Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Ébresztő

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    Ébresztő

    Okos dolog volt, hogy az "alvó ügynökök" számára körlevelet küldtetek. Miután magam is ebbe a körbe tartozom, úgy döntöttem megpróbálom aktivivra venni a dolgot. (Vegyétek bíztató jelnek, hogy még a jelszavamra is emlékeztem, nem kértem újat.) Egyelőre nem igérek semmi konkrétumot, inkább a fórum átnézésével, megismerésével kezdeném a beszokást.
    Úgy egyébként nem a nehézfegyverek terén, hanem a könnyűlovassághoz tartozom. Mopedes vagyok, azok közül is az egyik leglesajnáltabb márka hírnevének fényesítésén ügyködök. Rigák és Verhovinák sorakoznak felújított, vagy éppen arra váró állapotban. Két, három olyan is van közöttük amelyekkel komolyabb túrákra is el lehet merészkedni. Szerencsére vannak megszállott társaim, sőt a Riga klub amelynek tagja vagyok, rendkívül klassz közösség.
    Szóval köszönöm, hogy megböktetek, körül fogok nézni a fórumotokon és remélem, hogy nem kell újból fogyelmeztetnetek.
    Üdv. maros
    emu, dongos78 és 8 további látogató kedvelte ezt.

    #2
    Köszöntelek és remélem sűrűbben jelentkezel. Én a magam részéről becsülöm a Rigásokat épp úgy mint a Babettásokat irigylésre méltó kitartásuk és türelmük miatt is. Néztem róluk filmeket túráikról hát énnekem biztos nem lenne türelmem.
    Titus, Che és Atti69 kedvelte ezt.

    Komment


      #3
      Minden tipusnak kell legyen tábora..különben nem lenne szín. Verhovinával kezdtem kb 10 éves lehettem.. Apám megvette,majd letámasztotta h ez egy szr.. Addig bűvöltem,míg el nem indult, s mentunk motorozni. Szép emlék.. megtartom..
      sepy, zahi és 5 további látogató kedvelte ezt.

      Komment


        #4
        Sokat és messzire is eltoltam a Rigámat,de ma is szeretnék egyet igaz a környéken nem maradt....
        "Rohan az életed és rohan az út.Elmarad mögötted lassan a múlt.Nem tudod biztosan,hogy hová is mész,de úgy is észre veszed ha oda érsz."V.A.

        Komment


          #5
          Én Riga 12-vel kezdtem 13 éves koromban (eleinte persze csak földutakon, nehogy elkapjon a rendőr...).
          Nagyon büszkék voltunk rá, és az igazi vita a rigások és a verhovinások között volt, a Babettát együtt néztük le, mert nem lehetett normálisan berúgni, csak betekerni, meg váltója sem volt...(Bocs, Kedves Babettások, akkoriban tényleg így gondolkoztunk!!!)

          Kölyökként megpróbáltunk vele mindent, többek között gázolajjal használni...persze nem működött...

          60-at bírt, de a lánca állandóan nyúlott...Valószínűleg nagyon erős motor volt benne...

          A leghosszabb út 80 km volt vele amit egy huzamban tettem meg, igaz, utána kicsit zsibbadt a fenekem...Több, mint 10 ezer km-el adtam el...

          Kezdő motorként nekem kellemes emlék. Nemrég a piros lámpánál állt egy mellettem szépen felújítva. Elismerően integettem neki...Szóval itt a helyetek!

          Komment


            #6
            Lemezjáték eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
            Nemrég a piros lámpánál állt egy mellettem szépen felújítva. Elismerően integettem neki...Szóval itt a helyetek!
            szerintem majdnem garázsszomszédod a Mezei Lacika, idült Riga mániás, több is van neki, de többnyire egy zöld 4-el jár.

            Komment


              #7
              Életem első motorja egy Verhovina-4(vagy5?!) volt...Küzdöttem vele én is elég sokat...

              Komment


                #8
                Én is Verhovinával kezdtem . Ezen a hegyes dombos vidéken nem igazán volt ideális , pláne ha tolni kellett ! (főleg ha a rendőr elvette a gyertyapipát , mert nem volt divat még a feljelentgetés , inkább így rótta ki a büntetést is egyben ) Én nem kedveltem , később került bele egy simson star blokk. azzal már használhatóbb volt . Csináltunk a haverokkal kisebb - nagyobb túrákat is .... (PL: Eger-Maklár -Füzesabony-Poroszló - Tiszavalk - Négyes -Abádszalók-Kisköre- -- Eger) De k...a rég volt !

                Komment


                  #9
                  mátéapu eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                  Sokat és messzire is eltoltam a Rigámat,de ma is szeretnék egyet igaz a környéken nem maradt....
                  És a határ túloldalán? Vagy csak Dnyepereket lehet behozni?

                  Komment


                    #10
                    Ez túl kézenfekvő!

                    Oké,eszembe sem jutott.......
                    "Rohan az életed és rohan az út.Elmarad mögötted lassan a múlt.Nem tudod biztosan,hogy hová is mész,de úgy is észre veszed ha oda érsz."V.A.

                    Komment


                      #11
                      Pedig Neked lenne legközelebb.

                      Komment


                        #12
                        A határ túloldalán nem volt Riga , meg Verhovina csak Mobra , meg Hoinar , meg Kapra...

                        Komment


                          #13
                          zahi eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                          A határ túloldalán nem volt Riga , meg Verhovina csak Mobra , meg Hoinar , meg Kapra..
                          A Mobra érthető a Hoinar az ugyanaz de a Kapra -t még a Google sem ismeri.
                          de szerintem az egy másik határ a Heineken-re emlékezve a kereskedelem nem arra irányul

                          Komment


                            #14
                            Moto capra :

                            https://www.youtube.com/watch?v=ZQkBzS8wzP4



                            Hoinar = Sachs copia

                            Komment


                              #15
                              Ez a Sachs utánzat egész jól néz ki gyártás minőségéről mit tudni? Egy ilyen legyező hengerfej jól állna az új alu. hengeres Pannoniának i és a hőelvitelnek segítene.

                              Komment

                              Ugrás az oldal tetejére
                              Working...
                              X