Szabadság, szerelem

[Igrich]

Valahogy ezen a napon mindig ez a film jut eszembe, párhuzamban március 15-én, meg A nyolcvan huszár.
Aztán meg az, hogy olyan jó lenne már látni egyszer végre, hogy Magyarország ünnepel. Nem a pártok. Nem azok nacsalnyikai, nagyon megmondóik, hanem mi, magyarok, nem szekértáborokban, külön-külön egymásra acsítva, hanem együtt, egy testben, egy hazában.
Fájnak minden alkalommal az esti híradások, régen is, de majd most, ma este is, amikor a híradásokban nem az lesz, hogy megőriztük az ünnep méltóságát, főhajtással emlékeztünk azokról, akik ki mertek állni igazunkért, hanem megint az lesz a hír ki, hogyan, hol és mikor és milyen aljas megfontolásból fröcsögött a másikra, most már nyílt tettlegességgel, erőszakkilátásba helyezésével fenyegetve azt, ki nem akar az ő aklában birka lenni.
A bárányok meg hallgatnak. Csendben ünnepelnek. keresik a lényegét az ünnepnek, egy gyertya gyújtással, többnyire otthon, egy imádsággal.
Már nem mernek, de nem gyávaságból, inkább helyesebb lenne azt mondani, nem akarnak ünnepelni, közösséget vállalni olyanokkal, akiknek nem az ünnep leglényege, méltósága a fontos, hanem a balhé, hogy "megvalósítsák" önmagukat, illetve szekértáboruk nagypofájú nagyot mondóinak elvárásait, s ha mégis balhé lesz, akkor majd ezek az archarcosok mentelmi joguk megül kandikálnak ki felelősséget a megszokottak szerint nem vállalva, másokra mutogatva rongy életük rongy gerince aspektusából.
Szabadság, szerelem.
Isten az embernek szabad akaratot adott, hogy önálló, felelős, nagykorú teremtményként dönthessen sorsáról. Milyen fontos ez neki, szabad akaratunk, mert nem akart ember bábfigurákat. Hanem embert, az Ő hasonlatosságára. Széppé tette a szabadságot, széppé, mint a szerelmet.
Ha nincs szabadság, nincs szerelem, mert szabadság nélkül semmi nincs.
Ma újfent filmet nézek.
Szabadság, szerelem.
Tiszta ünneplést mindőnknek!

https://www.youtube.com/watch?v=sDBy2A7HqZU&t=60s

[taluga]

Ezt nagyon szépen fogalmaztad meg.

Sokszor gondolkodtam már a szabadságon. Miért nem megy.
Azt hiszem az a baj vele, hogy nem akarjuk a teljes szabadságot, csak a könnyű részét. Azt hisszük, arról szól, hogy mindent tehetek, mindent gondolhatok, mondhatok. A szabadság viszont ennél sokkal szebb és összetettebb dolog. Mert onnantól, hogy szabad vagyok, szabadon vállalom a felelősséget is mindazért, amit teszek, mondok, gondolok. Én. Nem hárítom másra a felelősséget. És nem hárítok, hogy azért vagyok ilyen, azért mennek rosszul a dolgok, mert a szomszéd, az másik párt, a kormány, vallási csoportok, népek, az EU, a titkos társaságok, az UFÓK, meg mittomén elrontja. Mert könyebb magunkon kívül hibást, bűnbakot keresni. Átruházni a felelősséget. És nem fölvállalni, hogy igenis, a mi világunkat mi építjük, mi alakítjuk, nem pedig valami sokszor homályos szűk csoport.
A szabadság önként vállalt korlátokkal is jár. Könyebb, ha megmondják meddig mehetek el, és nem nekem kell eldönteni, vagy részt venni a kialakításukban. A készen kapott határokat mindig könyebb feszegetni, kritizálni, de mégis kényelmesek, mert már vannak.
A szabadság nem az, hogy bármit tehetek. A szabadság az, hogy nem csak azt dönthetem el, hogy megteszem, hanem azt is eldönthetem, hogy nem teszem, mert... Mert nem helyénvaló, vagy azzal már más szabadságát sértem.
Mert igen. Nem csak én vagyok szabad, hanem a másik ember is. És az én szabadságom addig terjed, ahol a másik emberé kezdődik. Mert az én szabadságom nem csorbíthatja a másikét.
Azt hiszem ez is nehéz. Az ember vágyik a szabadságra. De a másik ember szabadságát nehezen viseli el. Mert hogy lehet, hogy ő gondolhatja, csinálhatja máshogy múnt én. Mondhat mást, mint én. És lehet, még igaza is van. És ettől nem roszabb, mint én, csak más. És ne akarjam ráerőszakolni a saját igazságom. Vagy hallgassam meg, és esetleg épüljek az övéből, és lássam be, ebben esetleg én tévedtem, és neki van igaza. Vagy egyikünknek sincs. Teljesen.

