Kedves Fórumtársak!
Többször merült már föl a fórumos póló közöttünk, mint téma, így most az egyik topicban való hosszasabb beszélgetés után megvalósításra kerül.
Az idei Veterán Fórum Találkozó előtti időpontra időzítjük az elkészültét, de nem csak a találkozón résztvevők számára készülne, hanem minden fórumtagnak, aki szeretne, de a találkozón például nem tud ott lenni.
Hosszú időn át kitartó, jó minőségű pólóban volt értelme gondolkodni, és a fórum színeit megtartva egy homokszínű póló az alap, aminek a mellkas bal oldalán (ahol ingeken zseb van ) egy VF logo, a hátán pedig a Veterán fórum felirat látható, szitanyomással.
Kezdeti kóválygásomból Mir-mur segített ki, aki megfelelő kivitelezőt talált a pólókhoz:
"Amint azt már taluga megemlítette, volna egy olcsóbb lehetőség ! 2500 ft bruttó áron kaphatnánk darabját a pólónak szitázással együtt. A méretválaszték 98 as-tól XXXL ig terjed. Az ár min 20 db vásárlása esetén már garantált ! Holnap fogom megnézni a szín, és alapanyag mintát. A céggel munkakapcsolatban állok.http://www.borsodzaszlo.hu/
PONTOSÍTÁS !
Ma voltam a gyártónál, és megnéztem az alapanyagot, illetve átbeszéltük a részleteket. Ami a telefonos egyeztetésnél nem derült ki, az most a tervek megtekintésekor a szakember számára rögtön látható volt. Mégpedig az, hogy a taluga által tervezett, és részünkről jóváhagyott felirat nem egyszínű, hanem 3 dimenziós . A sima egyszínű feliratozás továbbra is 2500 ft/ db áron kapjuk meg. De a mi 3 dimenziós választásunkat, csak digitális eljárással lehet elkészíteni ! A végeredmény +500 ft/ db. Tehát a pólók 3000 ft/ db áron kaphatók, a választásunknak megfelelően.
Továbbá ! Visszaolvasva a taluga hozzászólását, elhangzott hogy galléros teniszpóló legyen az alapanyag. Amit én tudok biztosítani, az hagyományos póló, de alapanyagában jobb, mint a galléros kivitel. (Más a beszállító)
Természetesen a megrendelt mennyiség függvényében, az ár jelentősen csökkenhet. Ha valakinek igénye van + a saját nevével ellátott pólóra, az + 500 ft. többletet jelent.
Teszek fel néhány képet a szín, és méretválasztékról ! "
Az rendelés lezárta után, és a fix ár kiderülése után a számlaszámomat privátban elküldöm mindenkinek, és oda utalhatja az összeget. Ha valaki postán szeretné, akkor postaköltséggel együtt, de a Fórum találkozón személyesen is átadom.
Ami kényes téma, hogy ha sok póló rendelésére kerül sor, lehet épp nem lesz elég nagy keretem az összeget kifizetni, így ha így alakul, előre kérném az árát, de ezt mindenki döntse el, bízik e bennem ennyire.
Megrendelni a fönti szavazáson lehet.
Ha több darabot szeretne valaki, akkor következő a menete. Ha egy mértből, akkor azt hozzászólásban jelezze, ha több méretet, akkor nincs gond, mert a szavazásnál mindegyik méretre rákattinthat.
Kérek mindenkit, hogy csak akkor kérjen pólót, ha biztosan szeretné, mert visszamondásnál a darabszám a többiek pólójának árát növelheti.
Ha valaki xxl méret fölötti méretet szeretne, jelezze hozzászólásban, vagy s méret alattit.

Komment