Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Újonc vagyok - milyen motort javasoltok?

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    14 éves koromtól kezdtem motorozni Riga 12-vel, akkor kismotoron senki nem használt még sisakot, ez a hetvenes években volt. Több, mint tízezer km-t mentem vele. gyakran versenyeztünk, a "Melyik jobb, a Riga vagy a Verhovina?" ádáz vitát így megpróbálva eldönteni... Ez a km óra szerint gyakran súrolta a 60-at, mindezt sisak nélkül...
    Aztán a közlekedési parkban fogócskáztunk motorral, mert a hüle kamasz csak nem nyugszik, ha lóerőt (1,5 LE!!!) érez a segge alatt, egy esés után, amikor vagy 3 m-es látható csíkot húzott a térdem az aszfalton, és egy darabig a henger bordáinak lenyomata is látszott a lábszáramon, megtanultam, hogy rövidnadrágban ne!!!

    Később a 80-as években felnőve hajtottam az ETZ-t, cibáltam a bajszát a P20-asnak a legmodernebb kiskőrösiben, farmerban, sima dzsekiben, normál levetett utcai bőrkesztyűben.
    Félelemérzet csak akkor volt bennem, amikor a táviratos barátom mögött ülve (eszméletlenül tudott motorozni...) azt vettem észre, hogy az előttünk haladó busz koszos hátsó lökhárítóját viccből letörölgeti úgy, hogy a motor első kerekét nekinyomkodja a busznak..
    (Szegény barátom évekkel később halt meg balesetben úgy, hogy szabályosan jobbra tartva biciklizett nappal egy külterületi úton, és hátulról egy kocsi telibe kapta.... Apacsavo írta itt, hogy az élethez kell egy adag MÁZLI is, azonnal eszembe jutott a történet, amikor olvastam.

    Most, hogy benőtt a fejem lágya, meg 3 gyereket kell felnevelni, másként látom a világot, és a világ is megváltozott.
    Ami akkor jó fék volt, az már ma nem elég, amire akkor nem kellett index, arra ma már kellene, és nem lomha Zsukok, meg Skodák között kell cikáznunk...

    Szerintem is valami arany középutat kell járni, jó sisakkal, a sima "Közértbe leszaladok" ruhánál többen gondolkozva.
    A másik, amit tehetek, hogy óvatosan vezetek, a "bizalmi elv" nálam már régóta "bizalmatlansági elvvé vált" autóban ülve is..., meg igyekszem olyan időszakban motorozni, amikor kevésbé őrültek az emberek (szombat délután, vasárnap ), és szeretek kisebb forgalmú vidéki utakon menni, élvezni mindazt, ami autóból nem látszik...
    Utoljára szerkesztve a következő által: Lemezjáték; 2015 jan. 29, 07:41.

    Komment


      a Kiskőrősi szkafander bukómat
      A tiéd milyen színű volt? Én egy narancssárgát használtam még egy S50-es nyergében, amikor egy évig Bp-en próbálkoztam az smkp-s közlekedéssel...
      There's a very fine line between "hobby" and "mental illness".

      Komment


        A tiéd milyen színű volt?
        Kék volt, és egyáltalán nem szorított !

        Komment


          Mikor a 634-es nyergében én is elkezdtem húzni a fülét bizony a nyakamon szabályosan úgy éreztem / izom lázam volt tőle/ mint mikor birkózó edzésen a hidalást kellett gyakorolni lerakott homlokkal ugyebár! Először nem hittem el ,hogy a sisaktól fáj pedig meg kell szokni a súlyát is. Előtte nekem sem ilyen sisakom volt. Az enyémen két oldalt " Miki egér fül " volt festve.