Igen. Szabadnak lenni nagyon szép. De nehéz.

[Che]

Kedves Igric!

A történelmet mindig a győztesek írják és,ha van egy újabb győztes az újra írja.Soha semmi nem állandó,ha nem éltem volna már akkor,bár még csak a 10.-életévemben jártam,akkor most én is ünnepelnék talán,de így csak gyászolni tudok.

Amennyiben az igazságot akarjátok tudni,-nézzétek át a LIFE magazin fotósának akkori képeit a történésekről és talán nyílik egy kissé a látómező.

Az akkori történésekkel,egy határig egyet tudok érteni,de a vérengzéssel,bármely oldalról is történt az,már nem.

Van egy személyisége az eseményeknek,Angyal István,akinek a nézeteit vállalhatónak tartom és felnézek rá,de általában nem tudok azonosulni.

Van Krúdynak egy novellaszerűsége ,a címe Az utolsó honvéd.A történet az elmúlt évszázad századfordulója körül játszódik,amikor a néhány megmaradt 1848-as honvédnek öregotthonokat csináltak,-nos ebben írja az író,hogy a kaszinókban gyűjtötték az urak az eldobott szivarvégeket,melyeket kifőztek és az öreg honvédeknek adták,hogy legyen nekik füstölni való.Micsoda magasztos tisztelgés volt ez,a dicső szabadságharcunk harcosaival szemben.

Valahogy 56-al kapcsolatban nem volt és most sincs a helyén semmi.

Tudnék még írni az akkori helyi történésekről és személyekről,mert gyerek létemre élénken élnek az emlékeimben,de minek.

Valószínű nem lesz népszerű,a hozzászólásom,de nem tudok mást írni,mert így érzem és gondolom,nem lehet mindenkinek tetszeni és megfelelni:

Üdvözlettel:Che

[taluga]

Az akkori történésekkel,egy határig egyet tudok érteni,de a vérengzéssel,bármely oldalról is történt az,már nem.

Minden csoportot csak emberek alkotnak. Ilyenek, meg olyanok is. Egyik sem mentes az elcsúszásoktól. Sok leírás és fotó van 56-os "hősök" kegyetlenkedéseiről, erkölcstelen és emberileg elfogadhatatlan tetteiről is. Ez is mindig, mindenhol így van. Csak a saját oldalunkon történt rosszról nem szeretünk beszélni, vagy könnyebben adunk érte fölmentést, mintha más tenné, mert úgy érezzük, az csökkenti a dolog dicsőségét, szépségét, igazságát, jóságát.

A dolgok soha nem tisztán feketék, vagy fehérek. Bármennyire is szeretnénk őket így látni.

[Igrich]

Valóban a történelmet mindig a győztesek írták. És mekkora fintor. Mi, itt Attila örökében, hányszor írtunk már történelmet. Gondoljunk csak a török hódoltságtól kezdve, a labanc uralmon át a ruszki megszállásig. Ezen időszakban mindannyiszor, még ha szabadságunk elbukott is. Akkor mégiscsak mi vagyunk a győztesek, mert történelmet írtunk? Igen! Mi győztünk, még akkor is, még ha fejünk a török kopjájára került, majd a labanc bitófájára, s legutóbb a ruszki tankok lánctalpai alá. Mégis a MAG népe maradtunk, s ezt nem veheti el tőlünk ezt az örökséget sem a tomboló, esztelen liberalizmus, s annak cinkos eszméi sem.
Mert tudunk szabad akarattal szabadok lenni., tudunk evvel élni és nem visszaélni, mint az Taluga nagyon szép írásából kiderül.
Az hogy eleinket lemészárolták, ezen mit sem változtat.
Mert ahogy Jézus evangéliumi szavai mondják, ne attól féljetek, aki a testet megöli, hanem azoktól, akik lelketeket, mert az örök életeteket veszi el.
Az, hogy a kereszténységet is a mi népünk tudta csak Európában teljes tisztaságával átélni, ezek után már nem is csoda. S ezek folyamodványa, hogy mi voltunk és vagyunk annak az európaiságnak a kapu őrei, mely őrködésünket ők hitvány eszközökkel, hitvány tetteikkel viszonoztak.
Győztesek lettünk, történelmet írtunk, megtartottuk szabad akaratunkat. Tudják ők ezt.

