54-01-es rendszámmal Dr. Kovács Árpád villányi állatorvos kapta. Alig négy év elteltével megérkezett fent említett a százezredik is, amelynek átadási ünnepséget rendeztek. A MOGÜRT és a MERKUR vállalatok közösen hívták meg vendégeiket Csepelre, ahol 1975. március 4-én ünnepélyesen adták át a Magyarországon forgalomba került százezredik Zsigulit. A kocsit a Bakony Művek üzemvezetője, Lennert Ferenc vette át Csűri Istvántól a MERKUR vezérigazgatójától. Az autó története innentől kezdve ködbe vész.
Életútja akkor vesz érdekes fordulatot, amikor egy veszprémi fiatalember Molnár Gergely – a jelenlegi tulajdonos – egy riportműsorban megpillantja. Elhatározta hogy felkutatja, majd restaurálja a nevezetes gépkocsit, s kiautózik Togliattiba, ahol három évtizeddel ezelőtt gyártották. A sikeres kutatómunka után néhány tízezer forintért sajátjának tudhatta a rossz állapotban lévő járművet, majd nekilátott szponzorok és útitársak keresésének, s persze a teljes felújításnak, amihez az előzetes kalkulációk szerint egymillió forintra lett volna szükség. Voltak kilátástalannak tűnő pillanatok, ugyanis a várt szponzori pénzek nem akartak befolyni és három útitárs is lemondta a kalandtúrát. Mint ilyenkor szokott lenni a kikalkulált összeg nem takarta be a restaurálás költségeit, s az út szervezése során a gyár sem akarta fogadni a vándorokat. Akadtak olyan napok is, amikor a terv teljesen meghiúsulni látszott. Aztán mint a népmesében, minden jóra fordult, s a tulajdonossal egy ezermester és egy oroszul tudó nyugalmazott katonatiszt készülődött a háromezer kilométeres útra.
Közben készült az autó is, felújították a motort, a karosszériát, az elektromos rendszert, s minden egyebet. Természetesen az eredeti, piros színét is visszakapta. Az indulás előtt a műszaki vizsga is meglett, persze ez sem volt bonyodalmak nélküli. Az útipoggyász mennyiségét a csomagtartó űrtartalma behatárolta: a legszükségesebb ruhadarabok, nagyobb igénybevételnek kitett tartalék alkatrészek, s benzin kannákban.
A Moszkva térről való induláskor ketten ültek az autóba, a harmadik jelentkező visszalépett. Még Budapesten volt egy izzócsere, s az egész út folyamán csak a csomagtartó fedél zárja romlott el, egy cső elrepedt, felforrt a hűtővíz, s egy defektet is kaptak. A kalandtúra fogalma akkor kezdett megtöltődni tartalommal, mikor az ukrán utakra értek. Időnkén elfogyott az aszfaltréteg, s csak murva borította az útnak nevezett csíkot, amelyen nem volt veszélytelen a teherautók közötti közlekedés. A rendőrök jól bántak velük, ezt néhány önként felajánlott ajándékkal elő is lehetett segíteni. A szondáztatás például úgy történt, hogy a közeg tölcsért csavart egy újságpapírból abba kellett belefújni. Ha italszaga lett volna, akkor ez bizony ittas vezetés. Moszkvába érve megtekintették a város nevezetességeit, s találkoztak az utazást dokumentáló filmes stábbal. Togliatti előtt útlezárásba botlottak, s négyszáz kilométeres kitérővel érkeztek meg. A gyárlátogatás folyamán találkoztak a főmérnökkel, a marketingigazgatóval, megtekintették a Lada-múzeumot, s riportot adtak a Lada-TV-nek. Közben a kocsit a szakik átnézték, a kisebb javításokat elvégezték, s fényképeket készítettek róla. Hazafelé érintették Szentpétervárt, ahol az útszéli nyomor és a gyönyörű városrészek, a limuzinok, sportkocsik és a buszként működő bádog felépítményes ZIL-ek kettősségén csodálkoztak el.
Tizenhárom nap alatt nyolc országon keresztülutazva több, mint nyolcezer kilométert vezettek. A Zsiguli derekasan állta a sarat, a fent említett hibákon kívül kifogástalanul működött. Most jól megérdemelt pihenését tölti egy garázsban, gazdája nem akar tőle megválni.
Németh Imre Veszprém megye
Szép a zsiguli, és bátor tettet hajtott végre a gazdája.
Nekem úgy rémlik, nagyon régen olvastam egy cikket erről a gépről. Nagyjából annyi rémlik, hogy Nagyezsda (fehér volt) menthetetlenül összetört, és az akkori tulaj írt a gyárba, hogy mi lett vége a 100 000. magyar Ladának. A gyárból küldtek neki egy csont új kasznit ajándékba.