Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Akkumulátor rögzítése.

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    Akkumulátor rögzítése.

    Az elmúlt héten vettem agy akkumulátort, mert mégis csak elegáns és célszerű, a a motorkán van kürtszó és féklámpa világítás is. Az akksitartó doboz a helyén, azzal nincs baj. A problémám ott kezdődik, hogy miként rögzítsem ebbe a dobozba az akkumulátort. Ha valaki már talált erre jó megoldást, nagy öröm lenne, ha megosztaná - akár fotóval is, vagy leírással- hátha más is tanulna belőle nem csak én.
    Köszönöm a segítségeteket!

    #2
    No, hát én megosztok egy módszert, végül is így rögzítettem az akksit. Mivel az új akkumulátoroknak nincs olyan fedele, mint a régieknek, ezért ezt egy montanibaik belsőből készítettem úgy, hogy levágtam belőle egy arasznyit, majd az ketté vágtam, és szigetelőszalaggal felerősítettem az akksira. Ez ráhajtható sarukra, mivel szigetel, nem kell attól tartani, hogy valamelyik saru hozzáér a tartódobozhoz, és zárlatot okoz. Szereztem vastagabb szivacsot, ezzel kibéleltem a tartó dobozt,, egyrészt így az akksi nem mozog, valamint az esetleges ütődésektől nem sérül. Így egyszerű és praktikus a rögzítés, úgy tűnik bevált.
    Ricsi95D, mátéapu és Titus kedvelte ezt.

    Komment


      #3
      Nem akartam irni,mert nem eredeti,én traktorbelsőt vágtam el és az eredeti helyre akasztottam rézhegesztőpálcából hajlitgatott akasztóval a gumi alá müanyag csikokat szúrtam a szellőzés miat.Nem szivesen mutogattam de müködött.amig az aksi birta.A párolgása miatt lemarta a festéket,pedig havonta kiöblitettem.
      A szivacsot azonnal vedd ki és minden nedvszivó dolgot,a savgőzt betárolja.Szerintem azért nincs eredeti aksileszoritó mert mindet szétmarta a gőz.A tartalékizzókat is ide raktam müanyag dobozban,tiszta rozsda.A gondozásmentes aksi ugyanolyan mint a többi akku,csak levan ragasztva a fedele viszont annak is van szellőzője.

      Keresni kellene valamilyen kéziszerszám akkut amik ugye teljesen zártak nem vágnák haza a festést és tartósabbak is,másik a ceruza akku,csak zseb kérdése milyen erőset rakunk össze!
      "Rohan az életed és rohan az út.Elmarad mögötted lassan a múlt.Nem tudod biztosan,hogy hová is mész,de úgy is észre veszed ha oda érsz."V.A.

      Komment


        #4
        mateapu eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
        viszont annak is van szellőzője
        Erre a szellőzőre húztam egy benzincsövet, amit kivezettem a dekli alól, így nem tett kárt a fém részekben.
        mátéapu, sepy és Igrich kedvelte ezt.

        Komment


          #5
          A benzincsöves megoldás nagyon jó ötlet! A hegesztő pálcásat is megcsinálom! Ez is szuper ötlet!

          Komment


            #6
            mateapu eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
            Keresni kellene valamilyen kéziszerszám akkut amik ugye teljesen zártak
            Az MZ-m jelenleg a gyerkem kinőtt 3kerekű kismotorjának aksijával üzemel, minden gond nélkül. Az is teljesen zárt.
            Igrich kedvelte ezt.

            Komment


              #7
              Ma már vannak zselés akkuk 6v-ra is elég barátságos áron és nincs ilyen gond velük. Én is abból tettem be 2 db.-ot akkora mint a savas és nem kell félteni a mocit.
              wsievers és Igrich kedvelte ezt.

              Komment


                #8
                Én hungarocellel gondoltam körbepárnázni felülről és oldalról. Mit gondoltok?

                Komment


                  #9
                  dongos78 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                  Erre a szellőzőre húztam egy benzincsövet, amit kivezettem a dekli alól, így nem tett kárt a fém részekben.
                  Gyárilag minden motoron így volt.
                  "When you're miserable...you need someone...even more miserable than yourself."
                  "Dneprs don't leak oil, they mark their territory!"

                  Komment


                    #10
                    Ricsi95D eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                    körbepárnázni felülről és oldalról. Mit gondoltok?
                    Nem szabad!
                    Az akkunak szellőznie kell,legjobb lenne ha,mint a 250-es csepeleken,"szabadon a szélben"
                    "Rohan az életed és rohan az út.Elmarad mögötted lassan a múlt.Nem tudod biztosan,hogy hová is mész,de úgy is észre veszed ha oda érsz."V.A.

                    Komment


                      #11
                      mateapu eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                      Nem szabad!
                      Az akkunak szellőznie kell,
                      És ha csak néhány helyen ékelem ki hungarocellel,hogy ne tudjon elmozdulni?

                      Komment

                      Ugrás az oldal tetejére
                      Working...
                      X