Közlemény

Collapse
No announcement yet.

Koyo csapágyak jelölése a dobozon, csapágyon?

Collapse
X
 
  • Szűrők
  • Idő
  • Megjelenít
Clear All
new posts

    #16
    György Bognár eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    csak szakszerűen kell beépíteni
    Ezzel nem is lenne gond. Csak lenne "szakszerű" alkatrész is. És itt most nem csak a jelen csapágy helyzetre gondolok.
    Bele raknám én a Zkl szlovák c3-as csapágyat is. Hiszen ez volt a gyárija is. Ezek is elmentek több 10e kilométert.
    De nem találok és a csapágyboltban sem tudnak beszerezni. (legalább is itt veszprémben) Pedig két csapágy boltban is megkérdeztem. (ennyi van)
    Körbetelefonálok Veszprém 50km-es körzetében amit találok csapágyboltot aztán ahol kapható raktárról 3205-ös c3-as elmegyek megveszem.
    CZsolti és György Bognár kedvelte ezt.

    Komment


      #17
      Érdekes, hogy nem találsz ZKL-t. Én ahová szoktam járni, egy SKF csapágybolt, amellett a márka mellett középkategóriásként ZKL-t, alsó kategóriásként meg kínait tartanak. Ez a három van, nem egyszer vettem már szlovákot, mert nem rossz az (szerintem), bár talán még egy mai kínai (abból persze a megbízhatóbb nevű) is simán hozza azt a szintet, mint az MGM Radax anno.
      György Bognár kedvelte ezt.

      Komment


        #18
        dkari eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
        Ezzel nem is lenne gond. Csak lenne "szakszerű" alkatrész is. És itt most nem csak a jelen csapágy helyzetre gondolok.
        Bele raknám én a Zkl szlovák c3-as csapágyat is. Hiszen ez volt a gyárija is. Ezek is elmentek több 10e kilométert.
        De nem találok és a csapágyboltban sem tudnak beszerezni. (legalább is itt veszprémben) Pedig két csapágy boltban is megkérdeztem. (ennyi van)
        Körbetelefonálok Veszprém 50km-es körzetében amit találok csapágyboltot aztán ahol kapható raktárról 3205-ös c3-as elmegyek megveszem.
        Hát igen ahogy írtad is sajnos az embernek sokszor sokat kell utána járnia mire be tud szerezni megfelelő minőségű alkatrész legyen az csapágy vagy bármi más.Én is jártam már így néhány dolog után eltelefonáltam pár ezer forintot mire meglett ami nekem kellett.Sok szerencsét és kitartást remélem hamar meglesz kívánt csapágy!

        Komment


          #19
          György Bognár eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
          Sok szerencsét és kitartást
          Köszönöm!

          A kitartással jól állok (a szomszédom szerint már bajos)

          A szerencsémre már nem vagyok annyira büszke....
          Ahogy tapasztalom ez a csapágy mizéria is egyedi eset.

          Eredetileg azért került széthúzásra 650km után a blokk mert egy bizonyos mértékű bemelegedése után erős "daráló" hang jött a jobb oldalról, a generátor részről. A gyanúm beigazolódni látszik, minthogy a főtengelyt nem megfelelően újították fel. Sajnos ez eredetileg egy korábbi a blokkból való nem szakszerű kiszerelés eredménye lehet. Úgy verték ki a helyéről ezzel elütve a főtengelycsap végét. Mint később megtudtam az ilyen állapotú főtengelyt már nem lehet megfelelően kicentírozni. És a "régi" csapágy ami a blokkban van, szintén nem viseli a c3 jelzést (ezért rendeltem újat, de amint olvasható az új sem). Tehát a rossz főtengely és a normál?? csapágy okozhatta ezt a jelenséget.? Megvan a korábban rendelt csapágy doboza is. Akkor is és most is rajt a c3 a dobozon, de a csapágyon nincs. Akkor most vagy tényleg nincs minden esetben jelölve vagy én vagyok peches.
          Ezért most már a gyártó nem érdekel (persze a legolcsóbb se) csak rajt legyen a c3.
          György Bognár kedvelte ezt.

          Komment


            #20
            Na! Keserű a szőlő. Vettem végre 3205-ös c3-as csapágyat. Fehérváron volt a Fag csapágyboltban. A vicc: A csapágy Fag de "made in slovakia". Tehát lehet Zkl. Végül lehet még is gyári csapágyat kap a masina ) ?

            A szomszédom az MTD-nél dolgozik. Ő mesélte hogy náluk ugyanazon a soron készül ugyanazon alkatrészekből az MTD és a CMI márkájú fűnyíró.... Természetesen az MTD drágább.

            Érthető az irónia ?
            György Bognár, CZsolti és 3 további látogató kedvelte ezt.

