Nem lehet igaz, hogy az ember oda hátra, alulra mennyire be tud szorulni! Pontosan 649 köbcenti a lökettérfogata, egy rakás acél – mindenféle rozsdagátló (alapozó) nélkül, mindössze két réteg festékkel lefújva - és sok, egy háború előtti BMW-hez való hasonlósággal megátkozva - ez jellemzi az Uralt.
„Bátorság!” - poénkodtunk Párizs egyik elővárosában, Guyancourt-ban. Aztán felpattantam eredeti (őskori) lengőnyergembe (amit később egy kényelmesebb ülésre cseréltünk - lásd a fotókat), és 30 ló erejével végigdübörögtem a sziklatörmelékek, fatönkök és térdmagasságú a sárpocsolyákon.
Robosztus és egyszerű - ezek az Ural jellemzői, amelyet a Brezsnyev-i hatalmi gépezet feltehetően a harci felhasználásból adódóan a „Mars” kiegészítő elnevezéssel illetett. Arra a viccünkre, hogy vajon ezt a járgányt parasztlegények vásárolják-e, hogy azzal húzzák az ekét, Mr. Harper-Smith teljesen józanul reagált:
„Ami miatt ezt az emberek megveszik, azok nem annyira a sebességre, hanem a megbízhatóságra helyezik a hangsúlyt. Én eddig 200 darabot adtam el.”
Semmilyen okot sem találtunk, amivel ezt az értékelést megcáfolhattuk volna, hiszen az Ural előképeként szolgáló BMW is évtizedek óta a megbízhatóság-imázst ápolgatja. És ezért is imponált annyira a birodalmi német motorgyártás a szovjeteknek. Az 1924-es „szoljuz”(unió) után, első szovjet motorkerékpárként 1931-ben Leningrádban a reményteljes nevet viselő kéthengeres „Ígéret”-et (vmi GDL-gyártmány”¦) (300 köbcenti, 6 lóérő, 3000 fordulat?/perc) a korabeli DKW elvek mintájára fejlesztették ki.
Ezt két évvel később követte egy 250-es mellé az AM 600-as (600 köbcenti, 16 lóerő, 3800 fordulat/ perc) teljesen egyértelmű BSA-másolás. 1935-ben pedig a podalski üzemben megépítettek egy 750-est, két hengeres V-motort - 13 lóerő, 3700 fordulat/ perc –-, ami úgy hasonlított az amerikai Indianra, mint egyik tojás a másikra.
(A cikk folytatódik. Lapozz tovább!)