Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Közlekedési morál

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    Szombaton mentem egy Pécs-Kanizsa-Balatonföldvár-Pécs kiskört.
    Már nagyon izgatott, miért van az, hogy kanyarban mindig rám jön a bizonytalan félelemérzés.
    Elkezdtem elemezni a vezetésem és rájöttem.
    Elméletben tudom, mi az az ellenkormányzás. Azt hittem, hogy én úgy kanyarodok. De nem. Kormányvégeket lenyomva és fenékkel döntve kanyarodtam, ami kisebb sebességnél jó, de nagyobb sebességnél limitált. Ráadásul ha kanyarban jött szembe valami, akkor első ijedtségben kanyarirányba húztam a kormányt.
    Elkezdtem erőltetni a valódi ellenkormányzást, azaz megfogni és húzni a kormányszárat. Első meglepetésemre úgy bedőlt a kanyarba és bevette szó nélkül, hogy csak néztem. A végén már magamra kellett szólnom, mert az őrangyalomat az előző faluban hagytam, viszont igen kevesen előztek meg aznap :-)

    Azért két libát kifogtam, az egyik buszt kezdett előzni faluban, nekem meg állóra kellett fékeznem. Egy busznyi ember nézte végig, ahogy a középső ujjamat jól megmutatom neki.
    A következő tojó meg körforgalomban vágott elém, mintha ott se lennék.
    Agyaltam egy ideig, hogy utána megyek és leszorítom, de ez amennyire ostoba, még elgázol, ha elé megyek.

    Komment


      bokor28 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
      Egy busznyi ember nézte végig, ahogy a középső ujjamat jól megmutatom neki.
      nem tudom ettől Neked jobb lett-e, de behúztál még egy feketepontot a motorosoknak.

      bokor28 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
      Agyaltam egy ideig, hogy utána megyek és leszorítom, de ez amennyire ostoba, még elgázol, ha elé megyek.
      Szerencsére arra már rájöttél hogy Te vagy a védtelenebb. Ezt egy pillanatig se felejtsd el.
      Motorosnak csak akkor van elsőbbsége, ha megadják!!!!!

      Komment


        Az igazság ott kezdődik, hogy magasról teszek a fekete pontokra. Nem az a feladatom, hogy bohóc orrot ragasszak és szórakoztassam a jó népet, valamint fényezzem és elfogadtassam a motorosok táborát. Az egész társadalomban benne van az egymás szemének a kikaparása, ezt nem tudom megoldani.
        Nekem egy közlekedési eszköz, nem több, nem kevesebb, más meg leirigyli rólam még a kopott Pancsit is, vagy ha túl gyenge lenne kimondani, akkor beletapos a sárga földbe, hogy milyen gyatra a kinézete.
        Autós iskolában magyarázták, hogy itt nincs közlekedési morál, mert bezzeg országban az autós akkor is satuzik, amikor csak nézelődik a gyalogos a zebra mellett. Akkor érezném magam jól, ha mindenki logikusan gondolkodna és nem előzékenyen. Abban benne van bizonyos mértékű előzékenység is.

        Komment


          Kedves Emu! Én ketté osztom Bokor megjegyzését. Arra 4 gumin gördülő libára én sem tennék mást és meggyőződésem ha satu fékkel tudod megmenteni a Bőröd a Te szád sem hagyja el dicséret. Sajnos ez a felfogás tapasztalható mondván úgy is megáll! Abban teljesen igazad van , hogy mi vagyunk a védtelenebbek csak ezt nem mindig veszik figyelembe. Az utolsó sorod minden jármű tipusra érvényes én is ezt emlegetem a gyerekeknek csak a nagyság átka sűrűn érvényesül!, pedig a kresz tábla neki is ugyan az.

          Komment


            Akkor máshogy fogalmazok!

            "jobb ma egy szarvitéz, mint holnap egy hőshalott"

            Hiába van nekem igazam a kamion kereke alatt. A magyar statisztika szerint a legtöbb motorost elütik (80-90%)
            Egyetlen esélyed van, ha erre állandóan fel vagy készülve. Ha körbe leszek rajzolva, gyönge vigasz, hogy nekem elsőbbségem és/vagy igazam volt. Sőt akkor már senki nem törekszik arra, hogy nekem igazam legyen.
            Elegendő azt a szabályt elővenni hogy nem az út és látási viszonyoknak megfelelő sebességet választottam. És az mindent visz.

            Komment


              Elegendő azt a szabályt elővenni hogy nem az út és látási viszonyoknak megfelelő sebességet választottam. És az mindent visz.
              Az biztos! Én is jártam már így. Egy barom miatt 8 autó csúszott egymásba a tükörjégen (köztük én is), és még nekem (is) kellett fizetnem a fenti aduász-szabályra hivatkozva. Nem volt elég az autósok szerencsétlensége, összetört autók, stb., még jöttek a droidok is pénzt beszedni.... jajj mit mondok, bocsánat! Szolgálni és védeni...