[taluga]

a tomboló, esztelen liberalizmus, s annak cinkos eszméi sem.

Kedves Igrich!
Amit első hozzászólásomban leírtam, az maga a liberalizmus alapeszméje (nem a politikai irányzatként emlegetetté, hanem a klasszikus, görög alapokon nyugvó eszméé, mit először a római Marcus Aurelius összegzett, fogalmazott meg, írt le először Elmélkedések című munkájában, innen ered elnevezése is a latin liber szóból, mi felszabadítottat, azaz nem rabszolgát jelent. Ez az eszme, amivel például Szent Ágoston kegyelem tana és a szabad akaratról szóló tana nagy rokonságot mutat, a katolikus vallás rendszerébe integrálva azt, de például Aquinoi Szent Tamás is foglalkozott vele, görgette, csiszolta). Ne az eszméből csináljunk szitokszót (mert ott megint magunkat fosztjuk meg valamitől, bár igazság szerint ezek csak szavak, és lényegtelen mely korban hogy nevezzük a szabadság tanát, eszméjét, mert a megvalósítása a lényeg, de állandóan elrontjuk, meggyűlöljük, és kereshetünk rá új szót, amikor már mindenki utálja de már azt sem tudja valójában mit jelent), mert az azt követők között is csupán emberek vannak, és nem mindenkinek megy, vagy érti (mint mindenhol máshol is így van ez), hanem nőjünk föl hozzá, munkálkodjunk rajta, s csináljuk jól, ne esztelenül.

[Igrich]

Érdekes lesz ez a beszélgetés, levelezve, valahogy a szentpáli és a katolikusi leveleket juttatja eszembe.
Marcus Aurelius, császár és filozófus. Valóban nagy összefoglaló, a római birodalom egy olyan férfiúja, ki átvette és integrálta az általa csodált és követett görög filozófiát. A tudományok szeretetét. A filozófiát, ami az ész fényében kutatja a világ egyetemes működését, keletkezését és elindító okát, többnyire kizárva az ok személyét, illetve az ok eredőjének téve magát az anyagot, mint állandó létezőt.
A teológia, mint tudomány, a hitben megvilágosult ész fényében kutatja a világ keletkezését, elindító okát, ahol az anyag nem örök, hanem létrehozott. Méghozzá az anyag a szóból, tehát rezgésből keletkezett. Legyen! Ez a teremtés. Létre jön az anyag, az idő és a tér, az anyag semmiből való megjelenésével, pusztán a szóból, annak kimondásával. S ki a létre hozó, az alkotó, a teremtő. Divatos idegen szóval, ez transzcendensnek hívjuk. Manapság nagy bátorságot kell vennünk ahhoz, hogy kimerjük mondani nevét, Isten.
Vegyük magunknak ezt a bátorságot!
Isten kinyilatkoztatta magát, érthető, láthatatlan módon, legelébb a teremtésben, a létező világ létrehozásában. De kinyilatkoztatta magát a közlésben, amikor szólt hozzánk egyes embereken keresztül, hogy Ő a teremtő. Sokáig tartott, míg az ember fölfogta, hogy egyedül, szeretetéből és szabad akaratából teremtett. Nagyon sokáig. De mégiscsak egy röpke pillanat, és mégiscsak folyamat volt.
Az ember kutatott. Keresett, talált és értelmezett. Pitagorasz. Szókratész. Platon. Ariszotelész,. Marcus Aureliusz. Origenész. Szent Ágoston. Aquinói Szent Tamás és ahogy szokás volt kiírni a filmek stáblistáin, sokan mások.
Óriások vállán álltak, és óriások vállán állunk.
Aztán jött egy vándor tanító. Megkeresztelkedett, pedig ő tűzzel keresztelt majd, de mégis megkeresztelkedik a vízben, kinek élete már eredendően maga a tisztaság, de megtestesülésében, mégis felveszi a víz tisztító jelét, az ki majd tisztít. Példát mutatva az e világba születetteknek.
Ha úgy tetszik, majd liberalizálja a tanokat, szabaddá teszi, először is nem csak férfiak számára, hanem nők számára is - Szűz Mária, Istenanya, a női tisztaság, de még Mári Magdolna is, a tökéletesen megtisztuló - kik a tanait majd a hit tiszta fényében értelmezhetik. Szabadon, de nem lovak közé dobva a gyeplőt, hanem az Ő általa és Ő benne. Mert maga a teremtő lépett közénk, történelmünkbe, abba az anyagi valóságba, mit teremtett. Tisztán. Szabadon. A tiszta szabadságot adva. Tudva azt, hogy az anyag elveti az Őt, tudva azt, hogy a sötétség megeszi a világosságot, mégis világot hoz a világba, megváltása által. A teremtés előtti, belép a teremtésbe. Felfoghatatlan misztérium, annak ki rabja az anyagnak.
A legkedvesebb így ír erről, kinek János volt neve:

"Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben az Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel."

Milyen egyszerű mondatok, néhány szóban, érthetően, de mégis az egyszerűség érthetetlenségében. Szent Ágostonnak nagyon sok évébe került, mire azonosulni tudott ezekkel a mondatokkal. Az ő szárnyaló és gőgben levő értelme, sokáig elutasította magát az evangéliumok olvasását is,megalázóan primitívnek tartotta.
Majd megértette: "Vedd és olvasd!" A megértésre vivő út parancs, de a döntés mégis szabad. Követni -vedd- de csak szabad akaratból - olvasd -meggyőződősből.
Szabadok vagyunk- e, ha elutasítjuk Istent? Isten elutasításával csak a rosszat követhetjük, választás nélkül. Isten elfogadásával van szabad akaratunk. Választhatjuk a jót, miközben meghagyva akaratunkat, letérhetünk, de mégis visszavár bennünket, s megbocsát irgalmával, mint ahogy a tékozló fiút is elengedte atyja, de visszavárta, s mikor a fiú megbánta azt, hogy elutasította atyját, visszafogadta őt, s díszbe öltöztette.
Hát fura dolog ez a szabadság. Nagyon fura.
Iszonyatosan nagy misztérium, de megérthető egyszerű valóság.

Tán még annyit írnék befejezésül ezen írásomhoz utószóként. A szabadság bármilyen értelmezésben is, Istennel emberi természetünk méltósága, Isten nélkül szabadosság az emberi test és lélek bemocskolása lesz.

[taluga]

Nyáron ugye megbeszéltük, hogy töritanárként is mindig azt tanítom, nem lehet egy kort és üzenetét mai gondolkodásmóddal megítélni, mert hibásan fogunk ítélni. És azt is, hogy mindez az ember útja. Értelmezések, fölfedezéshez, rácsodálkozások. Mindig csak kicsit kerülünk előrébb, közeleb. Nincs igazság, mindig csak egy az előzőnél igazabb felismerés van. És még nem járunk az út végén közel sem.
Szépen írtad le ezt a folyamatot. Bár Marcus Aurelius tanai számomra jobban egybe vágnak az egyház tanaival, hisz mindig a szeretet és megértést hozta megoldásként, s minden tana arról szól, ne kívül, ne másban keresd a hibát, megoldást, hanem magadban, mert minderre ott a válasz (s a keresztény tanok szerint is bennünk szólal meg Isten), másban pedig lásd meg a jót. Ha a keresztény vallás előtt senkiben nem szólalt volna meg, akkor... Az sok kérdést vet föl.

Szent Ágoston meglehetősen "kemény" és zaklatott élete (édesanyja, kedvese, gyermeke körüli gyötrődések) magyarázat lehet, sok reakcióra.

A víz tisztító szertartása ősidők óta jelen van majd minden kultúrában.

