Okos dolog volt, hogy az "alvó ügynökök" számára körlevelet küldtetek. Miután magam is ebbe a körbe tartozom, úgy döntöttem megpróbálom aktivivra venni a dolgot. (Vegyétek bíztató jelnek, hogy még a jelszavamra is emlékeztem, nem kértem újat.) Egyelőre nem igérek semmi konkrétumot, inkább a fórum átnézésével, megismerésével kezdeném a beszokást.
Úgy egyébként nem a nehézfegyverek terén, hanem a könnyűlovassághoz tartozom. Mopedes vagyok, azok közül is az egyik leglesajnáltabb márka hírnevének fényesítésén ügyködök. Rigák és Verhovinák sorakoznak felújított, vagy éppen arra váró állapotban. Két, három olyan is van közöttük amelyekkel komolyabb túrákra is el lehet merészkedni. Szerencsére vannak megszállott társaim, sőt a Riga klub amelynek tagja vagyok, rendkívül klassz közösség.
Szóval köszönöm, hogy megböktetek, körül fogok nézni a fórumotokon és remélem, hogy nem kell újból fogyelmeztetnetek.
Üdv. maros

Komment