Andy egyszer Lengyelországba látogatott, ahol meglátott egy klasszikus megjelenésű, karakteres motorkerékpárt, amibe rögtön beleszeretett, és meg is vásárolta. Hamar kiderült, hogy új szerzeménye, egy Pannonia TLF 250 Magyarországon készült, hát keresgélni kezdett, honnan tudhatna meg többet a típusról, illetve, hogy ki tudna segíteni neki a motor rendbetételében, tanácsokkal, szükség esetén pótalkatrészekkel. Számomra máig rejtély, hogyan jutott el hozzám - nem foglalkozom motorjavítással, se alkatrészkereskedelemmel -, de örülök, hogy így történt.
Másfél évig leveleztünk, lépésről lépésre haladt - nem restaurálás volt a cél, hanem az autentikus, eredeti állapotú kétkerekű megbízhatóan motorozhatóvá tétele. A korához képest átlagosnál jobb külcsín alatt azonban a belső rejtegetett néhány meglepetést.
Kezdődőtt a széthullott hajtókarcsapággyal, a hasznavehetetlen - egyébként is típusidegen - porlasztóval, jött aztán hengerfúrás, új dugattyú, új csapágyak, tömítések, a gyújtást is rendbe kellett tenni. Eljutottunk a fékekhez, lengéscsillapítókhoz, kapott komplett bowdenkészletet, és persze nem maradt el a teljes elektromos rendszer rendbetétele sem. Sok kis apró mütyür, alkatrész, ahogy menet közben kiderült, még mire van szükség, de egyszer csak elkészült a motor. Az első, sikeres próbautat megünneplendő, az öreg jószág egy vadonat új, gyári eredeti hátsólámpát kapott a régi, kifakult, repedezett helyett - igazából ez volt az egyetlen "luxus" a teljes projekt során, ami nem az üzembiztosságot szolgálta.
A műszaki vizsgát gond nélkül vette az ötven éves járgány, és hamar meg is kapta a veterán járműveknek kijáró azonosító táblácskát, és - ahogy a világnak azon a felén dukál - a teljes mentességet a kötelező gépjárműbiztosítás alól (ezt egyébként a táblácskán fel is tüntetik).
Egyik este, a szokásos mélváltásunkkor Andy megemlítette, milyen nagyszerű lenne, ha eljöhetne Magyarországra, a Pannónia hazájába, és élőben is kezet rázhatnánk a sikeres projekt örömére. Rögtön írtam is neki, bármikor szívesen látom, mikor jönne. A válasza azonban meglepett: ő ugyanis úgy gondolta, hogy a Pannóniával jönne!
A gondolatot a tett követte, elrendezte a szabadságát, megtervezte az útvonalat, és sikerült úgy időzítenie az indulást, hogy éppen augusztus 20-án érkezzen Budapestre. Minden nap küldött SMS-t, hogy éppen hol jár, és hogyan teljesít a motor. Érkezése előtti napon Ausztriából írt, minden rendben volt, de az osztrák hegyi utakon néhol kidobálta az egyest a Pannónia, ezt leszámítva nem akadt vele probléma.
20-án délelőtt hívott Andy, hogy megérkezett, hozzám közel, egy zuglói kis hotelben szállt meg. Mint kiderült, egy jóbarátjával, Thomas-szal érkezett, aki történetesen a svájci FIVA elnöke, és szintén több veterán motorkerékpárja van - erre a túrára egy eredeti 350-es Condorral jött. Andy tehát Angliából Svájcon át érkezett, ott csatlakozott hozzá Thomas. Amikor a hotel udvarára beálltak a motorokkal, a Pannoniára szerelt kis digitális műszer közel 2500km-t mutatott - ennyit jött Andy otthonról Budapestig!
A kölcsönös meleg üdvözlések és kézfogások után gyorsan beültünk egy közeli kis étterembe, ahol a délutánba nyúló ebéd mellett hosszan beszélgettünk mindenféle veterános témákról - számomra igazi élmény volt a két távoli országból jött veteránostárs történeteit hallgatni. Megbeszéltük, hogy este közösen megnézzük a tűzijátékot, másnap pedig meglátogatjuk Szakács Laci Pannonia múzeumát Balassagyarmaton, és délután megnézzük azt a váltót, hogy a következő reggel nyugodtan tudjon visszaindulni a hazaútra.
A múzeumlátogatás nagyszerűen sikerült - Andy igazán nagyra értékelte, hogy minden kiállított motor eredeti állapotában lett megőrizve, és ha kopottan is, de hitelesen adják vissza a kor hangulatát, és az egyes típusok jellegzetességeit.
Visszaérve Budapestre nekiláttunk a motor átvizsgálásának, levettük a váltófedelet, de semmi rendelleneset nem találtunk. Már éppen azon voltunk, hogy esetleg valami finombeállítási probléma lehet, amikor észrevettem egy hajszálvékony repedést az egyes léptetővilláján.
Szabad szemmel nem is lehetett rendesen látni, ezért a fényképezőgépet hívtam segítségül - kinagyítva a képet nyilvánvalóvá vált, hogy a villa sérült, cserélni kell. Szerencsére volt otthon tartalék darabom, hamar megvoltunk a javítással, és Andy már tolta is ki az utcára a motort egy próbakörre. Az öröm nem tartott sokáig, mert bár az egyest gyönyörűen vette és nem dobta ki, kettesben már nem tudta kihúzatni, csak hörgött a motor. Kellemetlen érzés volt, hiszen a váltón kívül máshoz nem nyúltunk, akkor pedig miért. Nosza, induljunk a kályhától - üzemanyagellátás rendben? Megvizsgáltuk a benzincsapot, a benzinszintet az úszóházban, minden rendben. Azért leszereltem a porlasztót, és egyesével átnéztem a fúvókákat, amikor kiderült, hogy a főfúvóka részlegesen eldugult valami kis szösztől. Gyorsan visszaszereltünk mindent, újabb próbaút, kifogástalanul ment a motor, Andy széles mosollyal húzta neki az utcácskánkban.
Este egy barátságos kerthelyiségben vacsora mellett ismét hosszasan beszélgettünk hármasban, felmerült egy nemzetközi FIVA túraverseny megszervezésének lehetősége is magyarországi helyszínen, majd az együtt töltött alig két nap közös élményeivel gazdagabban elbúcsúztunk egymástól, mert a két veteránmotoros másnap kora hajnalban indult, hogy a 10-es majd az 1-es úton Ausztria felé vegye az irányt. Andy mindennap küldött SMS-t, amíg Angliába nem ért, az öreg Pannonia problémamentesen teljesített a hazaúton is.
Közel ötezer kilométer motorozás egy veterán Pannónián, hogy meglátogasd - a csak levelezésből és telefonból ismert - barátodat ... elismerésre méltó teljesítmény egy vérbeli veteránostól. Sokan álmodunk hasonló nagy kalandozásról, de csak kevesen vannak, akik ténylegesen útra kerekednek.
Köszönöm, Andy, hogy - ha csak egészen kicsit is, de - részese lehettem az élménynek!