Szervusztok Uraim!
Ma volt szerencsém egy érdekes világoskék motorkerékpárhoz - de valahogy nem állnak össze a látottak és a fejemben lévő információk kerek egésszé. Ha tudtok legyetek kedvesek hozzászólni.
A bácsika (és természetesen az ismerőse aki bemutatott egymásnak minket) szerint egy ez T6-os motorkerékpár, ráadásul svéd exportmodellként készült - míg tudtommal a T6 már a T5 "alváltozata", egyszázhatvanas fékdobokkal, 1964-1967 közötti gyártással és gondolom T6 kezdetű alvázszámmal, míg ezé T1-el kezdődik, 1962. decemberben készült a számok és az adattábla szerint, nagyfékdobos kerekek vannak alatta - viszont mégis van "kapaszkodója" oldalt.
A bácsika váltig állítja hogy ő nem cserélt semmit, ez a gép így jutott hozzá, igaz ő a 3. vagy 4. tulaj, de ismeri az összes volt tulajt, mindannyian a barátai vagy munkatársai voltak.
Érdekes motor, a vázba ütött szám akár TL-lel is kezdődhet így fotóról nézve.. Az ülésre rakott Danuvia lámpa volt rajta állítólag. Sőt, a légyszűrő lefolyója is gyári darab a történet szerint. A váznyaktáblán mintha a típus száma hiányozna, illetve egyel lejjebb el lenne tolva az egész sor - félreütötték (a ferde vonal mögé) az 1-est. A motorszám látszólag rendben van, egyezik a vázzal.
A kérdés: valaki szépet alkotott a saját kis műhelyében, vagy az én tudásom hiányos már megint?
Előre is köszönöm a válaszaitokat.
(Egy kicsit mintha elírtam volna a levegőszűrőt - de nem javítom ki, olaj nélkül úgyis csak a legyeket fogja meg, a port nem... )

Komment