A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete

„A klasszikus értelem a világot főként a benne rejlő formák szerint vizsgálja. A romantikus értelem főként a megjelenése szerint. Ha romantikus elmének géprajzot vagy elektronikai vázlatot mutatsz, aligha leli örömét benne. Az érdeklődését sem kelti fel, hiszen csupán megjelenését látja, vonalait és számozását, csupa unalmat. Ha azonban ezt a tervrajzot vagy vázlatot klasszikus elme elé terjeszted, érdeklődőn tekint rá, hiszen ő a vonalak és jelképek mögött rejlő formát keresi teljes sokrétűségében.

A romantikus szemlélet ösztön, képzelet, ihlet, alkotókedv műve. Érzelmek irányítják, nem adatok. Maga a tudomány-művészet ellentétpárját is a romantikus szemlélet állította. Ez a szemlélet nem halad az értelem és a törvények útján, hanem megérzése és esztétikai tudata kormányozza. Az észak-európai kultúrákban a romantikus szemléletet rendszerint a női nemmel társítják, ami nem éppen helytálló.

Az értelem és törvény szerinti klasszikus szemlélet viszont maga is a gondolkodás és viselkedés rejtett formája. Európa általában férfias szemléletnek tekinti - a természettudomány, a jog és az orvostudomány ezért nem vonzza a nőket különösképpen. S bár a motorozás romantikus mulatság, a motor ápolása klasszikus szemléletű tevékenység, és ami kosz, olajos kéz, belső formaismeret mind vele jár, az a romantikus lelket olyannyira taszítja, hogy nők a motorszerelést nagy ívben elkerülik.

Jóllehet a megjelenés rútsága gyakran kíséri a klasszikus szemléletet, éppen nem elválaszthatatlan tőle. Szépségeit bonyodalmai miatt nem értékelik a romantikusok. A klasszikus szemlélet egyenes, dísztelen, érzelmekkel nem átitatott, gazdaságos és gondosan arányzott. Célja nem is az érzelmi hangolás, hanem a rendteremtés és a megismerés. Esztétikai értelemben nem éppen szabad kezű és természetes stílus ez. Inkább visszafogott. Ura a helyzetnek. Értékeit aszerint méri, mennyire tarthatja a markában.

A romantikusok gyakran unalmasnak is, ügyetlennek is, csúfnak is ítélik a klasszikus szemléletet, akárcsak a motor ápolóját, hiszen az is mindent darabjaiban, elemeiben, tartozékaiban és kapcsolataiban tekint. Semmi sem bizonyos, amit a klasszikus elme számítógépben meg nem sétáltatott hetvenhétszer. Mérésre és bizonyításra szorul minden. Lenyűgözően súlyos. Fakón fojtogató. A halálos szorítás maga.

Ad azonban a látszatra a klasszikus szemlélet is, kivált ami a romantikát illeti. A romantikus szemlélet eszerint henye, kóbor eszű, megbízhatatlan, élvhajhász. Széllelbélelt. Nesze, semmi, fogd meg jól. Nem áll meg a lábán. Terhére van a társadalomnak.

Ezt a kölcsönös elhatárolódást ma már ismeri mindenki. S éppen itt a hiba. Az emberek vagy az egyik, vagy a másik táborhoz szegődnek, és a másikat csupán megbélyegzik, megérteni nem igyekszenek. Senki a maga igazából nem enged, és úgy tapasztalom, hogy a ma élő nemzedékek közül két tábor megbékítését sem kereste senki. Nincs olyan kérdés, amelyben a két szemlélet együtt tehetne egy kerek világot.”