          Komment


            Köszönöm mindenkinek!
            Az az igazság, hogy nem ruházkodni, hanem motorozni szeretnék, DE: mivel kezdő vagyok, a megfelelő védelem szerintem fontos, mert bár nem vagyok egy vagánykodó forma, nem mindig rajtam múlik, hogy hogy érkezem haza.
            A "Sim Son" volt az eredeti terv, mint írtam feljebb is, de mivel ezt nem csak egy fellángolásnak érzem, szeretnék (kicsit) hosszabb távra tervezni. Egy Simson kb 50 ezer forint, és ki tudja, mit kell még rá költeni. Aztán rövid időn belül gondolom, úgysem bírnék magammal, és jönne a 125-ös. Akkor inkább kezdek ezzel, tanfolyam, meg minden, ami a jogsihoz kell, és ha nem is akarnám a nagyobb kategóriákat megszerezni, tanulásra, és hosszútávú, mindennapos használatra is alkalmas(abb) - egy 50-essel szemben.
            Nem terveztem nagyon becsomagolódni sem, a térdprotektorokat tartom fontosnak, és a kesztyűt. A többi meg biztos nem árt, de egy nagyobb balesetnél úgyis mindegy, hogy mi törik ripityára, vagy szakad szét rajtam/velem.
            A téma címe is mutatja, én egy újonc vagyok, és még mielőtt bármit is tennék, szeretnék széles körben tájékozódni. Sok mindenki véleményét meghallgatni, és az előtte, és azóta magam fejében kialakult gondolatokkal összevetve végül dönteni.
            Közben elkezdtem egy Műszaki Kiadós "Hogyan javítsam a motorkerékpáromat" című könyvet tanulmányozni. '84-es, úgyhogy a mai kor fiaként egy-két részen jókat derülök, de elég hasznos. Eléggé általánosságban beszél, de vannak jó dolgok benne, amiknek hasznát veszem. TS 125-höz létezik valami szerelési, karbantartási könyv?
            Kíváncsiság jön: Ti, mint nem a "csapassukahóba" eszméit valló tapasztalt motorosok, hogyan álltok a jelenlegi időjáráshoz? Mind hőmérséklet, mind hó szempontjából?

            - - - Updated - - -

            Na, valamit megint sikerült alkotni...

            Komment


              Magyar nyelvre fordította wsievers moderátor:
              Köszönöm mindenkinek!
              Az az igazság, hogy nem ruházkodni, hanem motorozni szeretnék, DE: mivel kezdő vagyok, a megfelelő védelem szerintem fontos, mert bár nem vagyok egy vagánykodó forma, nem mindig rajtam múlik, hogy hogy érkezem haza.
              A Simson volt az eredeti terv, mint írtam feljebb is, de mivel ezt nem csak egy fellángolásnak érzem, szeretnék (kicsit) hosszabb távra tervezni. Egy Simson kb 50 ezer forint, és ki tudja, mit kell még rákölteni. Azt én rövid időn belül gondolom, úgysem bírnák magammal, és jönne a 125-ös. Akkor inkább kezdek ezzel, tanfolyam, meg minden, ami a jogsihoz kell, és ha nem is akarnám a nagyobb kategóriákat megszerezni, tanulásra, és hosszútávra, mindennapos használatra is alkalmas(abb) - egy 50-essel szemben.
              Nem terveztem nagyon becsomagolódni sem, a térdprotektorokat tartom fontosnak, és a kesztyűt. A többi meg biztos nem árt, de egy nagyobb balesetnél úgyis mindegy, hogy mi törik ripityára, vagy szakad szét rajtam/velem.
              A téma címe is mutatja, én egy újonc vagyok, és még mielőtt bármit is tennék, szeretnék széles körben tájékozódni. Sok mindenki véleményét meghallgatni, és az előtte, és azóta magam fejében kialakult gondolatokkal összevetve végül dönteni.
              Közben elkezdtem egy Műszaki Kiadós Hogyan javítsam a motorkerékpáromat című könyvet tanulmányozni. '84-es, úgyhogy a mai kor fiaként egy-két részen jókat derülök, de elég hasznos. Eléggé általánosságban beszél, de vannak jó dolgok benne, amiknek hasznát veszem. TS 125-höz létezik valami szerelési, karbantartási könyv?
              Kíváncsisagból: Ti, mint nem a csapassuk a hóba eszmét valló tapasztalt motorosok, hogyan álltok a jelenlegi időjáráshoz? Mind hőmérséklet, mind hó szempontjából?

