Kedves Sanyi!
Egyet tudok érteni a fenti hozzászólásoddal,de azt nem szabad elfelejteni,hogy azt a korosztályt,amely most gyermeket nevelő szülő,-a mi korosztályunk nevelte fel.A gyereknevelés,nem a demokrácia,vagy a diktatúra kérdése,-sajnos szakkönyv sincs minden egyedi esetre,mert minden gyermeknek egyedi személyisége van.
Úgy gondolom,hogy a mi szüleink nagyon nehéz időkben,nagyon nyomorúságos élethelyzeteket éltek meg,azután egy kissé könnyebb lett nekik és minket már egy kissé lazábban,kényeztetve neveltek,-mondhatnám elrontottak.A mi korosztályunkból,már kevesen éheztek,nem sokunkat küldtek el kisbéresnek,vagy részes aratónak,a lányokat nem küldték el cselédnek tíz évesen.Gyermekkorunkban nem tudtuk mi az éhezés és a kiszolgáltatottság,az iskolában igaz,hogy igen hamar "helyre pakoltak",ha valami hülyeséget csináltunk,de a szülői ház megóvott minket.Néha otthon is elcsattant egy-két gyengéd tasli anyánktól,mert,ha az apa rendezte a dolgokat,hát az kemény volt.(gyerekkoromban,apám kétszer pofozott fel,egyszer mert nem tetszett nekem a tejeskávé és felborítottam,megjegyzem erre nem emlékszem,a második alkalom,tanuló kerékpáros voltam,ha jól emlékszem olyan nyolc éves forma.Magos volt nekem még a kerékpár és csak úgy tudtam vele elindulni,ha vaki fogta hátulról és meglökött és tekertem addig,amíg el nem estem,-úgy hozta a sors,hogy az elesés Pusztaföldváron történt,ami Orosházához 11-12 Km.Ott megkértem egy bácsit,hogy legyen szíves és indítson el Orosháza felé,ami meg is történt.Nem volt akkoriban ekkora forgalom,szerencsésen haza is értem,de ez az egész,akció beletellett,egy jó pár órába.Gondolom szegény öregemet,már megette az ideg,hogy hol a fenébe van ez a qrva kölök,nos szelíden megkérdezte,"hol voltál kisfiam",én meg mondtam,hogy "Földváron",nos erre kaptam egy akkora pofont,hogy egyből megzöldült a réznyelű bicska a zsebemben,mert összehugyoztam magam.Több verés apám részéről soha nem történt.
Később,sok év elteltével mesélte anyám,hogy az ominózus pofon után én a házvégén zokogtam,apám meg a kert legeldugottabb zugában szintén.Így utólag köszönöm,azt a taslit,mert,csak egy volt és már tudom azt is,hogy a féltésből fakadt.)
Azt soha nem szabad elfelejtenünk,hogy akármilyennek véljük az ifjúságot,-őket mi neveltük és neveljük fel és ők viszik tovább a világot.
Üdvözlettel:Che
Egyet tudok érteni a fenti hozzászólásoddal,de azt nem szabad elfelejteni,hogy azt a korosztályt,amely most gyermeket nevelő szülő,-a mi korosztályunk nevelte fel.A gyereknevelés,nem a demokrácia,vagy a diktatúra kérdése,-sajnos szakkönyv sincs minden egyedi esetre,mert minden gyermeknek egyedi személyisége van.
Úgy gondolom,hogy a mi szüleink nagyon nehéz időkben,nagyon nyomorúságos élethelyzeteket éltek meg,azután egy kissé könnyebb lett nekik és minket már egy kissé lazábban,kényeztetve neveltek,-mondhatnám elrontottak.A mi korosztályunkból,már kevesen éheztek,nem sokunkat küldtek el kisbéresnek,vagy részes aratónak,a lányokat nem küldték el cselédnek tíz évesen.Gyermekkorunkban nem tudtuk mi az éhezés és a kiszolgáltatottság,az iskolában igaz,hogy igen hamar "helyre pakoltak",ha valami hülyeséget csináltunk,de a szülői ház megóvott minket.Néha otthon is elcsattant egy-két gyengéd tasli anyánktól,mert,ha az apa rendezte a dolgokat,hát az kemény volt.(gyerekkoromban,apám kétszer pofozott fel,egyszer mert nem tetszett nekem a tejeskávé és felborítottam,megjegyzem erre nem emlékszem,a második alkalom,tanuló kerékpáros voltam,ha jól emlékszem olyan nyolc éves forma.Magos volt nekem még a kerékpár és csak úgy tudtam vele elindulni,ha vaki fogta hátulról és meglökött és tekertem addig,amíg el nem estem,-úgy hozta a sors,hogy az elesés Pusztaföldváron történt,ami Orosházához 11-12 Km.Ott megkértem egy bácsit,hogy legyen szíves és indítson el Orosháza felé,ami meg is történt.Nem volt akkoriban ekkora forgalom,szerencsésen haza is értem,de ez az egész,akció beletellett,egy jó pár órába.Gondolom szegény öregemet,már megette az ideg,hogy hol a fenébe van ez a qrva kölök,nos szelíden megkérdezte,"hol voltál kisfiam",én meg mondtam,hogy "Földváron",nos erre kaptam egy akkora pofont,hogy egyből megzöldült a réznyelű bicska a zsebemben,mert összehugyoztam magam.Több verés apám részéről soha nem történt.
Később,sok év elteltével mesélte anyám,hogy az ominózus pofon után én a házvégén zokogtam,apám meg a kert legeldugottabb zugában szintén.Így utólag köszönöm,azt a taslit,mert,csak egy volt és már tudom azt is,hogy a féltésből fakadt.)
Azt soha nem szabad elfelejtenünk,hogy akármilyennek véljük az ifjúságot,-őket mi neveltük és neveljük fel és ők viszik tovább a világot.
Üdvözlettel:Che
Komment