              - - - Updated - - -


              Egyetlen esélyed van, ha erre állandóan fel vagy készülve. Ha körbe leszek rajzolva, gyönge vigasz, hogy nekem elsőbbségem és/vagy igazam volt. Sőt akkor már senki nem törekszik arra, hogy nekem igazam legyen.
              Ez is nagy igaz. A közlekedés egyre veszélyesebb üzem. Az én meglátásom, magyarázatom szerint az egyre nagyobb autóban egyre nagyobb a biztonságérzete, külvilágtól való elszigeteltsége az embereknek. Sokan talán sérthetetlennek is érzik magukat a nagy és biztonságos autókban. Érzem magamon is, hogy egész más a sebbességérzet, biztonságérzet az öreg swiftben ülve mint pl. egy jól leszigetelt, csendes járású nagy kocsiban, amiben ráadásul még a műszerfal is oly hatalmas, fokozva a biztonságérzetet.
              Ha egy ilyen autóba pl. apuci beletesz egy csirkét, na az a veszélyes!
              Épp egy ma reggeli eset, "kislány", hatalmas bmw terepjáróban, alacsonyabbrendű útról, ahol ráadásul bokrok gondosan takarják a kilátást, úgy kiugratott elém 50-es tempóval, hogy csak na! Mákom volt, hogy ennél a kereszteződésnél mindig lassítok, (hiába lenne nekem elsőbbségem) mert tudom hogy időnként kiszökken egy-egy barom.

              Komment


                Hiába van nekem igazam a kamion kereke alatt.
                Néhányszor már hozzászóltam ezekhez a számomra eléggé érthetetlen dolgokhoz!De ez bizonyára az ifjú korom és a kevéske közlekedési tapasztalatom okán lehetséges!Igaz hogy 1972 óta vezetek és az évek során jóformán minden földön gurulni képes járművet irányítgattam a szerintem helyes útra!A kis 50cc segédmotortól kezdve az(abban az időbe különlegesnek számitó 650Le-s Faun vontatóig,amivel alkatrészeket vontattunk a Paksi erőműhöz!Azt már nem is említem hogy valami 15 évet buszoztam főleg Pesten.Esetleg akik ismerték az 1-es és a piros=7-est!)............szóval kevéske tapasztalatom szerint minnél nagyobb járművet vezet valaki annál körültekintőbb!Főleg ha hivatás szerűen foglalkozik ezzel.Hiszen a dutyiban elenyészően kevés jövedelemre lehet szert tenni!...........és bizony a bíróságon tudják ám sorolni a megszegett szabályok tömkelegét ha baj van!(Egy barátom tárgyalásán voltam aki 2 halálos áldozattal járó balesetet okozott!Sajnos!) A kamionosok döntő többsége rendkívül jól képzett és PROFI sofőr!Nem is szólva a buszosokról!(Már én is kezdtem volna belejönni..........hát erre lejárt az időm!)
                U.I:Egyszóval aki túl sokszor kerül bajba vagy konfliktusba a többi közlekedővel az nézzen magába előbb!Mert olyan nincs hogy mindenki más hü.e csak én nem!!!!!
                Utoljára szerkesztve a következő által: apacsavo; 2016 febr. 22, 09:58.

                Komment


                  Ehhez azt tenném hozzá, hogy négy keréken nincs annyi gondom a hülyékkel, mint két keréken.
                  Ezt levegőnek nézik és alapból az a hozzáállás, hogy még odafér, majd én lehúzódok.
                  Mivel nem akarom magam felkenni, ezért persze, hogy lehúzódok, de valahogy kÄ‘&@ára unalmas, hogy állandóan ez a műsor van terítéken.
                  Ha régi swifttel megyek 100as tempót, akkor sokszor beáll mögém százas tempóval, még ha tudna előzni akkor is. Mert ez egy normális tempó a megengedett 90 mellett. Motorral 110es tempónál minden barom le akar előzni, főleg a corsások, meg a fiestások. 120-130 környékén kell mennem pocsék főúton, hogy ne álljon mindig egy barom a hátam mögött cápázni. Aztán persze csodálkozik, hogy az 1,2 TDICXYZS elfogy és még nekem kell lassítanom, hogy ne nyalódjon fel a szembejövőre.
                  Alap hozzáállásban mindenkit elengedek, aki menni akar. Maximum ha egyenes van előttem és valami csotrogánnyal erőszakoskodik, akkor kicsit odakapok neki és kapott pár másodperc alatt száz méter hátrányt. Ez se célravezető, mert jártam úgy, hogy a marha nekiállt versenyezni, azt meg nem szeretem.

                  Mivel többször hangsúlyozom, hogy kezdő vagyok, nem akarok se hőshalott, se igazság bajnoka lenni, sőt a jogosítványomba bele van pecsételve, hogy oda vissza útra szól és este a gipszelő helyett a gyerekkel bohóckodnék inkább.
                  Utoljára szerkesztve a következő által: bokor28; 2016 febr. 22, 10:17.

                  Komment


                    Egyetlen esélyed van, ha erre állandóan fel vagy készülve.
                    Így van! Ezt még az ős időkben oktatták!Az volt a ,,jánykori"neve hogy deffenziv vezetés technika!

                    Komment


                      Mert olyan nincs hogy mindenki más hü.e csak én nem!!!
                      De bizony van! Sok okos embert ismerek...olyat is,aki ezeknél is okosabb..

                      Komment


                        Sok okos embert ismerek...olyat is,aki ezeknél is okosabb..
                        Akkor ezt is megbeszéltük!Magam részéről észt nem!Csak e röpke 45 évnyi balesetmentes közlekedést tudok felmutatni!Az pedig ide édes kevés!

                        Komment


                          Én is inkább ésszel a túlélésre játszom.. Közben vigyázok a többiekre is, (eszesekre,eszetlenekre egyaránt).

                          Komment


                            Dehogy kevés én sem szeretek vitézkedni hisz mindíg eszembe jut- Rövid az élet hosszú a sír!.Elsőbbsége meg valóban annak van kinek megadják!

                            Komment


                              Sándor!

                              Van ennek a mondásnak folytatása is!

                              Üdvözlettel:Che

                              Komment


                                Van ennek a mondásnak folytatása is!
                                Had legyek már én is okosabb egy kicsit... (mert én nem tudom)

                                Komment

                                Ugrás az oldal tetejére
                                Working...
                                X