Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy tulajdonképpen mire is valók a régi idők járművei? Egy jármű célja nemigen lehet más, mint mozgásban lenni, s ezzel minden bizonnyal a tulajdonosok nagy része is egyetért, hisz nem sokan szánnak egy mozgásra létrehozott szerkezet megvásárlására több-kevesebb pénzt, ha céljuk csupán annek nézegetése. Vagy ami még rosszabb, az sem. Pedig sok esetben pontosan ez történik.
Még az idők hajnalán valamelyik Veterán Autó-motorban hosszú cikk foglalkozott a Bugatti Type 41-essel, a királyok autójával, az autók királyával, amelynek hűtődísze egy, a kecsességet még a látszataiban is elvető ágaskodó elefánt volt, nem utolsó sorban utalván arra a gigantikus erőműre, amely a motorházban szunnyadt és mozdonyok hajtására egyaránt használatos volt abban az időben.
_Coup%C3%A9_Napoleon.jpg)
Ez a cikk részletesen leírta a modell történetét, melyik alvázat ki és hol karosszálta és azt is kinek a birtokában van jelenleg. A nem túlságosan sok példány egyikénél a következő állt: jelenleg egy japán pénzügyi befektető csoport tulajdonában van. Számomra ez maga volt a borzalom, a poklok pokla. Mit keres egy ilyen gyönyörűség holmi pénzügyi bűvészek markában? Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen műalkotás nem a provence-i levendulamezők között suhan valahol a tükörsima úton? Nem a tengerpartra igyekezvén falja a kilométereket a szikrázó napsütésben, miközben főtengelye lustán forog a gépházban, mert az irtózatos 300 lóerős teljesítmény eléréséhez is mindössze 1800-as percenkénti fordulatra van szüksége. Hogyan lehetséges, hogy ez a minden ízében életre teremtett műszer valahol egy sötét, ám minden bizonnyal kellően légkondicíonált trezorban alszik csak azért, mert pár év múlva többért el lehet adni, mint amennyibe került?
Azóta sem értem, hogy mi értelme van nem használni valamit. Talán valaki segít majd megválaszolni ezt a kérdést.
Még az idők hajnalán valamelyik Veterán Autó-motorban hosszú cikk foglalkozott a Bugatti Type 41-essel, a királyok autójával, az autók királyával, amelynek hűtődísze egy, a kecsességet még a látszataiban is elvető ágaskodó elefánt volt, nem utolsó sorban utalván arra a gigantikus erőműre, amely a motorházban szunnyadt és mozdonyok hajtására egyaránt használatos volt abban az időben.
Ez a cikk részletesen leírta a modell történetét, melyik alvázat ki és hol karosszálta és azt is kinek a birtokában van jelenleg. A nem túlságosan sok példány egyikénél a következő állt: jelenleg egy japán pénzügyi befektető csoport tulajdonában van. Számomra ez maga volt a borzalom, a poklok pokla. Mit keres egy ilyen gyönyörűség holmi pénzügyi bűvészek markában? Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen műalkotás nem a provence-i levendulamezők között suhan valahol a tükörsima úton? Nem a tengerpartra igyekezvén falja a kilométereket a szikrázó napsütésben, miközben főtengelye lustán forog a gépházban, mert az irtózatos 300 lóerős teljesítmény eléréséhez is mindössze 1800-as percenkénti fordulatra van szüksége. Hogyan lehetséges, hogy ez a minden ízében életre teremtett műszer valahol egy sötét, ám minden bizonnyal kellően légkondicíonált trezorban alszik csak azért, mert pár év múlva többért el lehet adni, mint amennyibe került?
Azóta sem értem, hogy mi értelme van nem használni valamit. Talán valaki segít majd megválaszolni ezt a kérdést.
Komment