Egyébként gyakorlatilag azt fogalmaztak meg, amit én az első hozzászólásomban, csak te hívő voltodból eredően a "nem a lovak közé dobva a gyeplőt" a vallás szemszögéből közelítve meg. És a tisztán emberi ideológiát, bármily nemes alapokra épül is, Isten jelenlétének hiánya miatt ítéled el, hisz a nélkül "elcsúszik" gátlástalanná válik. Én ezt másként fogalmaznád meg, mert amit ember csinál, azzal minden ez történik. Még az egyházzal is. Gondoljunk csak (nagyon röviden, címszavakban) anno a keresztény egyház eltévedéseire. A keresztes háborúkra, az avignoni fogság időszakára, ellenpápákra, a Borgiákra, vallásháborúkra, az eltúlzott inkvizícióra, stb. Isten jelenléte miatt nem volt sikeresebb a helyes úton járásban ez a szervezet sem. Sőt. Nem is voltak kisebbek, vagy kevésbé károsak a "kilengései", mint mondjuk néhány nagyon pusztító ideológiának. De türelmet kapott, még mindig él, mert az alapeszméje tiszta. De emberekből áll. Az emberek pedig mindenhol emberek. Az egyházat is fölborítják néha. Hát akkor az egyház is viszonozza ezt a türelmet, s ne ítélkezzen, mikor mások is elcsúsznak egy tiszta eszmével. Pláne úgy, hogy pont annyi hívő van annak az eszmének a követői között is, mint bármely másik eszme követői között. Az egyház dolga kontrollként szolgálni de nem belefolyni, vagyítélkezni az emberi ideológiák "harcában".

Ami miatt én nem szeretem ezeket az ideológiákat, és tartózkodom mindtől, inkább az, hogy lehetne jól csinálni a dolgokat ezek nélkül is. De kell címkéket gyártani, ami megkülönböztet minket a másik "csapattól". Felcímkézzükk magunkat. Én jobboldali vagyok, én baloldali, én liberális, én konzervatív, én demokrata... És ezt nézzük a másikban. Egymás címkékit, és az alapján ítélünk. Nem is vagyunk hajlandóak megnézni magát az embert. Elhatárolódunk tőle, mert ő olyan! Pedig egy vita, csak egy vita. Van, amiben nem értünk egyet. Pont. Így van ez. De annyi más van még egy emberben, ami viszont összeköt. És nem vesszük észre, hogy minden csoportban pont olyan emberek vannak, mint a másikban. Pont annyi a "normális", meg pont annyi a "hülye" is. És az elkövetett hibáit is ugyanazok, csak a másikét látjuk, a magunkét meg nem ismerjük el. Ha ezeknek a címkéknek végre mögé néznénk, azt vennénk észre legtöbbször, hogy jé, ott is egy ember van, nem jobb, nem rosszabb mint én, csak néhány dolgot másként közelít meg, másként lát. És az baj? Szerencsére sokfélék vagyunk, és, ha nem lennénk ennyire önzőek, hogy mindenhol magunkat akarjuk "viszonthallani", remekül kiegészíthetnénk egymást. De nem. Inkább klikesedünk, címkézünk, és a címkéknek miatt még különbnek is tartjuk magunkat másoknál. Sőt. Hogy ne haljunk más véleményt, amitől esetleg fejlődhetnénk, tanulhatnánk, inkább elhatárolódunk, és olyanokkal vesszük körül magunk, akiktől ugyanazt halljuk, amit mi gondolunk, amit hallani akarunk. És így kerülünk egyre távolabb egymástól, az igazságtól, és ha mint hívőre, rád gondolok, valószínűleg azzal egészítenéd ki, hogy Istentől is. De vannak, amik azután képessé válnak az önvizsgálatra, és a változásra. Sajnos az országban én most nem látok ilyet. Így nem is kérek ezekből a címkékből. És nem is csak "egy oldal" véleménye érdekel, hanem mindé. Az "egészet" akarom látni, nem csak szeleteket. És ítélni sem vagyok hajlandó az alapján, hogy ki teszi, hanem az érdekel, hogy mit.
Ennek veszélye viszont az, hogy így bármikor mondok valamit, simán csak alapvető emberi értékekre próbálva hagyatkozva, az azt eredményezi, hogy mindig a "túloldalra" skatulyáznak be. Mert valahova kell tenni az embert ugye. Ez ma nálunk ennek a kultúrája. Bár ez szerintem abból adódik, hogy ez a 25 év, ami eltelt, nagyon kevés. Előtte évszázadokig alig alig voltak független pillanataink. Az pedig nagyon rég volt. Most tanulunk bele a szabadságba, mert azt igenis tanulni kell, nem megy csak úgy. És mint valami kamasz, eltúlzunk minden reakciót, nem tudunk még szövetségesei sem lenni senkinek, még nem értjük ez mivel jár, és minden rezdüléstől féltjük a szabadságunk. Oly sokáig ültek a nyakunkon, törökök, monarchia, németek, oroszok, hogy most még el sem hisszük, hogy vége. Idegesen nézelődünk körbe, és minden bokorrezdülésre fegyvert ragadunk, nehogy valaki "visszajöjjön"