            Komment


              #21
              Nekem legalább ekkora csalódás volt, mikor besokalltam a hátsó lánckerékagy csapágy miatt és megvettem a 6204-es SKF-et. Oszt' méjdin Bulgária...
              sepy és ptm004 kedvelte ezt.

              Komment


                #22
                Sajnos ez jellemzi a mai piac gazdaságot. Milyen gyorsan tanulnak a Kínaiaktól?!. Azok is szemrebbenés nélkül hamisítanak bármit amiben üzlet-pénz van.Lásd a példát "Jikov benzincsap vagy karburátor, nem probléma a márkanevet rátenni csak a minőség "0". És ekkor mondják " most légy okos Domokos".
                demeter és CZsolti kedvelte ezt.

                Komment


                  #23
                  Na akkor nekem mákom volt!Mikor megvettem a Simsonba az SKF csapágyakat azokra Made in Sweden volt ráírva,a Koyora ami az MZ-be ment meg az,hogy Made in Japan!Legközelebb nem biztos,hogy mákom lesz! Bár akkor is kibontatom a csapágyakat a dobozából ahogy eddig is tettem ha tetszik az eladónak ha nem!

                  Komment


                    #24
                    sepy eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                    Jikov benzincsap vagy karburátor, nem probléma a márkanevet rátenni csak a minőség”0".
                    Nekem is szerelnem kellett a vadi új benzincsapot, mielőtt betettem a Babettába
                    Minőségellenőrzés 0! Ja, igaz... mit is ellenőrizzenek? Ami nincs?

                    Komment


                      #25
                      Én is megjártam a taiwani benzincsappal. Felszereltem a Jawara aztán mikor megnyitottam vagy elzártam azaz fordítottam rajt bármely irányba, akkor maga a csap fordító füle alól is folyt a benzin. Vettem egy olasz golyós csapot (eredetileg Mz-hez való) csináltam egy közbetétet és azt felraktam. Azóta hibátlan.

                      Komment


                        #26
                        dkari eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                        a csap fordító füle alól is folyt a benzin
                        Akkor neked még szerencséd volt, nekem orrán-száján dőlt a benzin! Tank menetnél, csapnál... A szűrő pedig már a kezemben leesett róla.
                        Szóval igényelte a törődést.
                        Ugyanúgy, mint a kínai gyártmányú fúrógép, amit első használat után szét kellett szedni, kicsit rendberakni a belsejét, hogy működjön is...
                        Utoljára szerkesztve a következő által: dongos78; 2013 nov. 13, 09:30.

                        Komment


                          #27
                          dongos78 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                          Ugyanúgy, mint a kínai gyártmányú fúrógép, amit első használat után szét kellett szedni, kicsit rendberakni a belsejét, hogy működjön is...
                          Én a tesó gazdaságos flex-szel jártam így. Akkor csodálkoztam,hogy a belseje a Black & Deckerrel csereszabatos. Jól bezsírozva a fogaskerekekeket három évig bírta. Lehet, hogy szerencsém volt.

                          Komment


                            #28
                            CZsolti eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                            Lehet, hogy szerencsém volt
                            Az lehet. Mostanában egyre nagyobb szerencse kell ahhoz, hogy kifogja az ember a távolkeleti termékek közül a használható darabokat, legyen az kisgép, vagy ruha... Régebben még csak-csak...
                            Nekem is van 12 éves kínai fúrógépem, ami a mai napig hibátlanul működik! Igaz, nem fordulatszám szabályzós, nem irányváltós, nem gyorstokmányos. De működik! Ugyanígy van 11 éves kínai cipőm is(!!!), aminek csak a talpa kopott el kicsit a használattól, de egyéb baja nincs! Na, manapság ilyet nem kapsz! A cipők élettartama maximum fél év, kisgépeké sem több 1-2 évnél. Ha gépet kell vásárolni, és nincs keret a márkás cuccokra, inkább vaterázok valami régebbi, de strapabíró dolgot! legutóbb csavarbehajtót vettem így. Fémházas, robusztus, agyoncsaphatatlan!

                            Komment


                              #29
                              dongos78 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                              Régebben még csak-csak...
                              Ezt megerősíthetem, a 2003-ban vett praktikeres flex bírta 9 évig, a helyette lett mai darab meg új korában is gyenge...

                              Komment


                                #30
                                Elnézést hogy beleszólok, nekem is az a tapasztalatom hogy érdemesebb inkább régebbi használt de márkás gépet venni mint a mostani silány kínai vackokat. Régen még arra terveztek egy kisgépet hogy normálisan hosszú évekig lehessen vele dolgozni és esetleg ha szükséges lehessen javítani, ma pedig nem ez a szemlélet: olcsó legyen ,tönkremegy dobd ki vegyél másikat. Persze ma is lehet minőséget venni csak azt az átlag ember, vagy hobbista nem nagyon tudja megfizetni.

                                Komment

                                Ugrás az oldal tetejére
                                Working...
                                X