Valahogy ezen a napon mindig ez a film jut eszembe, párhuzamban március 15-én, meg A nyolcvan huszár.
Aztán meg az, hogy olyan jó lenne már látni egyszer végre, hogy Magyarország ünnepel. Nem a pártok. Nem azok nacsalnyikai, nagyon megmondóik, hanem mi, magyarok, nem szekértáborokban, külön-külön egymásra acsítva, hanem együtt, egy testben, egy hazában.
Fájnak minden alkalommal az esti híradások, régen is, de majd most, ma este is, amikor a híradásokban nem az lesz, hogy megőriztük az ünnep méltóságát, főhajtással emlékeztünk azokról, akik ki mertek állni igazunkért, hanem megint az lesz a hír ki, hogyan, hol és mikor és milyen aljas megfontolásból fröcsögött a másikra, most már nyílt tettlegességgel, erőszakkilátásba helyezésével fenyegetve azt, ki nem akar az ő aklában birka lenni.
A bárányok meg hallgatnak. Csendben ünnepelnek. keresik a lényegét az ünnepnek, egy gyertya gyújtással, többnyire otthon, egy imádsággal.
Már nem mernek, de nem gyávaságból, inkább helyesebb lenne azt mondani, nem akarnak ünnepelni, közösséget vállalni olyanokkal, akiknek nem az ünnep leglényege, méltósága a fontos, hanem a balhé, hogy "megvalósítsák" önmagukat, illetve szekértáboruk nagypofájú nagyot mondóinak elvárásait, s ha mégis balhé lesz, akkor majd ezek az archarcosok mentelmi joguk megül kandikálnak ki felelősséget a megszokottak szerint nem vállalva, másokra mutogatva rongy életük rongy gerince aspektusából.
Szabadság, szerelem.
Isten az embernek szabad akaratot adott, hogy önálló, felelős, nagykorú teremtményként dönthessen sorsáról. Milyen fontos ez neki, szabad akaratunk, mert nem akart ember bábfigurákat. Hanem embert, az Ő hasonlatosságára. Széppé tette a szabadságot, széppé, mint a szerelmet.
Ha nincs szabadság, nincs szerelem, mert szabadság nélkül semmi nincs.
Ma újfent filmet nézek.
Szabadság, szerelem.
Tiszta ünneplést mindőnknek!
https://www.youtube.com/watch?v=sDBy2A7HqZU&t=60s
Aztán meg az, hogy olyan jó lenne már látni egyszer végre, hogy Magyarország ünnepel. Nem a pártok. Nem azok nacsalnyikai, nagyon megmondóik, hanem mi, magyarok, nem szekértáborokban, külön-külön egymásra acsítva, hanem együtt, egy testben, egy hazában.
Fájnak minden alkalommal az esti híradások, régen is, de majd most, ma este is, amikor a híradásokban nem az lesz, hogy megőriztük az ünnep méltóságát, főhajtással emlékeztünk azokról, akik ki mertek állni igazunkért, hanem megint az lesz a hír ki, hogyan, hol és mikor és milyen aljas megfontolásból fröcsögött a másikra, most már nyílt tettlegességgel, erőszakkilátásba helyezésével fenyegetve azt, ki nem akar az ő aklában birka lenni.
A bárányok meg hallgatnak. Csendben ünnepelnek. keresik a lényegét az ünnepnek, egy gyertya gyújtással, többnyire otthon, egy imádsággal.
Már nem mernek, de nem gyávaságból, inkább helyesebb lenne azt mondani, nem akarnak ünnepelni, közösséget vállalni olyanokkal, akiknek nem az ünnep leglényege, méltósága a fontos, hanem a balhé, hogy "megvalósítsák" önmagukat, illetve szekértáboruk nagypofájú nagyot mondóinak elvárásait, s ha mégis balhé lesz, akkor majd ezek az archarcosok mentelmi joguk megül kandikálnak ki felelősséget a megszokottak szerint nem vállalva, másokra mutogatva rongy életük rongy gerince aspektusából.
Szabadság, szerelem.
Isten az embernek szabad akaratot adott, hogy önálló, felelős, nagykorú teremtményként dönthessen sorsáról. Milyen fontos ez neki, szabad akaratunk, mert nem akart ember bábfigurákat. Hanem embert, az Ő hasonlatosságára. Széppé tette a szabadságot, széppé, mint a szerelmet.
Ha nincs szabadság, nincs szerelem, mert szabadság nélkül semmi nincs.
Ma újfent filmet nézek.
Szabadság, szerelem.
Tiszta ünneplést mindőnknek!
https://www.youtube.com/watch?v=sDBy2A7HqZU&t=60s
Komment