Arról pedig nyáron is vitáztunk már, hogy nem hiszem, hogy az egyház szertartásai által válhat valaki kizárólag jó emberré, értheti meg a helyes utat. Vagy csupán attól szabadossággá válik, az emberi test és lélek bemocskolásává valami, hogy nem közben nem tartozik valláshoz, egyházhoz. Nem látok több jó, vagy helyesen gondolkodó embert a vallást komolyan művelők között, mint azok között, akik ezt nem teszik. Nem látok kevesebb rossz úton járót sem. Azt sem hiszem, hogy Isten mondjuk nem a tetteket és gondolatokat értékeli, hanem hogy átestél e egy szertartáson. Vagy ott van a pap kérdése. Egy másik ember közvetíti felém, magyarázza Isten igéjét, mondja meg, mi a helyes út. De ő is csak egy ember, s papok között sem kevesebb az elcsúszás, mint más emberek között. Honnan tudjam, olyan ember közvetít e, aki valóban érti, nem értelmezi félre, vagy engem is tévútra visz. És itt nem Istenről beszélek, hanem az emberekből álló szervezetről. A teológia képzést is remekül ismerem pap barátaimtól, kik közül többen tanítanak Esztergomban. Sok még a vita, a kérdés "belül" is. Ma is, nem csak a régi zsinatokon. Szeretem egyébként, hogy nyíltan, őszintén tudnak erről beszélni, és az egyház történelmének sötét koráit, a félrefordításokat, félreértelmezéseket, mai napig vitás kérdéseket is őszintén tanítják, és hárítás nélkül beszélik el. Ez a mai hozzáállás teszi végre hitelessé és fejlődőképessé az egyházat szerintem. Talán ez menti meg, mert ez az egyetlen esélye egy emberekből álló csoportnak arra (akár Isten áll mögötte, akár nem), hogy ne térjen le az útról, szigetelődjön el, mint ahogy föntebb írtam.

Tudod, szerintem nem kell nagyobb bátorság Isten nevét kimondani ma, mint bármi jóról beszélni.

Ennyi az én válaszom. Zárásként annyi, hogy neked is köszönöm a gondolataid, amiktől bővültem. És a témához kapcsolódva egy kedves idézettel zárnám, ami számomra leginkább megtestesíti a szabdsághoz való legszebb hozzáállást.

"Nem értek egyet önnel uram, de kész vagyok meghalni azért, hogy szabadon elmondhassa véleményét."
Voltaire

[apacsavo]

Nemes,fennkölt gondolatok!Örömmel olvasgatom!De hozzászólni nem szeretnék!Mert mint tanulatlan ember kicsit egyszerűbben gondolkodom!Meg akkor el kellene mondanom hogy rövidke életemben láttam bőrkabátos puskás fickókat,koszorúztam a CS. Német...ávós szobrát,örültem az új lakásomnak,örültem a ,,gengszter"váltásnak,örültem az új házamnak,örültem annak hogy örülhetek!Először életemben láthattam milyen mikor az embereket lövik a Pesti utcákon!Szabadság?Azt csak azok tudják mit jelent akiket korlátoztak már!Szóval el kellene ezeket mondanom és még ezer mást PL:...hogy a médiával a (ne haragudj ,,taluga" a ,,művészetekkel" és még ezer módszerrel hogy csinálnak hülyét az emberekből!Egy szóval inkább nem szólok hozzá!Meg hagyom a privilégiumot a ,,tanult kollégáknak"!
U.I: Azért érdekes dolgok sülnének ki ha valaki megkérdezné az ország lakosainak ezt a felét is!

[taluga]

Kedves Gyula!

Miért haragudnék? A művészeteket, mint minden más közvetítő közeget is mindig igyekeznek saját célra használni, amivel tömegekhez lehét szólni. Ez sajnos teljesen így van. De ettől még nem minden művész rossz
Vagy maga a művészet sem rossz. Ha így általánosítunk, lassan megutálunk mindent, és nem marad semmink.

