Ha szeretnél csatlakozni hozzánk, beszélgetni, kérdezni, vagy válaszolni, üzeneteket küldeni, szavazni, akkor kérlek, szánj néhány másodpercet a regisztrációra.
Szerintem sem: talán mindenki, aki veteránozik egy ideje járt már úgy, hogy teleszaladt a hócipője is a dologgal. Szünetet kell tartani és kész. Kicsit belefogni másba, amire nem volt idő eddig, megválni egy-két holmitól amikről az ember tudja, hogy úgysem lesz ideje/energiája rá. Főleg az tudja az embert errefelé terelni, ha valamit segítő szándékkal akar, aztán a végén balhé lesz belőle vagy rosszul sül el. De lesz ez még máshogy is remélhetőleg.
Egészség meg béke, azok legyenek. A többit felújítjuk/gatyába rázzuk.
There's a very fine line between "hobby" and "mental illness".
Nem tudom hogy csak nekem tűnt fel, de hová lett ApaE?
Jó reggelt! Nem tudom, hogy merre jártál mostanában, vagy mennyire követted az eseményeket, mert egy darabig teljesen nyilvános volt ez a dolog. Egy része most is az.
Itt mindent elolvashattok. Többet mi sem tudunk. Összeesküvés pedig nincs. ApaE sosem jelezte, hogy bármi kifogása lenne a jelentkezésünk miatt, ami egyébként még a tavaszi hackertámadáskor történt csak azért, mert szívügyünk ez a fórum.
Legyen ennyi elég. Aki ismer az írásaim alapján az tudja, hogy eddig is kerültem a konfliktusokat, illetve csitítottam az éppen bepöccenni készülőket. ApaEval sem tettem másként. Sajnálom, hogy töröltette magát és a bejegyzéseit, mert így érthetetlen párbeszédek alakultak ki.
Utoljára szerkesztve a következő által: CZsolti; 2014 nov. 16, 00:37.
Tegnap este jártam nála, beszéltem vele. Többek között erről is. Tolmácsoltam neki néhány gondolatot. Mir-mur amit leírt azt erősítette meg. A társasággal abszolút semmi baja nincs, sőt azt mondta le a kalappal előttetek, nagyon frankó csapat mindenki. Ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul és jövőre lesz Tiszakeszin találkozónk, és meghívjuk oda, akkor nagyon szívesen eljön és ott megvitathatjuk többek között ezt is. Nagyjából ennyi.
Utoljára szerkesztve a következő által: sinter; 2014 nov. 16, 14:14.
Köszönöm a tájékoztatót.Úgy gondolom vagyunk itt egy páran kik szerencsésnek mondhatjuk magunkat és ismerjük őt. / még ha kicsit is/. Remélem vissza fog jönni közénk, Kesziben pedig együtt csavarjuk az ormányunkat. A szakmai segítsége és hozzáértése , személyisége addig is hiány lesz.
Nagyon örülök ennek a hírnek. Nem lehetne esetleg rávenni, hogy némi jelképes összegért, virtuális sörök, vállveregetés stb... engedélyezze régi hozzászólásainak ismételt közlését. 2200 hsz-a lett archiválva. Gyakorlatilag olvashatatlanná téve a párbeszédeket.
ApaE! Akármi is történt hiányzol. A hozzászólásaid nélkül meg van egy hatalmas lyuk az egészen. Szerintem van akkora tekintélyed, hogy senki nem veti a szemedre a történteket. Elárulom egyébkén, hogy úgy az 1950. hsz-om táján én is a leállást fontolgattam. És tudd meg, hogy éppen az marasztalt itt, hogy meg tudtatok egyezni a kártérítést illetően. Innen éreztem, hogy ez egy olyan közösség, amihez érdemes tartozni. Légy szíves fontold meg. Bárhogy döntesz, elfogadom.
Már csak nyolc és fél hónap van hátra a következő találkozónkig,-nem olyan hosszú idő az,-egyből elszalad.Mivel Sintér barátunknak megígérte Apa E,hogy eljön,ha meghívjuk,-hát hívjuk meg!Túl frissek még a történések,had ülepedjenek a dolgok!Lehet,hogy az idő múltával átértékelődnek a történések és egy pár hónap múltával,Apa E is másként látja majd.Kétségtelen,hogy hiányzik,de adjunk időt neki,-elvégre ki kell várni azt az időt,amikor mi is hiányzunk neki.
Ez nagyon jó! Jót nevettem. Viszont itt én is úgy vélem hogy az idő tud segíteni csak. Józsi bátyánknak olyan szinten van igaza hogy ahhoz nincs mit hozzátenni.
Én egy másik fórum tagot is hiányolok valaki nem tud valamit Hajtókar nevezetű barátunkról? Rég nem olvastam tőle semmit... Esetleg egy elérhetőséget is megköszönnék természetesen privátban.
Elmaradtam mostanság, és elszomorodva olvasom mi történt ez alatt. Valóban hiányozni fog ApaE, és remélem, ha kiszellőzött a feje, visszatér a fórumra. Néha tényleg "megtelik" az ember, és igényel némi elvonulást, de... reméljük a legjobbakat. Ha hamarabb nem, hát nyáron Kesziben beszélünk.
Komment