Adva van egy 55 éves pasas, aki 12 éves fejjel benyögte a Nagyapjának, hogy az általa vásárolt SR1-es jó lesz neki megtanulni motorozni. Azt csak később tudtam meg, hogy alkatrésznek vette, esze ágában nem volt felújíttatni. Aztán eljött a szünidő húztam a számat, hogy menni kell hozzájuk, mert az általában sok szőlőművelést jelentett. Persze amikor elmondta, hogy kész a motor, akkor már egészen más volt a helyzet. Na így kezdődött. Az is hozzá tartozik a képhez, hogy Édesapám 1960 óta motorozott (Danuvia, Pannónia, Junak stb...), amikor én születtem, akkor pedig már egy Tatraplánja volt, úgy hogy a kezdetektől szívom a benzingőzt. Aztán huszonéves koromban jött egy lehetőség, egy Fiat 850 Sport Coupe. Megvettük, fel lett újítva, aztán olyan gyorsan kellett eladni az építkezés miatt, hogy fotó is alig maradt róla. Az autót vitték, én sírtam. Következett 25 év vágyakozás majd újra lett egy Sport Coupe, persze kiderült, hogy csúnyán belenyúltam a "jóba". Időközben egyszer bementem egy boltba, ahol a "Joker" fedőnevű egyénnel találkoztam, de akkor még nem tudtam kicsoda, de most már annál inkább. Elsősorban az Ő segítségével megújult a Sport Coupe, időközben túl vagyunk a minősítésen, úgy, hogy ez a vonal rendben. Sajnos mindkét Nagyapám meghalt, de mivel megesküdtem nekik, hogy amíg élek a motorjaik megmaradnak, így örököltem egy SR2-est, és egy S51 N-t. No itt jön képbe a fórum, mivel a minap "Joker"-rel életre keltettük az 51-est, közben beszélgetünk sokat, javasolta, hogy nézem meg a fórumot. Megnéztem, tetszett, regisztráltam! Ja igen az SR2 egyenlőre nem üzemképes, de az lesz a következő projekt. Azt hiszem ennyi elég, bocs ha bőbeszédű voltam. Remélem lesz mód személyesen is találkozni, mondjuk Tiszakeszin.
Üdv Mindenkinek
Üdv Mindenkinek
Komment