Nagyon ellene tudsz lenni a tanultságnak, pedig a tudás jó dolog. Mint a tapasztalat is. A kettőnek ki kellene egészítenie egymást. Erről írtam föntebb. Arra használjuk a dolgainkat, hogy elválasszon minket. És közben haragszunk a másikra, mert mást tud, a helyett, hogy figyelnénk és tanulnánk egymástól. A mai világban engem ez is nagyon zavar. A tisztelet hiánya. Egymás értékeinek tisztelete. Neked tapasztalatod van több, de nem akarod megosztani, pedig nagyon tisztelem a tapasztalatod, és szívesen épülnék belőle. Hogy tudnám fölhasználni, ha nem osztod meg vepem? Pedig nekem meg arra van szükségem, ami nekem nincs.

Nekem bizonyos területű tudásból van, több és ezt tudom megosztani veled (bár itt a fórumon folyamatosan ez történik, hogy tudást és tapasztalatot osztunk meg egymással, és azokon a szakmai területeken meg én vagyok elmaradva itt a nagy többség háta mögött, ezért van, hogy nagyrészt csak figyelek). Ez ennyi. És csak így működik, hogy megosztjuk a másikal mindazt amúnk van, de ez csak úgy működik, ha tiszteljük a másik tudását is annyira, hogy odafigyeljünk rá és esetleg épüljünk belőle. Oda-vissza.

Én kíváncs vagyok arra, amit írnál. Szívesen olvasnám. Szóval én most kérdezlek.

- - - Updated - - -

Kedves Igrich, a következő "apostoli levelet" is várom, hátha közelednek az álláspontok. Bár lehet, hogy azt már privátban.folytassuk. Ne fárasszuk a többieket ezzel a filozofálással.

[Atti69]

Építő jellegű eszmefuttatások. Ha privát folytatjátok akkor kimaradok belőle..pedig szivesen olvasom.

[Lemezjáték]

"Szabadság, szerelem"...Nekem erről elsőre az jutott eszembe, ha komolyan szerelni akarok (mondjuk egy blokkot felújítani), akkor ahhoz jellemzően nem elegek az esték, a hétvégék, hanem szabadságot kell kivennem. Szabadságon szerelem...

De aztán látnom kell, hogy földhöz ragadt vagyok...

[taluga]

Lemezjáték! Azt hiszem, eddig ez volt a legjobb hozzászólás. Az ember gondolkodás közben néha túl komolyan veszi magát, és nem árt, ha valami "földhözragadt" fickó lerángatja a levegőből!

[apacsavo]

Nagyon ellene tudsz lenni a tanultságnak, pedig a tudás jó dolog.

Ezt nem tudom miért gondolod rólam? Valóban nincs diplomám(nem is voltak ez irányú törekvéseim!) de munka mellett le érettségiztem és még az esztergályos szakmám mellé 4 másikról ,,szereztem"papírt!Valamint még a kohászat összeomlása után mint ,,varró nő" is egész jó voltam!(Tekintve hogy abból építettem a házam!)Az egész élet egy tanulási folyamat amit aztán szépen elnevezünk tapasztalatnak!(?)Valóban nem tanulhattam mert csórók voltunk és a szüleimnek nehéz lett volna a költségeket állni!Abban igazad van hogy vannak kételyeim a tanulással kapcsolatban.......vagy inkább az oktatással!(?)Erről sokat vitázunk a kisebbik húgommal aki szintén tanár!.......ha megengedsz egy példát a oktatás és tudás témában:Hogyan lehet hogy a 6-ik éves unokám aki még semmiféle oktatásban nem részesült úgy bánik a tablettjével hogy simán kioktat?!Jövőre megy első osztályba de már számol!De az iskolában újra kezdheti a pálcikákkal!Röhej!50 éve én is így kezdtem!Talán fel kellene ébredni!........természetesen a művészetekről nem álltalánosságokban szóltam!Amolyan ,,akinek nem inge" módon!
-56-ról!Van egy korosztály akinek a torkán nehezen lehet lenyomni ezt ünnepként!A fiatalokat pedig nem is érdekli!De ez nem az ő hibájuk!

[Atti69]

-56-ról!Van egy korosztály akinek a torkán nehezen lehet lenyomni ezt ünnepként!A fiatalokat pedig nem is érdekli!De ez nem az ő hibájuk!

Egy pofon történetét el lehet beszélni az utókornak..de nem mindegy melyik fél adja elő. Az amcsiktól példát vehetnénk a nemzetiségi tudatra nevelésről. Ez sajnos nálunk elég hiányosan működik.