              - - - Updated - - -

              Na, valamit megint sikerült alkotni...
              Igen van MZ könyv, de inkább csak német nyelven...És szeretjük a havat...
              "When you're miserable...you need someone...even more miserable than yourself."
              "Dneprs don't leak oil, they mark their territory!"

              Komment


                Wsievers köszönjük a tolmácsolást mert mint látszik Szergej kicsit elkalandozott és a szép magyar nyelvünket kissé keverve csillantotta nyelvtudása egy részét.

                Komment


                  Szergej67
                  TS 125-höz létezik valami szerelési, karbantartási könyv?
                  MZ Hogyan tovább szerelési könyv - Vatera.hu

                  Üsd le gyorsan, mert fix áras, és jó áron van!

                  Komment


                    A fordításért újabb köszönet! Nem tudom, mi lehetett, költősködtem kicsit. A könyv tetszik, kerestem, de eddig még nem találtam rá.

                    Komment


                      A fordításért újabb köszönet! Nem tudom, mi lehetett, költősködtem kicsit.
                      Szerintem csak a html-kódolás tréfált meg. Ez főleg akkor fordul elő, ha Word-ben szerkeszted a mondanivalódat, kivág-beszúr, és csodálkozik, mert a fórumoldal más kódolást használ. Akkor szokott így kinézni.

                      Csak feltételezem, hogy ez történt. Ha direkt ide írtad a gyors válaszba, akkor viszont nem értem az okát.

                      Komment


                        CZsolti eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                        Ha direkt ide írtad a gyors válaszba, akkor viszont nem értem az okát.
                        Az én tippem a mobiltelefon volt...
                        "When you're miserable...you need someone...even more miserable than yourself."
                        "Dneprs don't leak oil, they mark their territory!"

                        Komment


                          Szergej67
                          A könyv tetszik, kerestem, de eddig még nem találtam rá.
                          Ott a link, 1000 Ft-ért megveheted...

                          Komment


                            Itt írtam, semmi Word, semmi telefon..
                            A linket értem, úgy gondoltam, addig nem találtam ilyet, amíg nem küldted el

                            Komment


                              Szergej,

                              Alap védőruha: térd és könyök védő, magasszárú cipő, vesevédő, kesztyű, sisak. Ezeket már egy normálisabban záró utcai kabáttal, és nadrággal tudod használni. Aztán később úgyis veszel motoros kabátot. 1-2 megázás után meg esőruhát. Ezeket az alap védőruhákat nem szabad elbagatelizálni. Lehet, hogy nagy borulásnál nem mentenek meg, de kezdő motorosként mindenki csetlik-botlik néhányszor, és bizony egy 30-50 km-es esésnél egy egyszerű műanyag térdvédő is meg tud spórolni egy térdműtétet neked. Egy jó térdvédő, és vesevédő, ha el nem is esel, a menetszelet nagyon meg tudja fogni. Nem ropognak majd a térdeid, és nem szúr majd este otthon a veséd. Nem kell drága cuccokat venni elsőre. Valami Lidl-s akciós, vagy akármilyen megteszi az első kilométerekre. Aztán majd, ahogy használod őket, tapasztalod a tulajdonságaikat, és szépen fokozatosan ki tudod úgy alakítani magadnak a védőöltözetet, ahogy megfelel igényeidnek.

                              Komment


                                Nnnna , ruhád már lesz , csak motorod még nincs hozzá!

                                Komment

                                Ugrás az oldal tetejére
                                Working...
                                X