Ha szeretnél csatlakozni hozzánk, beszélgetni, kérdezni, vagy válaszolni, üzeneteket küldeni, szavazni, akkor kérlek, szánj néhány másodpercet a regisztrációra.
Mintha nőgyógyászhoz csupán 18-30 éves Pamela Anderson alkatú egészséges nő járna.Gondold el Sándorom,hogy egy agyonfertőzött sziloplaszt szagú "alagútban" kell kotorászni és főleg meggyógyítani azt.
Inkább molyolok a vasakkal még akkor is,ha néha elegem van belőle,illetve a rücsi kapargatásból,-hogy a fene a fejit annak,aki kitalálta.
Hozzám javítgatva kerülnek általában,s azokat kell visszajavítani. Mindent meg lehet unni. Jó motorok,de nekem túl kompakt,nem a szivem csücske. Este teszek képet.
Józsi én nem a jóságát éppenséggel annak kevésbé szebbik oldalát akartam kihangsúlyozni. Egyébként most a Pamela sem lenne oly bomba eset hisz eltelt vagy 30 év közben. Mert mit is mond az órás: ezt már piszkálta valaki, mit mond a nőgyógyász: itt már járt valaki!
Mitől lehet az, hogy egy nagyobb gázon néha lekezd kicsit akadozva pörögni a motor?
Pár hete előzés közben csinálta, 90-es tempó környékén. Bár gyorsult, de nem úgy ahogy kéne. Aztán előzés után koppig tekertem a gázt, akkor még jobban akadozott aztán szépen kisimult és ment tovább a gép gond nélkül.
Akkor szétborítottam a karbit, kipucoltam mindent, de pár nappal később, szintén Miskolcról hazafelé, szintén azon az részen(de legalább nem előzés közben) ismét ezt csinálta.
Aztán ma, melóba menet szintén(az út vége felé), hazafelé menet meg megint, ugyan ott.
Egészen a hazaútig a karbi melegedésre gondoltam. De olyan erős oldalszél fújt hogy a lábam sütötte a henger, szóval a karbi sokat nem kaphatott belőle.
Mindig akkor jön elő amikor pár perc lassabb tempó után gyorsítok.
Hát ha az is annyi idős mint a gyertyád akkor nem lehet hanem biztos . Gyújtásról jut eszembe sikerült megjavítani a "műszerfalat"?
Hát, asszem a tankfestés után azt is kipucoltam. De lehet hogy kimaradt
A műszerfalba már a visszajelzők is kezdték megadni magukat, úgyhogy annak véglag mennie kelletett.
Helyette összelapátoltam egy "gyári órát". A gyári háttérvilágításnak mennie kelletett. Sokat fogyaszt, de cserébe nem látni a számlapot.
Helyette kapott valami ilyesmit:
Háttérvilágítás, két irányjelző visszajelző és fényszóró visszajelző a számlap mögött.
Persze kívülről semmit sem látni az átalakításból.
Meglepő módon a megtett utat nagyon pontosan méri. De a sebességet persze nem. Mintha a szél fújná a mutatót, és persze pontatlan is...
Majd egyszer talán lesz valami digitális,. De addig marad így.
Egy kérdés a tankot kívül vagy belül festetted?, mert ugyi nem mindegy csak a 111! Amit felsoroltál mindíg kigyorsításkor jelentkező bibi ha a szikra rendben akkor üza. hiány lehet esetleg vízzsák vagy lev. szűrő is okozhat bajt. De ne hagyd figyelmen kívül a tanksapka likját sem! az is nagy csapda lehet. No tessen válogatni valamelyik jó .
Egy kérdés a tankot kívül vagy belül festetted?, mert ugyi nem mindegy csak a 111! Amit felsoroltál mindíg kigyorsításkor jelentkező bibi ha a szikra rendben akkor üza. hiány lehet esetleg vízzsák vagy lev. szűrő is okozhat bajt. De ne hagyd figyelmen kívül a tanksapka likját sem! az is nagy csapda lehet. No tessen válogatni valamelyik jó .
Belülről, Azzal a jó drága US standard tankfelújító cuccal.
Még nem kaptam szét, de érdekes mert nem mindig jön elő. Ma egy előzésnél hármasba kihúzatva ezt csinálta. De egy másik előzésnél szépen felgyorsult 95-ig.
(mer az audival a 2km-es egyenesbe 80-al kell döcögni előttem )
Komment